Manchester United: David Moyes távozik a klubtól - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 09:36
null
David Moyesnak tíz hónap jutott az Old Traffordon (Fotó: Action Images)
A Manchester United hivatalos honlapján jelentette be, hogy a klub menedzsere, David Moyes távozik a klubtól. Utódja ideiglenesen Ryan Giggs.

 

A manchesteri klub közép-európai idő szerint 9.30-kor kétmondatos közleményben jelentette be, hogy az Alex Fergusont váltó korábbi Everton-menedzser nem folytatja a munkát a csapattal. 11.15-kor jött a következő (hasonlóan lakonikus) bejelentés: az első csapat munkájáért a végleges utód kinevezéséig ideiglenesen Ryan Giggs felel.

NEM MOST VOLT A LEGUTÓBBI KIRÚGÁS
A Manchester United legutóbb 1986. november 6-án váltott edzőt szezon közben, Ron Atkinson helyét Alex Ferguson foglalta el a kispadon. Az MU mostani felnőtt keretéből tizenhat játékos még meg sem született akkor.

„A klub szeretne köszönetet mondani a kemény, becsületes munkájáért és az erőfeszítésekért, amivel kezelte a pozícióját” – olvasható a klubhonlapon a Moyes távozásáról szóló közlemény.

David Moyes a 26 és fél évnyi sikeres „regnálást” követően az elmúlt szezon végén távozó Alex Ferguson helyét vette át a „vörös ördögöknél”, és a korábban kötött hatéves szerződése ellenére alig tíz hónapig – egészen pontosan 295 napig – bírta a klub kispadján. Sorsát előző klubja, az Everton elleni 2–0-s idegenbeli vereség pecsételte meg.

Moyes mérlege 49 mérkőzésen 27 győzelem, 9 döntetlen és 13 vereség a Manchester United kispadján, győzelmi rátája 55.1 százalékos. Egyetlen trófeája a Community Shield, azaz az angol Szuperkupa.

SZAVAZÁS

David Moyes menedzser távozott a Manchester United kispadjáról. Itt volt az ideje a távozásnak?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„A játék és az eredmények is rosszak. Szurkolóként képtelen voltam élvezni a csapat játékát, biztos vagyok benne, hogy David Moyes és a szurkolók ugyanígy éreztek. A teljesítmények romlottak. A játékosoknak fel kell vállalniuk a felelősséget – ők vannak ugyanis a pályán. Nem olyan rossz futballisták, mint amit mutattak, de úgy tűnik, mind a hitüket, mind az önbizalmukat elvesztették” – fogalmazott a már a Sky Sports szakértőjeként dolgozó klublegenda, Gary Neville.

Hétfőn beszámoltunk arról, hogy egybehangzó angol lapinformációk szerint az MU többségi tulajdonosa, a Glazer család kész David Moyes menedzser menesztésére a csapat szerény eredményei miatt.

A Daily Telegraph mai számában már azt írta, a szezon végéig Ryan Giggs és Nicky Butt veszi át a csapat irányítását, a pocsék eredmények miatt a szakadék szélére kerülő Moyes pedig egyévi kompenzációval (négymillió font) távozhat a kispadról. Moyes szerződésében van egy záradék, mely szerint ha a csapat nem végez BL-szereplésre feljogosító helyen, csak egyévnyi kompenzációt kell kifizetni számára. A Telegraph úgy tudja, menesztik az edzői stábból Phil Neville-t, Steve Roundot és Jimmy Lumsdent is, a kapusedző Chris Woods sorsa kérdéses. Round és Lumsden sorsa mindenesetre hamar hivatalossá vált: még kedden ők is bejelentették távozásukat.

Az angol sajtóban természetesen „rajzanak” a nevek: az utódok között sztáredzők sorát emlegetik. A leggyakrabban elhangzó nevek: Jürgen Klopp (aki nemrég hosszabbított a Dortmunddal, és nem szívesen hagyná el a klubot), Louis van Gaal, Roberto Martínez és Diego Simeone. A 2018-ig élő szerződésű Klopp jelezte, elkötelezettsége megtörhetetlen a BVB iránt. Van Gaal már többször mondta, hogy holland kapitányi mandátumának nyári lejárta után a Premier League-ben szeretné folytatni – korábban a Tottenham neve vetődött fel, de a holland szakemberhez közel álló körtől úgy értesültünk, az MU is reális alternatíva. A Daily Mirror szerint a nyáron a holland tréner veszi át a United irányítását, még a héten küldöttség érkezik hozzá portugáliai házába a manchesteri csapattól. A holland De Telegraaf úgy értesült, hogy az MU tíz nappal ezelőtt már megbeszélést folytatott Van Gaallal.

Ideiglenesen Giggs lép Moyes helyébe (Fotó: Reuters)
Ideiglenesen Giggs lép Moyes helyébe (Fotó: Reuters)

SZAVAZÁS

Ön szerint ki lenne a legjobb Moyes-utód a Manchester Unitednél?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

EZT MONDTÁK A BEMUTATÁSNÁL

„Egyhangú döntést hoztunk, miután megvitattuk az edzőjelölteket – egyetértettünk abban, hogy David Moyes a megfelelő ember. Régóta elismerően figyeltem a munkáját, és 1998-ban felajánlottam neki, hogy legyen a segítőm. Azóta fantasztikus munkát végzett az Evertonnál. Nincs kérdés afelől, hogy minden képessége megvan ahhoz, hogy megfeleljen a klub elvárásainak.” (Sir Alex Ferguson)

„David Moyes személyében olyan menedzserre találtunk, aki érti, miért különleges ez a klub. Olyan emberrel szerződtünk, aki hosszú távon elkötelezte magát a klubhoz, nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is építkezik. A stabilitás sikert hoz.” (Sir Bobby Charlton)

„Nagyon rövid ideig kerestünk edzőt. Alex ajánlása egyértelmű volt, és nagyon örülünk, hogy David elfogadta az ajánlatunkat. Remek ajánlólevéllel és eredményekkel érkezik.” (Avie Glazer)

AZ MU LEGEREDMÉNYESEBB EDZŐI A GYŐZELMI RÁTA ALAPJÁN
1. Alex Ferguson (1986–2013) 59.67 százalék (1500 mérkőzés, 895 győzelem)
2. David Moyes (2013–2014) 55.10 (49, 27)
3. Ernest Mangnall (1903–1912) 54.16 (373, 202)
4. Matt Busby (1945–1969, 1970–1971) 50.48 (1141, 576)
5. T. J. Wallworth (1912) 50 (6, 3)
6. Ron Atkinson (1981–1986) 50 (292, 146)
EGY ÉV A BAJNOKI MÁMORTÓL A TOTÁLIS KUDARCIG
2013. április 22. A Manchester United megnyeri története 20. bajnoki címét is.
2013. május 8. Sir Alex Ferguson bejelenti, a szezon végével távozik a kispadról.
2013. május 9. A Manchester United bejelenti: az Everton menedzsere, David Moyes lesz az utód – Ferguson ajánlására.
2013. május 19. Ferguson utolsó bajnokija a kispadon, West Brom–MU 5–5.
2013. július 1. David Moyes munkába áll a Manchester Unitednél.
2013. július 13. Az első meccs a kispadon, Thaiföldi All-star-csapat–MU 1–0.
2013. augusztus 11. Az első tétmeccs, az MU megnyeri a Wigan ellen a Community Shieldet.
2013. augusztus 17. Az első bajnoki, Swansea–MU 1–4.
2013. szeptember 1. Az első vereség, Liverpool–MU 1–0.
2013. szeptember 22. Az első nagy pofon, Man. City–MU 4–1.
2013. szeptember 28. A West Brom 35 év után meccset nyer az Old Traffordon (1–2).
2013. december 4. Moyes volt csapata, az Everton is nyer az Old Traffordon.
2013. december 7. Lecsap a Newcastle is, újabb kudarc hazai pályán.
2014. január 1.-7. Három vereség egy hét alatt: Tottenham (bajnoki), Swansea (FA-kupa), Sunderland (Ligakupa)
2014. január 22. A Sunderland búcsúztatja az MU-t a Ligakupából. Már csak a BL-ben áll a csapat a kupák közül.
2014. február 25. A kiesés szélén a Bajnokok Ligájában is a csapat, az Olympiakosz 2–0-ra veri meg az MU-t.
2014. március 16. 3–0-s vereség otthon a Liverpooltól.
2014. március 19. 3–0-s fordítás az Olympiakosz ellen a BL-ben, negyeddöntős a csapat.
2014. március 25. Újabb zakó a derbin, a City 3–0-ra nyer az Old Traffordon.
2014. április 9. A Bayern München 4–2-es összesítéssel búcsúztatja az MU-t a BL-ből.
2014. április 20. Az Everton megint legyőzi az MU-t. Az angol élvonalbeli futball történetében először veri meg a két liverpooli csapat oda-vissza a Unitedet.
2014. április 22. David Moyes távozik a kispadról. A klub már nem nyerhet további trófeát a szezonban, lemarad a BL-indulásról és könnyen lehet, hogy az európai kupaindulásról is, miután negatív rekordok sorozatát döntötte meg.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik