Megvan Frank Lampard 200. Chelsea-gólja

Vágólapra másolva!
2013.03.17. 19:05
null
Így ünnepelte gólját Frank Lampard (Fotó: Action Images)
Frank Lampard megszerezte 200. gólját tétmeccsen a Chelsea-ben, a „kékek" ennek is köszönhetően 2–0-ra nyertek a West Ham elleni londoni derbin a Premier League 30. fordulójában. A Wigan megverte a Newcastle-t.

A Premier League vasárnapi esti két meccsén két, az Európa-ligában hét közben a legjobb nyolc közé jutott csapat is pályára lépett. A román Steauát búcsúztató Chelsea a West Hamet fogadta, az orosz Anzsit kiejtő Newcastle a Wiganhez látogatott.

A Chelsea jól kezdett, Demba Ba révén már a meccs elején kihagyott egy ziccert, majd a 19. percben Eden Hazard középre emelt labdájából a West Hamben nevelkedő Frank Lampard fejjel megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A középpályásnak ez volt a 200. gólja tétmeccsen a Chelsea-ben.

A „kékek” a vezetés megszerzése után is fölényben játszottak, a West Hamnek Andy Carroll révén ugyan volt egy meg nem adott gólja – Michael Oliver játékvezető szerint a csatár ellökte David Luizt –, de a Chelsea-nek volt több helyezte.

Juan Mata és Victor Moses átlövése nem sokkal ment a kapu mellé, David Luiz a tizenhatos vonaláról kapásból bombázott az oldalhálóba, és Bának is volt két veszélyes megugrása.

A Chelsea második találatára a második félidőig kellett várni, ekkor az egész meccsen remeklő Hazard indult meg a jobb szélről befelé, majd 14-ről a bal alsóba lőtt.

A Chelsea innentől magabiztosan őrizte előnyét, és végül győzött is 2–0-ra. A „kékek” ezzel – és a Tottenham Fulham elleni vereségével – feljöttek a harmadik helyre a tabellán.

A másik esti meccsen a Wigan Arouna Koné 90. percben szerzett góljával 2–1-re nyert a Newcastle ellen.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ

Chelsea–West Ham United 2–0 (Lampard 19., Hazard 50.)
Wigan–Newcastle 2–1 (Beausejour 18., A. Kone 90., ill. Santon 72.)

KORÁBBAN

Manchester United–Reading 1–0 (Rooney 21.)
Aston Villa–QPR 3–2 (Agbonlahor 45., Weimann 59., Benteke 81., ill. Jenas 23., Townsend 73.)
Southampton–Liverpool 3–1 (Schneiderlin 6., Lambert 33., J. Rodriguez 80., ill. Coutinho 45.)
Stoke–West Bromwich Albion 0–0
Swansea–Arsenal 0–2 (Monreal 74., Gervinho 90.)
Everton–Manchester City 2–0 (Osman 32., Jelavic 93.)
Sunderland–Norwich 1–1 (Gardner 40. – 11-esből, ill. Hoolahan 26.)
Tottenham–Fulham 0–1
(Berbatov 52.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Manchester United 29 24 2 3 69–31 +38 74
2. Manchester City 29 17 8 4 51–26 +25 59
3. Chelsea 29 16 7 6 58–30 +28 55
4. Tottenham 30 16 6 8 51–37 +14 54
5. Arsenal 29 14 8 7 55–32 +23 50
6. Everton 29 12 12 5 46–35 +11 48
7. Liverpool 30 12 9 9 57–39 +18 45
8. West Bromwich Albion 30 13 5 12 40–38 +2 44
9. Swansea 30 10 10 10 40–38 +2 40
10. Fulham 29 9 9 11 40–44 –4 36
11. Stoke City 30 7 13 10 27–35 –8 34
12. Norwich City 30 7 13 10 28–46 –18 34
13. Newcastle 30 9 6 15 41–52 –11 33
14. West Ham 29 9 6 14 32–43 –11 33
15. Sunderland 30 7 10 13 33–42 –9 31
16. Southampton 30 7 10 13 42–52 –10 31
17. Aston Villa 30 7 9 14 31–56 –25 30
18. Wigan 29 7 6 16 35–56 –21 27
19. Reading 30 5 8 17 35–57 –22 23
20. Queens Park Rangers 30 4 11 15 26–48 –22 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik