BACSKAI JÁNOS 2015.08.17 21:08 Frissítve: 2015.08.17 22:06

Nagyon Baba! 65 millióba kerülhet a balbekk a Chelsea-nek

Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Ezen a héten is Angliában kezdjük transzferológiai körsétánkat.

A 21 éves Abdul Rahman Baba öt év alatt 15 millió eurót kereshet a Chelsea-nél (Fotók: Action Images)

 

Ha nem is parádézik a bajnok CHELSEA a pontvadászatban (két forduló alatt egyetlen pont), azért José Mourinho a transzferpiacon az elmúlt héten is „vigéckedett", képes volt abszolúte minimum 20 millió eurót adni a közelmúlt legfelkapottabb, egyben legtúlértékeltebb balbekkjéért, Abdul Rahman Babáért. A 21 éves ghánai a Greuther Fürthben tűnt fel, tavaly 2.5 millió eurót fizetett érte az Augsburg, amelynek színeiben 5 gólpasszt is adott a védő az elmúlt idényben, és a Kicker védőranglistáján a bajnokság végén a 23. helyen végzett.

Pár éve az Arsenal, a Manchester City és a Parma is vitte volna, de ő bölcsen a Fürthöt választotta, és nem is számolt rosszul – legjobban természetesen az Augsburg járt vele, hiszen olasz források alapján Stefan Reuter klubmenedzser olyan szerződést kötött a londoniakkal, amely alapján 30-35 millió euróra rúg majd az átigazolási összeg.

A nagy tudós, Gianluca Di Marzio szerint még ötmillió jár bónuszban a németeknek, plusz 20 mérkőzésenként egymillió, majd a 100. után még öt extra jutalom búcsúajándékként; a védő meg öt év alatt összesen 15 millió eurónyi nettó (!) bért zsebel majd be. Inkább ne is adjuk össze, mennyit költ a tervek szerint öt év alatt Babára a Chelsea – egyáltalán nem babra megy ez az őrült játék.

A jó öreg Reuterre emlékszünk még a Juventusból, a Bayern Münchenből és a Dortmundból, valamint a német válogatottból, amellyel világ- és Európa-bajnoki címet szerzett – az egykori jobbhátvéd most vezetőként is zseniálisan teljesített. Babáért a nyáron a Juventus, a Barcelona, a PSG, a Real Madrid és a Roma is érdeklődött, ez verte fel az árát csillagászati magaslatokba. Minden bizonnyal eltúlzott magaslatokba. Mourinho a tavaly megszerzett, idén nagy veszteséggel eladott Filipe Luís utódjaként számol Babával, akinek vetélytársa a sokoldalú César Azpilicueta lesz.

Baba a szabad mezszámok közül a 17-est választotta, amelyből Mohamed Szalahot árusították ki, korábban Scott Minto, Danny Granville, Albert Ferrer és José Bosingwa viselte ezt a védők közül.

Eme roppant fontos információ után most valami egészen más.

Szokás szerint igen pörög a piacon a TOTTENHAM HOTSPUR, amelyben elővették a nagy seprűt, mint minden nyáron: elengedték a Roberto Soldado (14 milliós veszteséggel), Paulinho (–5.73), Étienne Capoue (–2.2), Benjamin Stambouli (vele nyertek 2.7 milliót), Vlad Chiriches (–2.5), Lewis Holtby (+7.25.), Junesz Kabul (összesen –7.35), Bongani Khumalo (–1.8) vonulatot, Brad Friedel pedig visszavonult.

A „sarkantyúsok" szokás szerint nem spóroltak, mert jött két középső védő, a belga Toby Alderweireld és a német Kevin Wimmer, egy jobbhátvéd (Kieran Trippier), majd legutóbb, Soldado eladása után a 22 éves kameruni ék, Clinton N'Jie, akinek szolgálatairól 14.1 millióért mondott le az Olympique Lyon, és ehhez jöhet még egy hárommilliós bónusz. A csatár az elmúlt idényben 30 bajnokin szerzett 7 gólt, és adott 8 gólpasszt az OL színeiben.

