FA-kupa: a Spurs a 97. percben menekült meg az égéstől

2017.01.28. 18:01
null
A Tottenham nagy nehezen megmenekült a blamától (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó FA-kupa 4. fordulójában a Tottenham hazai pályán 4–3-ra megverte a negyedik ligás Wycombe Wandererst. A vendégek a 89. percben még vezettek, a győztes gólt a 97. percben szerezte meg a házigazda.

TOTTENHAM–WYCOMBE WANDERERS (IV.)

Nem indult fényesen a meccs a Tottenham számára, hiszen az első félidő derekán egy szöglet után felpattanó labdát Paul Hayes lőtt a bal felső sarokba (0–1).

372 perc után kapott gólt ismét hazai pályán a Spurs.

Sőt, a 36. percben már két góllal vezetett a negyedosztályú csapat, Hayes ezúttal büntetőből volt eredményes (0–2).

Az első félidőben a házigazda 80 százalékban birtokolta a labdát, de így is kétgólos hátránnyal vonulhatott pihenőre. A Tottenham a legutóbbi 14 alkalommal rendre kikapott, amikor a szünetben 2–0-s hátrányban volt.

Egyórányi játék után megtört a jég, Szon Hung Min szépítése után pedig Vincent Janssen az idénybeli negyedik gólját szerezte meg, a negyediket is büntetőből (2–2).

A 84. percben jött az újabb fordulat, Weston bal oldali beadásából Gary Thompson fejelt a jobb felsőbe (2–3), de túl sokáig nem tarthatott az öröm, Dele Alli a 89. percben egyenlített (3–3).

Amikor már mindenki felkészült az újrajátszásra, a 97. percben jött Szon Hung Min, és lövését egy védő mentési kísérlete során a saját kapujába lőtte (4–3).


CHELSEA–BRENTFORD (II.)

A londoni „kékek” az első negyedóra végén szerezték meg a vezetést, Willian szabadrúgása után a bal felsőben kötött ki a labda (1–0).

Az előző idény kezdete óta ez már a hetedik szabadrúgásgólja volt Williannak, ez hattal több, mint amennyit bármelyik csapattársa szerzett.

A félidő feléhez érve megduplázta előnyét a Chelsea, Pedro 90 yardot futott, mielőtt bevette a vendégek kapuját (2–0).

A spanyol támadó a nyolcadik gólját érte el az idényben, az előzőben összesen jegyzett ennyit.

A fordulást követően Pedro gólpassza után Ivanovics is eredményes volt (3–0), a végeredményt pedig Batshuayi állította be büntetőből (4–0).

CRYSTAL PALACE–MANCHESTER CITY

A City legutóbbi négy FA-kupa-meccsén 18 gól született, ami 4.5-es átlagot jelentett. Ehhez képest most a 43. percig kellett várni az első találatra: Sterling egy hazai kirúgást követően ugrott ki és lőtt a bal alsó sarokba (0–1).

A 71. percben dőlt el a meccs, Leroy Sané is bevette a Palace kapuját, így sorozatban a harmadik fellépésén volt eredményes (0–2), a végén pedig még Yaya Touré is beköszönt (0–3).



A TÖBBI PÁLYÁN

A Newcastle United sorozatban a 11. FA-kupa-meccsén is kapott gólt, és végül simán, 3–0-s vereséggel búcsúzott Oxfordban. Az ötödosztályú Lincoln City óriási bravúrt hajtott végre a Championshipben szereplő Brighton kiejtésével: az együttes 1887 után jutott be ismét az 5. fordulóba.

ANGOL FA-KUPA
4. FORDULÓ
Liverpool–Wolverhampton Wanderers (II.) 1–2
Tottenham Hotspur–Wycombe Wanderers (IV.) 4–3
Oxford United (III.)–Newcastle United (II.) 3–0
Lincoln City (V.)–Brighton & Hove Albion (II.) 3–1
Chelsea–Brentford (II.) 4–0
Rochdale (III.)–Huddersfield Town (II.) 0–4
Burnley–Bristol City (II.) 2–0
Blackburn Rovers (II.)–Blackpool (IV.) 2–0
Middlesbrough
–Accrington Stanley (IV.) 1–0
Crystal Palace–Manchester City 0–3

Southampton–Arsenal 0–5

Legfrissebb hírek

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt az önbizalmunk szempontjából” – Vinícius Júnior a Manchester City kiejtése után

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 07:53

Kétszer is felállt a Brentford, de tizenegyesekkel a West Ham jutott be az FA-kupa negyeddöntőjébe

Angol labdarúgás
2026.03.09. 23:27

A Manchester Cityvel találkozik a Liverpool az FA-kupában

Angol labdarúgás
2026.03.09. 20:42

FA-kupa: kiesett a Fulham és a Sunderland, a Leeds mentette meg vasárnap a PL-csapatok becsületét

Angol labdarúgás
2026.03.08. 17:00

Újabb lépést tett a Wembley felé a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.08. 07:01

A Manchester City két hónapon belül negyedszer is legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
2026.03.07. 22:53

„Kerkez Milos fantasztikus balhátvéd” – Andy Robertson méltatta posztriválisát a Wolverhampton legyőzése után

Angol labdarúgás
2026.03.07. 09:07

„Nem az én dolgom tanácsokat adni Artetának” – Guardiola nem kívánt fogadatlan prókátor lenni

Angol labdarúgás
2026.02.27. 19:45
Ezek is érdekelhetik