Chelsea, Arsenal: Occam borotvája visz el az aranyéremhez?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2019.07.22. 21:33
null
Arsenal: a szezon mélypontja sokak szerint már meg is van (Fotók: AFP)
Újra itt a nyár, monszunos, viharveréses, szupercellás, és a nemzetközi futballvilágban is végigsöpör menetrend szerint a pénzeső. Ez elől valahogy senki sem akar elrejtőzni, sőt… És hol van még a lubickolás vége? Immár tizenegy éve fut szokásos transzfer-összefoglalónk, a heti első rész a hagyományok szerint a Premier League-é.

 

Bizonyára sokan ismerik az olvasók közül is az Occam borotvája-elvet, miszerint két magyarázat közül sokszor az egyszerűbbet érdemes választani. „Borotvával hasítsuk ketté a szükségtelen hipotéziseket!” – mondta az 1300-as években élt szerzetes, William Ockham, aki előre látta a szélsőséges diktatúrákat, korunk médiáját és a XXI. század futballvilágát, azon belül is az Arsenal és a Chelsea miniválságát.

A lex parsimoniae, azaz a takarékosság, avagy a tömörség elve ilyen idézetekkel támasztatik alá, mint:

„A sokaság szükségtelenül nem tételezendő.”
„Csak szükség esetén posztulálj sokféleséget!”
„A többletet nem kell bevezetni szükségtelenül!”

Az ARSENAL időként hasznosítja ezeket a tanokat a Premier League-ben, bár azért a szegénységet nagy városi legendának minősíthetjük ott, ahol tavaly bő százmillió eurót költöttek egy Lucas Torreira, Bernd Leno, Szokratisz Papasztathopulosz, Mattéo Guendouzi sorra, előtte, mindenestől meg kétszázmilliót a Pierre-Emerick Aubameyang, Alexandre Lacazette, Henrih Mhitarjan trióra (utóbbit ugyebár 34 milliós eurós értékben cserélték el Alexis Sánchezre). Igaz, 2017-ben nagyjából ennyi folyt be az Alex Oxlade-Chamberlain, Theo Walcott, Olivier Giroud, Francis Coquelin, Wojciech Szczesny, Gabriel Paulista, Kieran Gibbs hetes eladásából, ám a 2015-ös „szégyen” (egy játékos jött csak a nyáron, bár az az egy épp Petr Cech volt, majd télen érkezett Mohamed el-Neni) után százmilliót költöttek nettóban.

Hogy ez a százmillió mennyit ér manapság a PL-ben? Jól mutatja ezt az Arsenal eredménysora 2016 óta: a bronzérmet és az ezüstérmet egy 5., egy 6. és legutóbb egy 5. hely követte, illetve az a tény, hogy ezen a nyáron a West Ham 40 millióért vett egy csatárt, a Manchester City 70, a Tottenham 60, a Leicester 45 millióért egy szűrőt, ugyanennyiért a Chelsea középső középpályást, a Manchester United 55 millióért egy jobbhátvédet, miközben Raúl Jiménez összesen a kölcsönnel együtt 41 milliójába van a Wolverhamptonnak, a Krőzusnak éppen nem nevezhető Leicester pedig képes volt 33.4 milliót adni Ayoze Pérezért...

Ugyan tavaly Stan Kroenke megvette a klub részvényeinek döntő többségét, de ezzel együtt sem köszöntött be a pénzeső, amellyel egyébként sokszor nem tudott mit kezdeni az Arsenal, lásd a húszmillióért, de minek megvett Lucas Pérezt vagy a 41 milliós Shkodran Mustafit (egymillióval került többe a Liverpoolnak Mohamed Szalah, ugyanennyibe Roberto Firmino, és azon a nyáron 41.2 millióért váltott klubot Sadio Mané, markánsan kevesebbért N'Golo Kanté, Ilkay Gündogan, Georginio Wijnaldum vagy Gabriel Jesus). A futball világa már csak ilyen kiszámíthatatlan, kivéve sajnos az arsenalos sérüléshullámot, még a női csapat is úgy lett bajnok, hogy a keretből heten szenvedtek súlyos térdsérülést!.

Ezen a piacon tízmilliókat lehet bukni pár sérülés vagy formahanyatlás miatt, ugyanakkor egy maréknyi kabátgombért leendő klasszist lehet fogni – alapesetben azonban Európában ismeretlen játékosért is már 6.7 millió eurót kell fizetni, lásd a 18 éves brazil támadómindenes, Gabriel Martinelli esetét, őt ennyiért engedte el az Ituano. Martinelli volt próbajátékon a Manchester Unitednél és a Barcelonánál, a Copa América előtt megfordult a selecao edzésein, a nyáron három topigából kapott konkrét ajánlatot.

A kölcsönből visszatértek közül a japán csatár, Aszano Takuma még nem PL-szint, a kolumbiai kapust, David Ospinát azonnal visszavitte a Napoli, miközben Aaron Ramseyt elszipkázta a Juventus, Cech visszavonult, Denis Suárezt nem vették meg a Barcelonától, hazatérhetett a kölcsönjátéka után a spanyol a húszmillió eurós vételi opció ellenére is (összesen 95 perc játék után).

Stephan Lichtsteiner, Danny Welbeck és Cohen Bramall megkapta az elbocsájtó csúnya üzenetet.

Hogy ki mehet még? Angol pletykák szerint Lacazette vagy Aubameyang is, de ebben a magunk részéről nem hiszünk, ugyanakkor a fiatal csatárt, Eddie Nketiahot hívja a Bristol City és az Augsburg, Aszanót a Besiktas és a Partizan Beograd, a nyilatkozataiban magát példaképként emlegető Laurent Koscielnyt a fél Ligue 1, Torreira neve a Milanéval került forgalomba, el-Nenié a Bordeaux-nál, Mustafié a Fenerbahcénél bukkant fel, Carl Jenkinsont pedig csábítgatja a Crystal Palace.

Kiderült közben az is, mi áll Koscielny mehetnékje hátterében: a nemsokára 34. életévébe lépő védő heti százezer eurót keres jelenleg, a jövőre lejáró szerződését azonban az Arsenal csak feleennyi bérrel hosszabbítaná meg két évre, de jelentős pályára lépési bónuszokkal. Ez a védő számára tejesen elfogadhatatlan.

Nem hosszabbított Krystian Bielik sem, ennek lengyel lapok szerint a Milan érdeklődése áll a hátterében.

 

A klub átigazolási büdzséje erre a nyárra 110 millió euró körüli a szaksajtó szerint, de érdemes elgondolkodni azon, hogy visszatért kölcsönből a Hoffenheimtől Reiss Nelson, illetve főleg azon, hogy hogyan tért vissza kölcsönből a Hoffenheimtől Reiss Nelson!

Nos, tavaly ilyenkor a németek 500 ezer euróért kapták kölcsön úgy, hogy az akkor 18 éves angol játékjoga nem ért annyit sem, ehhez képest a szélső megnegyvenháromszorozta az értékét, de szerintünk nemhogy 17.34 millióért sem lehetne megvenni őt. Áldhatja az eszét az Arsenal, hogy hosszabbított Nelsonnal a kölcsönadás előtt, illetve nem adott rá egy akkor kézenfekvőnek tűnő, pármilliós vételi opciót.

Az Arsenalnak talán ezt az utat kellene folytatnia, ahol olyan tehetséges fiatalok vágyják az alapemberséget, mint az Unai Emery által a napokban megdicsért középpályás, Joe Willock, a klasszisígéret Guendouzi, Nketiah, a nagy ígéret Ainsley Maitland-Niles, de a sokadik új esélyt kapó hátvéd, Calum Chambers is csak 24 esztendős.

Akárcsak a sérülékeny Héctor Bellerín és a nála egy évvel ifjabb Rob Holding, ők ketten együtt az előző idényben jóval több mint 400 napot hagytak ki.

Visszatérve Nelsonra: a tinisztár a Bundesligában 628 játékperc alatt szerzett 7 gólt, adott 1 gólpasszt, hat poszton bevethető – mi kell még az idei berobbanásához?

Mondjuk az, hogy ne vegye el előle a helyet a legújabb brazil felfedezett, Éverton (akivel pár napja „már szinte megegyezett az Arsenal”, de a Gremio sokat kérhet érte, lásd a Manchester United és City, a Napoli, a Bayern München, az Atlético Madrid és a PSG érdeklődését), a barcelonai, a hatvanmillióért szintén nyíltan árult Malcom vagy Nicolas Pépé, akiért a Téléfoot szerint nyolcvanmilliót ajánlott már az Arsenal új technikai igazgatója, a klub egykori középpályása, a brazil Edú.

A L'Équipe is megerősítette a tv-s műsor információját, egyben felhívta a figyelmet arra, hogy Pépé ügyében nem más fogja magát péppé keresni, mint a nagy Jorge Mendes...

Elültek a hullámok az Arsenal és Lucas Vázquez között, hogy a vágy viharrá váljon a klub és Wilfried Zaha viszonylatában: a United egykoron nagyon ráfizetett a szélsőre, aki azonban odahaza újjászületett a Crystal Palace-ban, értéke 45 millió euró (ennyit a bizalomról és a játékpercekről...). Korábban vitte volna vissza a United, szóba hozták a Borussia Dortmunddal és a Bayernnel, a SkySports szerint 45 milliót ajánlott érte az Arsenal. Zaha a bátyja szerint már régóta arról álmodik, hogy ágyús legyen, de a United is örülhet kicsit, a vételár egynegyede ugyanis a manchesterieké! Zaha menni akar, olyannyira, hogy Alex Iwobi indignálódottan elismerte, hogy ha Zaha jön, ami valószínű, akkor ő mehet.

Gazdaságosabb megoldás lenne az ingyen leigazolható Jaszin Brahimi, és érdekes, hogy mind az Arsenal, mind a Palace felfigyelt a Nancy U18-as csapatában a francia korosztályos válogatott, már lejárt szerződésű szélsőre, Bilel Hassainira, akit egyébként a Barcelona, a PSG és a Pool is szemmel tart.

A középpálya közepébe kiszemelt Szoboszlai Dominik, Mario Lemina és a Real Madridtól kölcsönbe kért Dani Ceballos, utóbbi ügyében Kroenke és Florentino Pérez személyesen is találkozik a hírek szerint, a védelem közepén és bal oldalán bevethető a celtices Kieran Tierney (érte először 16.6 milliót ajánlottak, ezt már 27-re emelték, versenytárs az MU), a jobbon a heti 200 ezer eurót kérő Dani Alves, Koscielny utóda pedig magától értetődően Franciaországból érkezhet a 18 éves őstehetség, a bónuszosan állítólag negyvenmillióba, majd kölcsönbe talán ugyanoda visszakerülő William Saliba (St.-Étienne) személyében. Célpont a sajtó szerint a dortmundi Dan-Axel Zagadou is, de ő Abdou Diallo eladása után alighanem marad a klubjában, mellékszál a benficás Rúben Dias, aki elképesztően sokat fejlődött az utóbbi két idényben, tízszeres felnőttválogatott, az ügyében Mendes intézkedik.

Olvashattunk a szaksajtóban még a chilei szűrőről, Erick Pulgarról (Bologna), a Milanos Franck Kessiéről, az Inter jó nevű csatáráról, George Puscasról, klubtársáról, az átadólistára tett Ivan Perisicről, a Monaco támadójáról, Keita Baldéről, az ő kollégájáról, Jarrod Bowenről (Hull City), a dortmundi Jacob Bruun Larsenről, a juvés Moise Keanról, a szenegáli védőről, Pape Abou Cisséről (Olympiakosz), ismét a régi nóta Yannick Carrascóról, az Interrel egy Mauro Icardi, Aubameyang cseréről, valamint a Torino olasz válogatott bekkjéről, a klubjával időközben hosszabbító Armando Izzóról.

Nagy kérdés, mi lesz Mesut Özillel, aki alaposan belekényelmesedett a heti 400 ezer eurós álomfizetésbe, és jött pár ajánlat érte. Emery ad-e elég lehetőséget a már meglévő fiataloknak, mondjuk Tierney, Ceballos, Zaha és esetleg Saliba érkezése után, illetve mi lesz akkor, ha elköltik a 110 milliós keretet, lecsillapodnak a tüntető szurkolók, és mégsem jönnek az eredmények?

Az mindenesetre jó jel a fiatalok számára, hogy a tartalékok edzője, Freddie Ljungberg Emery asszisztense lett.

Hudson-Odoi: teletalálat?
Hudson-Odoi: teletalálat?

Még az is kiderülhet a végére, hogy jobb dolog nem is történhetett volna a CHELSEA együttesével az egyéves átigazolási helybenfutásnál: ugyan tavalyelőtt távozott Diego Costa és Nemanja Matics, tavaly a Thibaut Courtois, Cesc Fabregas, Álvaro Morata hármas, majd idén nyáron Eden Hazard, de az új menedzsernek, a legendás Frank Lampardnak nem kell kapkodnia, nem nap mint nap ügynökökkel és pénzéhes játékosokkal bajlódnia, hanem azzal foglalkozhat, amivel mindig is: építi maga körül a csapatot.

Kész szerencse, hogy tavaly kölcsönkérték a Realtól a horvát középső középpályást, Mateo Kovacicot, illetve a madridiak Hazard miatt „jöttek eggyel” a Chelsea-nek, így végleg ott marasztalhatták a huszonöt éves játékost, 45+5 millióért. Kovacic az előző idényben 51-szer lépett pályára a londoniaknál, tehát egy alaptag maradt – ellenben Gonzalo Higuaínt 18 mérkőzés és 5 gól után nem marasztalták. Távozott Lampard egykori játékostársai közül a 33 éves Gary Cahill, nem hosszabbítottak a veterán kapussal, Rob Greennel, kollégájával, Eduardóval és a védő Todd Kane-nel sem, és jó pénzt fizettek az Ola Aina, Tomas Kalas kettősért.

A Kovacicért kiadott összeg abszolúte nem sok, a Kepa, Christian Pulisic, Jorginho trió 200 millió eurónál is többért érkezett tavaly ilyenkor, előtte jó 300 millióért meg egy komplett csapat (Álvaro Morata, Tiemoué Bakayoko, Danny Drinkwater, Antonio Rüdiger, Davide Zappacosta, Emerson Palmieri, Olivier Giroud, Ross Barkley, Ethan Ampadu, Willy Caballero). Talán nem is árt egy kis szünet az őrületben, lásd Drinkwater 37.9 millió eurós árát, vagy a Zappacosta, Émerson Palmieri kettősért kiadott 45 milliót – Kovacic mellett a másik mázli az, hogy Pulisicet még a télen vették meg a Dortmundtól, azóta kölcsönben ott futballozott.

Jó Chelsea-szokás szerint egycsapatnyi játékos érkezett vissza kölcsönből, aki hasznos lehet, az egy újra egészséges védelmi szakember, Tiemoué Bakayoko, egy lendületbe jövő Michy Batshuayi és a Newcastle Unitedben rutint szerzett bal oldali mindenes, Kenedy, ellenben el lehet gondolkodni, hogy minek kellett fizetéssel, aláírási és ügynökpénzzel együtt ötvenmilliónál is többet kiadni egy Abdul Rahman Babára, és miért kellett megvenni az igazi lehetőséghez sohasem jutó Kenneth Omeruo, Matt Miazga, Danilo Pantic triót.

A kölcsönből kölcsönbe kallódás iskolapéldája a 2012 elején a Sao Paulótól 7.5 millióért elhappolt Lucas Piazón, aki azóta hatszor(!) szegődött el vendégmunkásnak, anyaklubjában háromszor lépve pályára...

Inkább a középpályás Mason Mounté a jövő, aki U19-es Európa-bajnok, bekerült a felnőttválogatott keretébe is, és most tért meg a Derby Countytól a tartalékokhoz, onnan meg fel a nagyokhoz. A védő Reece James, Trevoh Chalobah U19-es Eb-aranyos duó, az U20-as világbajnok Jake Clarke-Salter, Fikayo Tomori hátvédkettős és az U17-es Eb-győztes támadó, Isaiah Brown reménykedik még hasonló jókban; és mindenképpen említsük meg az üveglábú karmestert, Marco van Ginkelt, aki egy éve szenvedett ismét súlyos térdsérülést. A holland hét éve mutatkozott be a válogatottban, de csúcsformájában súlyosan megsérült, és azóta is sokszor maródi – ám még mindig csak huszonhat esztendős.


Meggondolandó az eltiltás miatt, eladják-e Bakayokót a népes kérőseregnek, érdemes-e elengedni Callum Hudson-Odoit a Bayern Münchenhez, Jorginhót a Juventushoz vagy Marcos Alonsót az Atlético Madridhoz, Miazga ellenben aláírhat a Fiorentinához vagy a Bresciához, a harmincéves Williannak meg adódott egy kínai kérője.

Lampard marasztalja a brazilt, mint ahogyan Kurt Zoumát is, megtalálta már Jorginho helyét a csapatban, Hudson-Odoi készülhet egy új, heti 110 ezer eurós szerződésre, és mint elmondta a mester, olyan csapatot szeretne, amelyik rengeteget fut, és amelyik visszaszerzi azonnal az eladott labdát – és igen, azt sem tartja képtelenségnek, hogy megnyerje a PL-t.

És tényleg, miért is ne lenne képes erre egy KepaCésar Azpilicueta/Zappacosta, Antonio Rüdiger/Andreas Christensen, Zouma/David Luiz, Marcos Alonso/Emerson Palmieri – Jorginho/Bakayoko, Kanté/Drinkwater – Pulisic/Pedro, Kovacic/Barkley/Loftus-Cheek/Marco van Ginkel/Mount, Kenedy/Willian/Hudson-OdoiBatshuayi/Tammy Abraham/Giroud csapat?!

Jobban belegondolva: talán csak a középcsatárok miatt...

PREMIER LEAGUE
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK, 2019

ARSENAL FC
Érkezett:Gabriel Martinelli (Ituano, 6 700 000), William Saliba (St.-Étienne, 30 000 000)
Kölcsönbe: Dani Ceballos (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Aszano Takuma Asano (Hannover), Reiss Nelson (Hoffenheim), Calum Chambers (Fulham), Matt Macey (Plymouth), Emiliano Martínez (Reading), Krystian Bielik (Charlton)
Távozott:David Ospina (kölcsön után végleg, Napoli, 3 500 000 euró), Aaron Ramsey (Juventus, ingyen), Petr Cech (visszavonult), Stephan Lichtsteiner (szerződése lejárt), Danny Welbeck (szl.)
Kölcsönbe: William Saliba (St.-Étienne)
Kölcsönből vissza:Denis Suárez (Barcelona)

ASTON VILLA FC
Érkezett:Wesley (Bruges, 25 000 000), Anwar El Ghazi (Lille, 9 000 000), Kortney Hause (Wolverhampton, 3 400 000), Jota (Birmingham City, 4 460 000),Matt Targett (Southampton, 15 600 000), Tyrone Mings (Bournemouth, 22 300 000),Ezri Konsa (Brentford, 13 300 000), Björn Engels (Reims, 8 000 000), Douglas Luiz (Manchester City, 16 800 000), Trezegé (Kasimpasa, 10 000 000)
Kölcsönből vissza:Ritchie De Laet (Melbourne City), Gary Gardner (Birmingham City), Frédéric Guilbert (Caen)
Távozott:Ritchie De Laet (Antwerpen, ingyen), Tommy Elphick (Huddersfield, i.), Gary Gardner (Birmingham City), Glenn Whelan (szl.), Albert Adomah (Nottingham Forest, i.), Mile Jedinak (szl.), Ross McCormack (szl.), Mark Bunn (szl.), Micah Richards (visszavonult), Alan Hutton (szl.)
Kölcsönből vissza:Anwar El Ghazi (Lille)

AFC BOURNEMOUTH
Érkezett:Lloyd Kelly (Bristol City, 14 800 000), Jack Stacey (Luton Town, 4 450 000), Philip Billing (Huddersfield, 16 500 000)
Kölcsönből vissza:Brad Smith (Seattle Sounders), Aaron Ramsdale (Wimbledon), Harry Arter (Cardiff City), Tyrone Mings (Aston Villa), Marc Pugh (Hull City)
Távozott:Marc Pugh (Queens Park, i.), Tyrone Mings (Aston Villa, 22 300 000),Connor Mahoney (Millwall, 1 100 000), Lys Mousset (Sheffield United, 11 110 000)
Kölcsönbe:Emerson Hyndman (Atalanta United)
Kölcsönből vissza:Nathaniel Clyne (Liverpool)

BURNLEY FC
Érkezett:Erik Pieters (Stoke City, 1 100 000),Jay Rodríguez (West Bromwich Albion, 5 500 000)
Kölcsönből vissza:Aiden O'Neill (Central Coast), Nahki Wells (Queens Park)
Távozott:Stephen Ward (Stoke City, i.), Aiden O'Neill (Brisbane Roar, i.), Anders Lindegaard (Helsingborg, i.),Peter Crouch (visszavonult)

BRIGHTON & HOVE ALBION FC
Érkezett:Leandro Trossard (Genk, 20 000 000), Matt Clarke (Portsmouth, 3 900 000),Craig Dawson (West Bromwich, 6 100 000)
Kölcsönből vissza:Alexis Mac Allister (Argentinos Juniors), Jan Mlakar (Maribor), Markus Suttner (Fortuna Düsseldorf), Tudor Baluta (Viitorul), Percy Tau (Saint Gilloise), Ezequiel Schelott (Chievo), Tomer Hemed (Queens Park), Christian Walton (Wigan), Anders Dreyer (St. Mirren)
Távozott:Bruno (vv.),Ales Mateju (Brescia, kv., 3 000 000)
Kölcsönbe:Alexis Mac Allister (Boca Juniors), Viktor Gyökeres (St. Pauli), Billy Arce (Barcelona SC), Jan Mlakar (Queens Park), Christian Walton (Blackburn), Anthony Knockaert (Fulham), Percy Tau (FC Bruges)

CHELSEA FC
Érkezett:Mateo Kovacic (Real Madrid, kölcsön után végleg, 45 000 000), Mason Mount (Chelsea U23)
Kölcsönből vissza:Lewis Baker (Reading), Danilo Pantics (Partizan Beograd), Nathan (Atlético Mineiro), Christian Pulisic (Borussia Dortmund), Lucas Piazón (Chievo), Eduardo (Vitesse), Tiemoué Bakayoko (Milan), Charly Musonda Jr. (Vitesse Arnheim), Abdul Rahman Baba (Reims), Kenedy (Newcastle United), Mario Pasalic (Atalanta), Kenneth Omeruo (Leganés), Matt Miazga (Reading), Michy Batshuayi (Crystal Palace), Kurt Zouma (Everton), Tammy Abraham (Aston Villa), Todd Kane (Hull City), Michael Hector (Sheffield Wednesday), Tomas Kalas (Bristol City)
Távozott:Eden Hazard (Real Madrid, 100 000 000), Ola Aina (kv., Torino, 10 000 000), Eduardo (Braga, i.), Gary Cahill (szl.), Rob Green (vv.), Todd Kane (szl.),Tomas Kalas (Bristol City, 9 000 000), Lucas Piazón (szerződését felbontották)
Kölcsönbe: Matt Miazga (Reading), Lewis Baker (Fortuna Düsseldorf), Ethan Ampadu (RB Leipzig, 650 000)
Kölcsönből vissza:Gonzalo Higuaín (Juventus)

CRYSTAL PALACE FC
Érkezett:Stephen Henderson (Nottingham Forest, i.), Jordan Ayew (Swansea City, 2 800 000)
Kölcsönből vissza:Jaroslaw Jach (Sheriff Tiraspol), Alexander Sörloth (Gent), Jason Puncheon (Huddersfield)
Távozott:Aaron Wan-Bissaka (Manchester United, 55 000 000), Julián Speroni (szl.), Bakary Sako (Denizlispor, i.), Jason Puncheon (szl.)

Kölcsönből vissza:Lucas Perri (Sao Paulo), Michy Batshuayi (Chelsea)

EVERTON FC
Érkezett:André Gomes (Barcelona, kv., 25 000 000), Jonas Lössl (Huddersfield, i.), Fabian Delph (Manchester City, 9 500 000)
Kölcsönből vissza:Yannick Bolasie (Anderlecht), Henry Onyekuru ( Galatasaray), Cuco Martina (Feyenoord), Kevin Mirallas (Fiorentina), Oumar Niasse (Cardiff City), Shani Tarashaj (Grasshoppers), Sandro Ramírez (Real Sociedad), Ashley Williams (Stoke City), Kieran Dowell (Sheffield United), Luke Garbutt (Oxford United), Matthew Pennington (Ipswich Town), Beni Baningime (Wigan), Muhamed Besic (Middlesbrough), Mason Holgate (West Bromwich)
Távozott:Nikola Vlasic (CSZKA Moszkva, kv., 15 700 000), Phil Jagielka (Sheffield United, i.), Ashley Williams (szl.), Brendan Galloway (Luton Town, i.), Ademola Lookman (RB Leipzig, 18 000 000)
Kölcsönbe:Jonjoe Kenny (Schalke), Sandro Ramírez (Real Valladolid),Luke Garbutt (Ipswich Town), Kieran Dowell (Derby County), Shani Tarashaj (Emmen)
Kölcsönből vissza:Kurt Zouma (Chelsea)

LEICESTER CITY FC
Érkezett:James Justin (Luton Town, 6 690 000), Youri Tielemans (Monaco, 45 000 000), Ayoze Pérez (Newcastle United, 33 400 000)
Kölcsönből vissza:Filip Benkovic (Celtic), Adrien Silva (Monaco), Iszlam Szlimani (Fenerbahce), Fousseni Diabaté (Sivasspor), Leonardo Ulloa (Pachuca), Andy King (Derby County), Bartosz Kapustka (Leuven)
Távozott:Okazaki Sindzsi (szl.), Danny Simpson (szl.)
Kölcsönből vissza:Youri Tielemans (Monaco)

LIVERPOOL FC
Érkezett:Sepp van den Berg (PEC Zwolle, 1 900 000)
Kölcsönből vissza:Sheyi Ojo (Reims), Marko Grujics (Hertha), Harry Wilson (Derby County), Bogdán Ádám (Hibernian), Nathaniel Clyne (Bournemouth)
Távozott:Danny Ings (Southampton, kv., 22 200 000), Alberto Moreno (Villarreal, i.), Daniel Sturridge (szl.), Bogdán Ádám (szl.), Connor Randall (szl.)
Kölcsönbe:Sheyi Ojo (Rangers

MANCHESTER CITY FC
Érkezett:Zack Steffen (Columbus Crew, 8 000 000), Rodri (Atlético Madrid, 70 000 000), Angelino (PSV, 12 000 000)
Kölcsönből vissza:Luke Brattan (Melbourne City), Erik Palmer-Brown (NAC Breda), Patrick Roberts (Girona), Pablo Marí (Deportivo La Coruna), Luka Ilics (NAC Breda, Anthony Cáceres (Sydney FC), Aleix García (Girona), Mix Diskerud (Ulszan), Douglas Luiz (Girona), Jack Harrison (Leeds United), Ante Palaversa (Hajduk Split)
Távozott:Vincent Kompany (Anderlecht, i.),Luke Brattan (Sydney FC, i.), Anthony Cáceres (Sydney FC, i.),Pablo Marí (Flamengo, 1 300 000), Fabian Delph (Everton, 9 500 000), Douglas Luiz (Aston Villa, 16 800 000)
Kölcsönbe:Patrick Roberts (Norwich City), Ante Palaversa (Oostende),Zack Steffen (Fortuna Düsseldorf), Arijanet Muric (Nottingham Forest), Philippe Sandler (Anderlecht)

MANCHESTER UNITED FC
Érkezett:Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace, 55 000 000), Daniel James (Swansea City, 17 000 000)
Kölcsönből vissza:Joel Pereira (Kortrijk), Timothy Fosu-Mensah (Fulham), Axel Tuanzebe (Aston Villa), Cameron Borthwick-Jackson (Scunthorpe)
Távozott:Antonio Valencia (LDU Quito, i.), James Wilson (Aberdeen, kv., i.), Ander Herrera (PSG, i.)

NEWCASTLE UNITED FC
Érkezett: Joelinton (Hoffenheim, 44 000 000)
Kölcsönből vissza:Henri Saivet (Bursaspor), Dwight Gayle (West Bromwich), Asraf Lazaar (Sheffield Wednesday), Jack Colback (Nottingham Forest), Jacob Murphy (West Bromwich)
Távozott:Mohamed Diamé (al-Ahli SC, i.), Ayoze Pérez (Leicester City, 33 400 000), Joselu (Alavés, 2 780 000)
Kölcsönből vissza:Kenedy (Chelsea), Antonio Barreca (Monaco), José Salomón Rondón (West Bromwich)

NORWICH CITY FC
Érkezett:Daniel Adshead (Rochdale, 335 000), Josip Drmic (Borussia Mönchengladbach, i.), Sam Byram (West Ham, 830 000)
Kölcsönbe:Patrick Roberts (Manchester City), Ralf Fährmann (Schalke, 3 000 000)
Kölcsönből vissza:Marcel Franke (Darmstadt)
Távozott:Marcel Franke (Hannover, 1 500 000), Ivo Pinto (Dinamo Zagreb, i.), Steven Naismith (szl.), Yanic Wildschut (Maccabi Haifa, i.), Matt Jarvis (szl.), Nélson Oliveira (AEK Athén, 1 000 000)
Kölcsönbe: James Husband (Blackpool)
Kölcsönből vissza:Felix Passlack (Borussia Dortmund)

SHEFFIELD UNITED FC
Érkezett:Luke Freeman (QPR, 5 600 000),Callum Robinson (Preston, 7 800 000), Ravel Morrison (Östersund, i.), Lys Mousset (Bournemouth, 11 110 000), Ben Osborn (Nottingham Forest, 3 300 000)
Kölcsönbe: Dean Henderson (Manchester United U23)
Távozott:Conor Washington (i.), Martin Cranie (Luton Town, i.), Danny Lafferty (szl.), Paul Coutts (szl.)

SOUTHAMPTON FC
Érkezett:Danny Ings (Liverpool, kv., 22 200 000), Moussa Djenepo (Standard Liege, 15 700 000),Che Adams (Birmingham City, 16 700 000)
Kölcsönből vissza:Jordy Clasie (Feyenoord), Szofian Bufal (Celta Vigo), Cédric Soares (Inter), Guido Carrillo (Leganés), Wesley Hoedt (Celta Vigo), Sam McQueen (Middlesbrough), Jake Hesketh (MK Dons), Harrison Reed (Blackburn), Steven Davis (Rangers)
Távozott:Steven Davis (Rangers, i.), Matt Targett (Aston Villa, 15 600 000),Sam Gallagher (Blackburn, 5 600 000), Jordy Clasie (Alkmaar, i.)

TOTTENHAM HOTSPUR FC
Érkezett:Jack Clarke (Leeds United, 11 000 000), Tanguy Ndombélé (Lyon, 60 000 000)
Kölcsönből vissza:Georges-Kevin N'Koudou (Monaco), Josh Onomah (Sheffield Wednesday), Cameron Carter-Vickers (Swansea City)
Távozott:Michel Vorm (szl.), Fernando Llorente (szl.), Kieran Trippier (Atlético Madrid, 22 000 000), Vincent Janssen (Monterrey, 6 300 000)
Kölcsönbe:Jack Clarke (Leeds United)

WATFORD FC
Érkezett:Joao Pedro (Fluminense, 2 500 000)
Kölcsönből vissza:Dodi Lukebakio (Fortuna Düsseldorf), Jorge Segura (Atlas Guadalajara), Filip Sztuparevics (Vozdovac), Cucho Hernández (Huesca), Dimitri Foulquier (Getafe), Marvin Zeegelaar (Udinese), Stefano Okaka (Udinese), Ben Wilmot (Udinese), Jerome Sinclair (Oxford United)
Távozott:Obbi Oulare (Standard Liege, kv., 3 000 000), Tommie Hoban (szl.), Miguel Britos (szl.)
Kölcsönbe:Jerome Sinclair (VVV-Venlo), Ben Wilmot (Swansea), Marc Navarro (Leganés)

WEST HAM UNITED FC
Érkezett:Pablo Fornals (Villarreal, 28 000 000), David Martin (Millwall, i.), Roberto (Espanyol, i.), Sébastien Haller (Eintracht Frankfurt, 40 000 000)
Kölcsönből vissza:Edimilson Fernandes (Fiorentina), Reece Oxford (Augsburg), Josh Cullen (Charlton), Sam Byram (Nottingham Forest), Jordan Hugill (Middlesbrough)
Távozott:Edimilson Fernandes (Mainz, 7 500 000), Lucas Pérez (Alavés, 2 300 000), Adrián (szl.), Andy Carroll (szl.), Samir Nasri (Anderlecht, i.), Marko Arnautovic (Sanghaj SIPG, 25 000 000), Sam Byram (Norwich City, 830 000), Pedro Obiang (Sassuolo, 8 000 000)
Kölcsönbe: Jordan Hugill (Queens Park, i.)

WOLVERHAMPTON WANDERERS FC
Érkezett:Raúl Jiménez (Benfica, kv., 38 000 000), Leander Dendoncker (Anderlecht, kv., 13 500 000)
Kölcsönbe: Jesús Vallejo (Real Madrid)
Kölcsönből vissza:Ming-Yang Yang (Jumilla), Rafa Mir (Las Palmas), Roderick Miranda (Olympiakosz), Connor Ronan (DAC), Bright Enobakhare (Coventry), Léo Bonatini (Nottingham Forest), Kortney Hause (Aston Villa), Jordan Graham (Oxford United)
Távozott:Kortney Hause (Aston Villa, 3 400 000)
Kölcsönbe:Hélder Costa (Leeds United),Ivan Cavaleiro (Fulham)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

CARDIFF CITY FC
Érkezett:Will Vaulks (Rotherham United, 2 350 000), Aden Flint (Middlesbrough, 4 450 000)
Kölcsönből vissza:Lee Tomlin (Peterborough), Gary Madine (Sheffield United), Omar Bogle (Portsmouth)
Távozott:Aron Gunnarsson (al-Arabi SC, i.), Stuart O'Keefe (Gillingham, i.), Kadeem Harris (Sheffield Wednesday, i.), Kenneth Zohore (West Bromwich, 8 900 000), Bruno Ecuele Manga (Dijon, 2 000 000)
Kölcsönből vissza:Víctor Camarasa (Betis), Oumar Niasse (Everton), Harry Arter (Bournemouth

FULHAM FC
Érkezett:
Kölcsönbe: Anthony Knockaert (Brighton), Ivan Cavaleiro (Wolverhampton)
Kölcsönből vissza:Steven Sessegnon (Lille), Aboubakar Kamara (Malatyaspor), Stefan Johansen (West Bromwich), Berti Schötterl (Metropolitan Police)
Távozott:Ryan Babel (Galatasaray, i.), Lazar Markovics (szl.)
Kölcsönbe: André Zambo Anguissa (Villarreal), Jean Michaël Seri (Galatasaray, 1 500 000)
Kölcsönből vissza:André Schürrle (Borussia Dortmund), Havard Nordtveit (Hoffenheim), Luciano Vietto (Atlético Madrid), Sergio Rico (Sevilla)

HUDDERSFIELD TOWN FC
Érkezett:Tommy Elphick (Aston Villa, i.),Herbert Bockhorn (Borussia Dortmund II, 250 000), Isaac Mbenza (Montpellier, 12 500 000)
Kölcsönbe: Kamil Grabara (Liverpool U23)
Kölcsönből vissza:Collin Quaner (Ipswich Town), Ramadan Szobhi (al-Ahli), Rajiv van La Parra (Middlesbrough)
Távozott:Jonas Lössl (Everton, i.), Chris Löwe (Dynamo Dresden), Erik Durm (Eintracht Frankfurt, i.), Danny Williams (szl.), Laurent Depoitre (Gent, i.), Philip Billing (Bournemouth, 16 500 000), Tommy Smith (Stoke City, 4 450 000)
Kölcsönbe:Ramadan Szobhi (el-Ahli, 750 000)
Kölcsönből vissza:Jason Puncheon (Crystal Palace), Isaac Mbenza (Montpellier), Timothy Fosu-Mensah (Manchester United), Calum Chambers (Arsenal)

Lezárva kedden reggel, vastaggal az elmúlt egy hét történései
(kv: kölcsön után végleg)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik