Liverpool: sokkoló igazolás - a 32 éves Lambert érkezhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.29. 22:01
null
Lambert Liveppol felé veheti az irányt (Fotó: Action Images)
Egybehangzó angol sajtóhírek szerint a Southampton 32 éves csatára, Rickie Lambert a Liverpoolban folyatja pályafutását.

 

Az angol válogatottal készülő támadóért állítólag 9 millió font körüli összeget ad az angol élvonal ezüstérmese.

Lambert nemrég még a harmadosztályban szerepelt, innen jutott fel a Southamptonnal az élvonalba. Nem egész egy évvel ezelőtt aztán megkapta élete első meghívóját a felnőtt válogatottba – „mindössze” 31 évesen. A skótok ellen mérkőzésen pedig első labdába érintéséből győztes gólt szerzett.

Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere szeretné, ha minőségi cserejátékosai is lennének csatárposzton Luis Suárez és Daniel Sturridge mögött.

A hírek szerint nem elképzelhetetlen, hogy Lambert csapattársa, Adam Lallana – akit a szezon csapatába is beválasztottak, valamint az idény legjobbja díjra is jelöltek – is a „vörösök" futballistája lesz a következő szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik