MU: Solskjaer kifakadt a csapat menetrendje miatt

Vágólapra másolva!
2020.07.16. 08:31
null
Solskjaer szerint nem igazságos a menetrend (Fotó: AFP)
Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere úgy véli, nem igazságos együttese menetrendje.

 

Az MU trénere az FA-kupa elődöntőjével kapcsolatban fakadt ki – mint ismert, a Manchester United vasárnap a Chelsea-vel csap össze a sorozat elődöntőjében, ám amíg a londoni alakulat már kedden lejátszotta az azt megelőző bajnoki mérkőzését (a Norwich ellen nyert 1–0-ra), addig az MU csak csütörtökön lép pályára, ezáltal két nappal kevesebbet pihenhet a rangadóra.

Ezt Solskjaer szóvá is tette.

„Nyilvánvalóan frusztráló, hogy a Chelsea negyvennyolc órával többet pihenhet és regenerálódhat a találkozóra, ez nem igazságos. Az újrainduláskor minden együttes kapcsán tisztességes ütemezésről volt szó, de ez nem az. Most a csütörtöki meccsre kell fókuszálnunk, ott nyerni, aztán jöhet a következő” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

ANGOL FA-KUPA
ELŐDÖNTŐ
SZOMBAT
20.45:
Arsenal–Manchester City
VASÁRNAP
19.00: Manchester United–Chelsea

Legfrissebb hírek

Szoboszlai, Kerkez és Pécsi is lerótta kegyeletét Diogo Jota előtt

Légiósok
2025.07.10. 16:59

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Kerkez: Megtiszteltetés és kiváltság, hogy a Liverpoolhoz igazolhattam

Angol labdarúgás
2025.06.26. 17:16

Itt vannak Kerkez Milos első liverpooli képei – galéria

Angol labdarúgás
2025.06.26. 16:13

A Sky Sports szakírója szerint Kerkez lehet a Liverpool új Robertsonja – lapszemle

Angol labdarúgás
2025.06.26. 15:41

Hivatalos: Kerkez Milos a Liverpool játékosa

Angol labdarúgás
2025.06.26. 13:00

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12
Ezek is érdekelhetik