PL: A meccs nem 60 percig tart! - Van Gaalt nem érdekli a 11-es

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.21. 18:26
A Manchester United kínos vereséget szenvedett az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában: 3–1-es vezetésről 5–3-ra kikapott az újonc Leicester City otthonában. A meccs után Louis van Gaal, a „vörös ördögök” menedzsere játékosait hibáztatta a vereségért.

„Természetesen nem ezt vártam, hiszen kétszer is vezettünk két góllal a mérkőzésen. Be kellett volna fejeznünk a meccset, meg kellett volna tartani a labdát, de nem tudtuk. Elszórtuk a pontokat tizenegyesekkel, és így nem lehet nyerni – mondta a lefújás után Van Gaal. – Sok helyzetet kidolgoztunk, és szuper gólokat szereztünk, de egy meccs kilencven percig tart, és kilencven percen át kell ezt játszanod, nem hatvanig.”Van Gaal. – Sok helyzetet kidolgoztunk, és szuper gólokat szereztünk, de egy meccs kilencven percig tart, és kilencven percen át kell ezt játszanod, nem hatvanig.”

Van Gaal nem akart különösebben foglalkozni a mérkőzésbe fordulatot hozó játékvezetői ítélettel, azzal a szituációval, amikor Mark Clattenburg tizenegyest ítélt Rafael és Jamie Vardy ütközése után, holott a leicesteri támadó szabálytalannak tűnt az esetet közvetlenül megelőzően.

„Akkor még mindig csak 3–2 volt, nem volt probléma. Befejezhettünk volna a meccset, megtarthattuk volna a labdát, akárcsak a félidő első tíz percében, amiből aztán szép gólt szereztünk. Le kellett volna zárnunk az összecsapást, amit nem tettük meg, így ebben az esetben nem mondhatjuk, hogy márpedig ez nem volt tizenegyes...” – morgolódott a holland szakember.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik