Liverpool: Bogdán lehet a klub harmadik nyári igazolása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.11. 07:24
A The Guardian angol napilap arról számolt be – mintegy megerősítve azt az információt, amely lázban tartja a magyar futballszurkolókat –, hogy Bogdán Ádám a nyáron a Liverpoolhoz szerződik. Erre a kapus most érvényben lévő szerződésének lejárta után kerül sor, a magyar labdarúgó hivatalosan június 30-ig a Bolton játékosa.

A magyar válogatott keretében lévő kapus James Milner és Danny Ings után a liverpooliak harmadik nyári igazolása lehet. Bár Ings esetében még szintén csak előrehaladott tárgyalásokról beszélhetünk.

A cikk kiemeli, hogy Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere a Bolton elleni FA-kupa-mérkőzésen nézte ki magának Bogdánt, akit már a téli átigazolási szezonban is hírbe hoztak a liverpooliakkal. Brad Jones elhagyja a „vörösöket”, a menedzser pedig olyan riválist akart Simon Mignolet mellé, aki házon belül versenytársa lehet a belga légiósnak.

A magyar kapus három nappal ezelőtt a köbvetkezőket mondta a hírrel kapcsolatban:

„Igen, én is hallottam erről – mondta az M2 kérdésére Bogdán Ádám. – Nyilván van alapja a történetnek. Remélem, hogy egy hét múlva több konkrétummal szolgálhatok. Addig mindenki türelmét kérem. Legkésőbb addigra kiderül, hol folytatom a pályafutásomat.”

Az ESPN már napokkal korábban kész tényként közölte Bogdán és a Liverpool megállapodását.

Legfrissebb hírek

Gyökeres mindenben megegyezett az Arsenallal – sajtóhír

Angol labdarúgás
11 órája

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

A Liverpool bejelentette, a Leverkusenhez igazol a középhátvéd

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:17

Kepa Arrizabalaga az Arsenalhoz szerződött – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.01. 16:27

Portugáliába igazolt a Ferencvárossal hírbe hozott védő – hivatalos

Minden más foci
2025.06.30. 09:25

Kerkez Milos minden idők második legdrágább magyar játékosa lett

Légiósok
2025.06.26. 13:08

Az osztrák másodosztályba szerződött a legendás énekes fia

Minden más foci
2025.06.26. 12:10
Ezek is érdekelhetik