Labdarúgás: Arsene Wenger megússza, Joey Barton három meccset pihen

2012.01.04. 21:54
Címkék
Az angol Labdarúgó-szövetség (FA) nem indít eljárást Arsene Wenger, a Premier League-ben szereplő Arsenal menedzsere ellen, aki a klub hétfői, a Fulham ellen 2–1-re elvesztett mérkőzése után élesen bírálta Lee Probert játékvezető munkáját. Közben a Queens Park Rangers fellebbezését Joey Barton hétfői kiállítása ellen elutasította az FA.

„Megvizsgáltuk az esetet, és megerősíthetem, hogy nem indítunk eljárást Arsene Wenger ellen” – mondta az FA szóvivője.

Mint ismert, a hétfői találkozón az 1–0-ra vezető Arsenalból a játékvezető – Arsene Wenger szerint jogtalanul – kiállította a második sárgáját begyűjtő Johan Djourout, az emberelőnyben futballozó Fulham pedig fordítani tudott, és megnyerte a meccset.

„A játékvezető a téves döntésével befolyásolta a mérkőzés alakulását – mondta a francia szakember. – Djourou első sárga lapja után a Fulham csak arra törekedett, hogy kiállítsák őt, a bíró pedig naivan be is dőlt a piszkos taktikának.”

Az FA nem volt ilyen kegyes minden szerdai döntésében: Joey Barton, a Queens Park Rangers középpályásának Norwich elleni kiállítását hiába fellebbezte meg a QPR, a szövetség álláspontja szerint a piros lap jogos volt, így Barton három mérkőzésre szóló eltiltása érvényben marad.

Legfrissebb hírek

Leváltották a Nemzetközi Síszövetség sokat támadott elnökét

Téli sportok
1 perce

Gyulai Memorial: újabb világsztárok érkeznek

Atlétika
11 perce

A közmédia minden meccset ad a vb-n, de kiemelten figyel az ismétlésekre is

Foci vb 2026
15 perce

Vb-2026: harmincezer hamis mezt foglaltak le Hongkongban

Foci vb 2026
23 perce

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
25 perce

A FIFA utasítására megváltoztatja mezeit a haiti válogatott

Foci vb 2026
26 perce

Premier League: egy hónappal a feljutás után lemondott az Ipswich Town vezetőedzője

Angol labdarúgás
36 perce

Ki lesz a világbajnok? – tippeltek a magyar válogatott játékosai is

Foci vb 2026
37 perce
Ezek is érdekelhetik