FA-kupa: 11-esekkel kiesett a Spurs, szűken nyert a Leicester és a Man. City

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.03.04. 23:28
null
Michel Vorm (feketében) hibája miatt a Tottenham egygólos sikere elúszott (Fotó: AFP)
A Leicester City és a Manchester City is a legjobb nyolc közé jutott az angol labdarúgó FA-kupában, miután egygólos sikert ért el másodosztályú ellenfelével szemben. A Tottenham és a Norwich párharcában tizenegyesek döntöttek – a Norwich City javára. 

Már-már lehetetlen küldetésre vállalkozott a másodosztályú Birmingham City a Leicester otthonában. A házigazda 2001 óta egyszer sem kapott ki az FA-kupában hazai pályán alacsonyabb osztályú ellenféllel szemben – anno a Wycombe tudta megtréfálni. Azóta 10 győzelem és egy döntetlen volt a Leicester mérlege.

A Birmingham ugyan jóval kevesebbet birtokolta a labdát, mint a házigazda, ám sokáig így is jól tartotta magát. Egy-egy kontrából, gyors előreívelésből a lehetőségei is megvoltak a vendégcsapatnak. A 82. percben aztán igazolódott a papírforma, a birminghami védők hathatós asszisztálása mellett az előrehúzódó Ricardo Pereira bólintott a kapuba, eldöntve ezzel a továbbjutást. 1–0

A Leicesterrel az 1968–1969-es idény óta először fordult elő, hogy egymás után három FA-kupa-meccset is úgy tudott megnyerni, hogy azokon nem kapott egyetlen gólt sem! A csapat 1969-ben játszott legutóbb FA-kupa-döntőt…

A Birmingham Cityhez hasonlóan a Sheffield Wednesday is már-már az esélytelenek nyugalmával készülhetett a Manchester City ellen. A Wednesday az előző 11 találkozóján nyeretlen maradt a Cityvel szemben – négy döntetlen mellett hét vereség az 1993 novemberében elért legutóbbi siker óta.

A Wednesday körömszakadtáig védekezve próbálta megtörni az átkot, ez olyannyira igaz, hogy a 90 perc alatt csupán egy gólszerzési kísérlete volt a hazai együttesnek, mindezt úgy, hogy összesen 20 százalékban birtokolta a labdát! A másik oldalon 20 lövése, fejese is akadt a City-játékosoknak, a kilenc pontos kísérletbőlSergio Agüero egyszer – az 53. percben – ki tudott fogni Joe Wildsmith kapuson. Igaz, az argentin támadó 10 méterről érkező lövésénél nagy adag balszerencséje is volt a 24 éves labdarúgónak – aki ezt a mozdulatot leszámítva, jó eséllyel komolyabb csapatba is eladta magát a City ellen nyújtott produkciójával. 0–1

Pep Guardiola együttese a teljes első félidőben nem találta el a kaput, ilyen legutóbb 2019 decemberében, a Premier League-ben fordult elő a csapattal… a Sheffield United ellen.

A Tottenham hiába vezetett 13 perc után a Norwich ellen, a második félidőben egy távoli lövés kipattant a kupasorozatban két év után ismét lehetőséghez jutó Michel Vormról, az érkező Josip Drmicmindenkinél gyorsabban eszmélt, és a kapus felett a kapuba emelte a labdát (1–1).

A ráadás nem hozott újabb gólt, így jöhettek a tizenegyesek! Úgy tűnt, hibája ellenére is Vorm lehet az est hőse, mivel rögvest az első lövést megfogta. Csakhogy kollégája és honfitársa, a híresen nagy tizenegyesölő Tim Krul másként gondolta. Krul látványos, de megkérdőjelezhető sportszerűségű gesztusok közepette két tizenegyest is megfogott, s – mivel egyet Erik Lamela is a kapufára lőtt korábban – ezzel kicsikarta a továbbjutást a Norwich számára.

ANGOL FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Leicester City–Birmingham City (II.) 1–0 (Ricardo Pereira 82.)
Sheffield Wednesday (II.)–Manchester City 0–1 (Agüero 53.)
Tottenham Hotspur–Norwich City 1–1 (Vertonghen 13., ill. Drmic 78.) – tizenegyesekkel: 2–3

Korábban
Chelsea–Liverpool 2–0 (Willian 13., Barkley 64.)
Reading (II.)–Sheffield United 1–2 (Puscas 43. – 11-esből, ill. McGoldrick 2., Sharp 107.) – hosszabbítás után
West Bromwich Albion (II.)–Newcastle United 2–3 (M. Phillips 74., Zohore 93., ill. Almirón 33., 45+1., Saint-Maximin 47.)
Portsmouth (III.)Arsenal 0–2 (Papasztathopulosz 45+4., Nketiah 51.)

CSÜTÖRTÖKÖN
20.45:Derby County (II.)–Manchester United (Tv:Spíler1)

A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Sheffield United–Arsenal
Newcastle United–Manchester City
Norwich City–Derby County (II.)/Manchester United
Leicester City–Chelsea

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik