Manchester City: De Bruyne négy mérkőzésről is lemaradhat

MTI/V. J.MTI/V. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.16. 16:52
null
Kevin De Bruyne két hetet kell kihagyjon (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester City középpályása, a belga Kevin De Bruyne izomsérülés miatt minden bizonnyal kihagyja a csapat következő négy mérkőzését.

 

Josep Guardiola vezetőedző pénteken elmondta, a középpályás biztosan nem léphet pályára szombaton az Arsenal elleni bajnoki rangadón.

„Nem hiszem, hogy sokat kell kihagynia, de a következő meccseken nem számíthatok rá” – utalt a spanyol tréner a játékosára, aki múlt vasárnap, a 2–1-es hazai sikerrel végződő angol–belga Nemzetek Ligája-meccsen sérült meg.

A The Telegraph című napilap értesülése szerint De Bruyne körülbelül két hétig nem szerepelhet. A City szerdán a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában a Portót fogadja, majd jövő szombaton a West Ham Uniteddel találkozik, aztán az Olympique Marseille otthonában lép pályára, minden bizonnyal a belga nélkül.

Guardiola arról is beszélt, hogy az argentin csatár, Sergio Agüero a júniusi térdsérülését követően ismét edzésbe állt.

„Sergio jó munkát végez, nagyon örülök, hogy ilyen hosszú idő után ismét a pályán láthattam. Minden csapatnak szüksége van csatárra, nekünk viszont egy sem volt a legutóbbi két-három meccsen” – magyarázta.

Hozzátette, Gabriel Jesust még mindig izomsérülés hátráltatja, nem tudja, mikor térhet vissza.

Legfrissebb hírek

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.12.22. 23:11

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 10:45

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
2025.12.22. 07:53

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
2025.12.21. 19:30

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
2025.12.21. 11:18

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04
Ezek is érdekelhetik