Bevásárolt a Spurs (balról): Kieran Trippier, Dele Alli, Clinton N’Jie, Toby Alderweireld és Kevin Wimmer

 

A ghánai középpályásnak, Yaw Yeboahnak hiába az U-válogatottbeli vitézkedés, a Manchester City kölcsönadta a Lille-nek, két évre, a Chelsea Nathan Akéje pedig a Watfordban erősödik egy idényen át.

Meglehet, jó döntést hozott a Barcelona egykori szélsője, Adama Traoré, hogy nem ment el a Bayern Münchenhez vagy a Liverpoolhoz kispadozni, afelől viszont vannak kétségeink, hogy éppen az Aston Villában fog kibontakozni. Ha mégis, a Barca három éven belül visszavásárolhatja. Érte tízmilliót fizettek most, kettő a bónusz. A rutinos középcsatárnak, a 30 éves David Nugentnek kitelt az ideje a Leicester Citynél, de sokat elmond róla és az angol futballról is, hogy a másodosztályú Middlesbrough 5.6 millió eurót tudott érte fizetni; a csatárnak új klubjában majd a most 7.9 millióért vett Stewart Downing passzolgat, éktársa pedig a négymilliós Christian Stuani lesz.

No de mi ez ahhoz képest, hogy a West Bromwich Albion képes volt összerakosgatni 17 millió eurót arra, hogy elcsábítsa az orosz Zenittől a venezuelai éket, José Salomón Rondónt, akit nem sokkal többért vettek a szentpéterváriak a Rubin Kazanytól. Rondón korábban a Málagában és a Las Palmasban is megfordult, közel 50 millió eurót fizettek már karrierje során kegyeiért kenyéradói. Nem rossz vétel, hiszen nem rossz ajánlólevél, hogy a nagy orosz ligában 113 mérkőzésen 70 kanadai pontot hozott össze.

A sokszoros U-válogatott középső középpályás, az angol John Lundstram rájött, hogy erős még neki az Everton, eligazolt rutint szerezni az Oxford Unitedhez, a 18 éves középső védő, Mason Holgate viszont 1.4 millióért éppen a kisebbik liverpooli egyesülethez került. A Cityben kudarcot valló Edin Dzeko római kalandjairól kedden majd értekezünk, a Serie A-ben pedig a svájci izomszélső, Xherdan Shaqiri nem kellett: az Inter őt a télen kölcsönvette a Bayern Münchentől, majd 15 millióért végleg megszerezte a nyáron – hogy most anyagi okokra hivatkozva „rásózza" 17-ért a Stoke Cityre.

Az angolok már a télen is alkudoztak rá, a Liverpoollal egyetemben, egy hónappal ezelőtt az olasz klubbal már megegyezett a Stoke, de a szélsővel nem – ám a harmadik stoke-os nekirugaszkodás már sikeres lett.

Shakira" kedvesen beszólt még az Internek és a nagy Stefan Effenbergnek is, miután aláírt ahhoz a klubhoz, ahol az első visszautasítás után a szurkolók még kígyót-békát kiabáltak rá.

Régi ismerősünk a finn kapus, Jussi Jääskeläinen, aki maga is eléggé „régi", hiszen 40 éves, és ennek fényében értékelendő különösen nagyra, hogy még igényt tartott rá a Wigan Athletic; a 33 éves spanyol középső és jobb oldali védő, Carlos Cuéllar pedig már nem kellett a Norwich Citynek, de az Almeríának igen. Érte nem is olyan régen tízmilliót fizetett az Aston Villa, mert parádésan futballozott a glasgow-i Rangersben, és a spanyol később a Sunderlandben is megfordult.

Pár éve még az olasz U21-es válogatott erőssége volt az argentin származású középpályás, Cristian Damián Battocchio, aki bekerült a Watford és az Udinese körforgásába, amelyből most a Brestben pihenhet meg. Jóval ismertebb nála a spanyol szűrő, a 23 éves Oriol Romeu, akit még 2011-ben vett meg a Chelsea a Barcelona B-től, majdnem ötmillióért, és azóta megjárta kölcsönben a Valenciát és a VfB Stuttgartot is, most pedig felcsapott a Southamptonban Morgan Schneiderlin-utódnak, pontosabban Jordy Clasie- és Victor Wanyama-helyettesnek. Ehhez képest sokat fizettek érte a „szentek": hétmillió eurót, és ezzel az ajánlattal már nem tartotta a lépést sem a VfB, sem a Sevilla.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ARSENAL

Érkezett: Mijaicsi Rjo (Twente, kölcsönből vissza), Lukas Podolski (Inter, kv.), Joel Campbell (Villarreal, kv.), Yaya Sanogo (Crystal Palace, kv.), Carl Jenkinson (West Ham, kv.), Damián Martínez (Rotherham United, kv.), Chuba Akpom (Nottingham Forest, kv.), Jack Jebb (Stevenage, kv.), Carl Jenkinson (West Ham, kv.), Petr Cech (Chelsea, 14.000.000 euró)

Távozott: Mijaicsi Rjo (St. Pauli, ingyen), Abou Diaby (Olympique Marseille, i.), Semi Ajayi (Cardiff City, i.), Jack Jebb (szerződése lejárt), Austin Lipman (szl.), Brandon Ormonde-Ottewill (Swindon Town, i.), Josh Vickers (szl.), Ainsley Maitland-Niles (Ipswich Town, kölcsönbe), Lukas Podolski (Galatasaray, 2.500.000), Yaya Sanogo (Ajax, k.), Carl Jenkinson (West Ham, k.), Dan Crowley (Barnsley, k.), Isaac Hayden (Hull City, k.), Jon Toral (Birmingham City, k.), Wojciech Szczesny (AS Roma, k.), Chuba Akpom (Hull City, k.), Serge Gnabry (West Bromwich, k.), Josh Vickers (Swansea City, i.), Emiliano Martínez (Wolverhampton, k.)

ASTON VILLA
Érkezett: Scott Sinclair (Manchester City, 3.500.000), Micah Richards (Manchester City, i.), Nicklas Helenius (Aalborg BK, kv.), Yacouba Sylla (Kayseri Erciyesspor, kv.), Alekszandar Tonev (Celtic Glasgow, kv.), Antonio Luna (Spezia, kv.), Joe Bennett (Brighton and Hove Albion, kv.), Graham Burke (Notts County, kv.), Lewis Kinsella (Luton Town, kv.), Darren Bent (Derby County, kv.), Enda Stevens (Doncaster, kv.), Idrissa Gueye (Lille, 9.000.000), Mark Bunn (Norwich City, i.), Jordan Amavi (Nice, 11.000.000), Jordan Ayew (Lorient, 12.000.000), Rudy Gestede (Blackburn Rovers, 8.500.000), Jordan Veretout (Nantes, 9.900.000), José Ángel Crespo (Córdoba, 1.000.000), Adama Traoré (Barcelona, 10.000.000)
Távozott: Darren Bent (Derby County, i.), Enda Stevens (Portsmouth, i.), Thomas Strain (szl.), Chris Herd (szl.), Ron Vlaar (szl.), Andreas Weimann (Derby County, 3.800.000), Yacouba Sylla (Stade Rennes, 1.500.000), Matthew Lowton (Burnley, 1.400.000), Tom Cleverley (Everton, kv.), Nicklas Helenius (Aalborg BK, i.), Shay Given (Stoke City, i.), Antonio Luna (Eibar, i.), Graham Burke (Notts County, i.), Fabian Delph (Manchester City, 11.500.000), Christian Benteke (Liverpool, 46.500.000), Callum Robinson (Bristol City, k.), Aly Cissokho (Porto, k.)
AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: Ryan Fraser (Ipswich Town, kv.), Artur Boruc (Southampton, i.), Adam Federici (Reading, i.), Joshua King (Blackburn Rovers, i.), Christian Atsu (Chelsea, k.), Tyrone Mings (Ipswich Town, 11.300.000), Josh O’Hanlon (York City, kv.), Joe Partington (Eastleigh, kv.), Stéphane Zubar (York City, kv.), Harry Cornick (Havant and Waterlooville, kv.), Josh Carmichael (Havant and Waterlooville, kv.), Aristede Bassele (Welling, kv.), Miles Addison (Blackpool, kv.), Mohamed Coulibaly (Port Vale, kv.), Sylvain Distin (Everton, i.), Filippo Costa (Chievo Verona, k.), Max Gradel (St.-Étienne, 10.000.000), Lee Tomlin (Middlesbrough, 4.300.000)
Távozott: Christian Atsu (Chelsea, kv.), Joe Partington (Eastleigh, i.), Mohamed Coulibaly (Racing Santander, i.), Ian Harte (szl.), Josh McQuoid (Luton, i.), Benjamin Büchel (szl.), Darryl Flahavan (szl.), Miles Addison (szl.), Ryan Fraser (Ipswich Town, k.) Brett Pitman (Ipswich Town), Kenwyne Jones (Cardiff City, kv.), Jayden Stockley (Portsmouth, k.), Josh Carmichael (Torquay, k.), Harry Cornick (Yeovil Town, k.), Stéphane Zubar (York City, k.), Joe Quigley (Torquay, k.)
CHELSEA 
Érkezett: Christian Atsu (Bournemouth, kv.), Nathan (Atlético Paranaense, 4.500.000), Cristian Manea (FC Viitorul, 3.000.000), Bertrand Traoré (Vitesse, kv.), Wallace (Vitesse, kv.), Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, kv.), Mario Pasalic (Elche, kv.), Lucas Piazón (Eintracht Frankfurt, kv.), Gaël Kakuta (Rayo Vallecano, kv.), Oriol Romeu (VfB Stuttgart, kv.), Josh McEachran (Vitesse, kv.), Marco van Ginkel (AC Milan, kv.), Ulises Dávila (Vitória Setúbal, kv.), Marko Marin (Anderlecht, kv.), Mohamed Szalah (Fiorentina, kv.), Matej Delac (FK Szarajevo, kv.), Tomás Kalas (Middlesbrough, kv.), Victor Moses (Stoke City, kv.), Jay Dasilva (Chelsea U18), Hubert Adamczyk (Chelsea U18), Miro Muheim (Chelsea U18), Tomori Fikayo (Chelsea U18), Charlie Wakefield (Chelsea U18), Falcao (AS Monaco, k., 5.700.000), Asmir Begovic (Stoke City, 11.000.000), Danilo Pantics (Partizan Beograd, i.), Kenedy (Fluminense, 8.900.000), Abdul Rahman Baba (Augsburg, 20.000.000)
Távozott: Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, 8.000.000), Didier Drogba (Montreal, i.), Christian Atsu (Bournemouth, k.), Gaël Kakuta (Sevilla, 6.000.000), Lewis Baker (Vitesse, k.), Petr Cech (Arsenal, 14.000.000), Mario Pasalic (AS Monaco, k.), Marco van Ginkel (Stoke City, k.), Andreas Christensen (Borussia Mönchengladbach, k.), Isaiah Brown (Vitesse Arnheim, k.), Nathan (Vitesse Arnheim, k.), Josh McEachran (Brentford, 1.040.000), Tomás Kalas (Middlesbrough, k.), Danilo Pantics (Vitesse, k.), Wallace (Carpi, k.), Kenneth Omeruo (Kasimpasa, k.), Patrick Bamford (Crystal Palace, k.), Jordan Houghton (Gillingham, k.), Victorien Angban (St. Truiden, k.), Izzy Brown (Vitesse, k.), Filipe Luís (Atlético Madrid, 16.000.000), Mohamed Szalah (AS Roma, k., 5.000.000), Todd Kane (NEC, k.), Dominic Solanke (Vitesse, k.), Matej Delac (FK Szarajevó, k.), Ulises Dávila (Vitória Setúbal, k.), Alex Davey (Peterborough, k.), Cristian Cuevas (St. Truiden, k.), Nathan Aké (Watford, k.), Oriol Romeu (Southampton, 7.000.000)
CRYSTAL PALACE 
Érkezett: Will Hoare (Crystal Palace U18), Michael Phillips (Crystal Palace U18), Barry Bannan (Bolton Wanderers, kv.), Andreas Breimyr (Bryne FK, kv.), Ezekiel Fryers (Ipswich Town, kv.), Sullay Kaikai (Cambridge United, kv.), Patrick McCarthy (Bolton Wanderers, kv.), Peter Ramage (Barnsley, kv.), Adlen Guédiura (Watford, kv.), Lewis Price (Crawley Town, kv.), Kwesi Appiah (Reading, kv.), Jack Hunt (Rotherham United, kv.), Jonathan Williams (Ispwich Town, kv.), Ryan Inniss (Port Vale, kv.), Yohan Cabaye (PSG, 13.900.000), Alex McCarthy (Queens Park, 4.900.000), Patrick Bamford (Chelsea, k.), Connor Wickham (Sunderland, 10.000.000)
Távozott: Owen Garvan (szl.), Shola Ameobi (szl.), Jerome Thomas (szl.), Peter Ramage (szl.), Lewis Price (Sheffield Wednesday, i.), Stephen Dobbie (Bolton, i.), Michael Chambers (szl.), Kyle De Silva (Notts County, i.), Yaya Sanogo (Arsenal, kv.), Mandela Egbo (Borussi Mönchengladbach II, 400.000), Jack Hunt (Sheffield Wednesday, k.), Hiram Boateng (Plymouth Argyle, k.), Michael Chambers (szl.), Jerome Binnom-Williams (Burton Albion, k.), Ryan Inniss (Port Vale, k.), Bakary Sako (Wolverhampton, i.), Chris Kettings (Stevenage, k.)
EVERTON
Érkezett: Tom Cleverley (Manchester United, i.), Gerard Deulofeu (Barcelona, 6.000.000), Francisco Júnior Santos (Port Vale, kv.), Conor Grant (Motherwell, kv.), Christopher Long (Brentford, kv.), Conor McAleny (Cardiff City, kv.), George Green (Tranmere Rovers, kv.), John Lundstram (Scunthorpe United, kv.), Gethin Jones (Plymouth Argyle, kv.), James Graham (Everton U18), James Yates (Everton U18), Michael Donohue (Everton U18), Mateusz Hewelt (Everton U18), David Henen (Olympiakosz, 280.000), Mason Holgate (Barnsley, 1.400.000)
Távozott: Sylvain Distin (Bournemouth, i.), John Lundstram (Oxford United, i.), Antolín Alcaraz (Las Palmas, i.), Ben McLaughlin (szl.), George Green (Oldham Athletic, i.), Curtis Langton (szl.), Aaron Lennon (Tottenham, kv.), Christian Atsu (Chelsea, kv.), Luke Garbutt (Fulham, k.), David Henen (Olympiakosz, kv.), Francisco Junior (Wigan, k.), Jonjoe Kenny (Wigan, k.), Luke Garbutt (Fulham, k.), Chris Long (Burnley)
LEICESTER CITY
Érkezett: Layton Ndukwu (Leicester City U18), Christian Fuchs (Schalke, i.), Robert Huth (Stoke City, 4.200.000), Okazaki Sindzsi (Mainz, 11.000.000), Michael Cain (Walsall, kv.), Liam Moore (Brentford, kv.), Gary Taylor-Fletcher (Millwall, kv.), Chris Wood (Ipswich Town, kv.), James Pearson (Peterborough United, kv.), Tom Hopper (Scunthorpe United, kv.), Matty Miles (Leicester City U18), Johan Benaluan (Atalanta, 7.000.000), N'Golo Kanté (Caen, 9.000.000), Ben Hamer (Nottingham Forest, kv.)
Távozott:  Anthony Knockaert (Standard Liége, i.), Zoumana Bakayogo (szl.), Paul Gallagher (Preston North End, i.), Conrad Logan (szl.), Louis Rowley (szl.), Gary Taylor-Fletcher (szl.), Matthew Upson (Milton Keynes Dons, i.), Esteban Cambiasso (Olympiakosz, i.), Robert Huth (Stoke City, kv.), James Pearson (szl.), Tom Hopper (Scunthorpe United, i.), Adam Smith (Northampton, i.), Kieran Kennedy (Motherwell, i.), Adam Dawson (Central Coast Mariners, i.), Chris Wood (Leeds United, i.), Paul Konchesky (Queens Park, k.), David Nugent (Middlesbrough, 5.600.000), Ben Hamer (Bristol City, k.)
LIVERPOOL 
Érkezett: Danny Ward (Aberdeen, kv.), James Milner (Manchester City, i.), Danny Ings (Burnley, i.), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers, i.), Joe Gomez (Charlton Athletic, 4.900.000), Roberto Firmino (Hoffenheim, 41.000.000), Luis Alberto (Málaga, kv.), Iago Aspas (Sevilla, kv.), Divock Origi (Lille, kv.), Tiago Ilori (Girondins Bordeaux, kv.), Sebastián Coates (Sunderland, kv.), Lloyd Jones (Accrington Stanley, kv.), Jordan Williams (Notts County, kv.), Andre Wisdom (West Bromwich, kv.), Jordan Lussey (Bolton Wanderers, kv.), Nathaniel Clyne (Southampton, 17.700.000), Christian Benteke (Aston Villa, 46.500.000), Allan (Internacional U20, 710.000)
Távozott: Steven Gerrard (Los Angeles Galaxy, i.), Glen Johnson (Stoke City, i.), Brad Jones (Bradford City, i.), Jordan Lussey (Bolton Wanderers, i.), Iago Aspas (Sevilla, 6.000.000), Danny Ward (Aberdeen, k.), Sebastián Coates (Sunderland, 2.800.000), Jordan Williams (Swindon Town, k.), Javier Manquillo (Atlético Madrid, kv.), Lloyd Jones (Blackpool, k.), Kevin Stewart (Swindon Town, k.), Raheem Sterling (Manchester City, 62.500.000), Luis Alberto (Deportivo La Coruna, k.), Rickie Lambert (West Bromwich Albion, 4.200.000), Andre Wisdom (Norwich City, k., 1.800.000), Rafa Páez (Alcorcón, i.), Lawrence Vigouroux (Swindon Town, k.), Sheyi Ojo (Wolverhampton, k.)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Enes Ünal (Bursaspor, 3.000.000), Rony Lopes (Lille, kv.), Karim Rekik (PSV, kv.), Micah Richards (Fiorentina, kv.), Álvaro Negredo (Valencia, kv.), Matija Nasztaszics (Schalke, kv.), Bruno Zuculini (Córdoba, kv.), Shay Facey (New York City FC, kv.), Dominic Oduro (IK Frej, kv.), Sinan Bytyqi (Cambuur, kv.), Kean Bryan (Manchester City U18), Fabian Delph (Aston Villa, 11.500.000), Raheem Sterling (Liverpool, 62.500.000), Patrick Roberts (Fulham, 7.000.000), David Faupala (Lens, i.)
Távozott: Matija Nasztaszics (Schalke, 9.500.000), Scott Sinclair (Aston Villa, 3.500.000), Dedryck Boyata (Celtic Glasgow, 2.000.000), James Milner (Liverpool, i.), John Guidetti (Celta Vigo, i.), Micah Richards (Aston Villa, i.), Adam Drury (szl.), Greg Leigh (Bradford, i.), Dominic Oduro (szl.), Angelino (New York City FC, k.), Frank Lampard (New York City FC, kv.), Jack Byrne (Cambuur, k.), Karim Rekik (Olympique Marseille, 5.000.000), Álvaro Negredo (Valencia, 30.000.000), Angelino (New York City FC, k.), Jordi Hiwula (Huddersfield Town, 215.000), Sztevan Jovetics (Inter, k., 3.000.000), Olivier Ntcham (Genoa, k.), Enes Ünal (Genk, k.), Seko Fofana (Bastia, k.), Thomas Agyepong (Twente, k.), Yaw Yeboah (Lille, k.), Edin Dzeko (AS Roma, k., 4.000.000)
MANCHESTER UNITED 

Érkezett: Memphis Depay (PSV, 27.500.000), Vanja Milinkovics-Szavics (Vojvodina, kv.), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb, kv.), Nani (Sporting CP, kv.), Javier Hernández (Real Madrid, kv.), Saidy Janko (Bolton Wanderers, kv.), Sam Johnstone (Preston North End, kv.), Jesse Lingard (Derby County, kv.), Guillermo Varela (Real Madrid Castilla, kv.), Will Keane (Sheffield Wednesday, kv.), Bastian Schweinsteiger (Bayern München, 18.000.000), Matteo Darmian (Torino, 18.000.000), Morgan Schneiderlin (Southampton, 35.000.000), Sergio Romero (Sampdoria, i.)

Távozott: Tom Cleverley (Everton, i.), Ben Amos (Bolton Wanderers, i.), Tom Thorpe (Rotherham, i.), Falcao (AS Monaco, kv.), Andrew Kellett (Bolton Wanderers, kv.), Saidy Janko (Celtic), Nani (Fenerbahce, 6.000.000), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb, 1.670.000), Will Keane (Preston North End, k.), Robin van Persie (Fenerbahce, 5.500.000), Joe Rothwell (Barnsley, k.), Ben Pearson (Barnsley, k.), Reece James (Wigan Athletic), Ángel Di María (PSG, 63.000.000), Rafael (Olympique Lyon, 3.000.000)
NEWCASTLE UNITED 
Érkezett: Liam Gibson (Newcastle United U18), Sylvain Marveaux (Guingamp, kv.), Davide Santon (Inter, kv.), Haris Vuckic (Glasgow Rangers, kv.), Gaël Bigirimana (Glasgow Rangers, kv.), Shane Ferguson (Glasgow Rangers, kv.), Remie Streete (Glasgow Rangers, kv.), Jak Alnwick (Bradford City, kv.), Karl Darlow (Nottingham Forest, kv.), Jamaal Lascelles (Nottingham Forest, kv.), Sammy Ameobi (Middlesbrough, kv.), Georginio Wijnaldum (PSV, 20.000.000), Alekszandar Mitrovics (Anderlecht, 18.500.000), Chancel Mbemba (Anderlecht, 12.000.000), Ivan Toney (Northampton Town, 710.000)
Távozott: Davide Santon (Inter, 3.700.000), Jonás Gutiérrez (szl.), Ryan Taylor (Hull City, i.), Jak Alnwick (Port Vale, i.), Adam Campbell (Notts County, i.), Remie Streete (Port Vale, i.), Facundo Ferreyra (Sahtar Doneck, kv.), Sammy Ameobi (Cardiff City, k.), Freddie Woodman (Crawley Town, k.), Adam Armstrong (Coventry City, k.), Shane Ferguson (Millwall, k.)
NORWICH CITY
Érkezett: Youssuf Mulumbu (West Bromwich, i.), Graham Dorrans (West Bromwich, 4.230.000), Ricky van Wolfswinkel (St.-Étienne, kv.), Kyle Lafferty (Caykur Rizespor, kv.), Cameron McGeehan (Luton Town, kv.), Jacob Murphy (Colchester United, kv.), Louis Thompson (Swindon Town, kv.), Harry Toffolo  (Swindon Town, kv.), Michael Turner (Fulham, kv.), Andre Wisdom (Liverpool, k., 1.800.000), Robbie Brady (Hull City, 9.900.000), Jake Kean (Blackburn Rovers, i.)
Távozott: Kyle McFadden (szl.), Javier Garrido (Las Palmas, i.), Carlos Cuéllar (Almería, i.), Cameron McGeehan (Luton Town), Luciano Becchio (Belgrano, i.), Sam Kelly (Port Vale, i.), Mark Bunn (Aston Villa, i.), Remi Matthews (Burton Albion, k.), Carlton Morris (Hamilton Academical, k.), Ignasi Miquel (Ponferradina, i.), Jacob Murphy (Coventry City, k.)
SOUTHAMPTON 
Érkezett: Will Wood (Southampton U18), Armani Little (Southampton U18), Juanmi (Málaga, 7.000.000), Cédric Soares (Sporting CP, 6.500.000), Maarten Stekelenburg (Fulham, k.), Pablo Osvaldo (Boca Juniors, kv.), Jos Hooiveld (Millwall, kv.), Gastón Ramírez (Hull City, kv.), Cuco Martina (Twente, 1.500.000), Jordy Clasie (Feyenoord, 12.000.000), Steven Caulker (Queens Park, k., 1.700.000), Oriol Romeu (Chelsea, 7.000.000)
Távozott: Jos Hooiveld (AIK Stockholm, i.), Omar Rowe (szl.), Jake Sinclair (szl.), Chris Johns (szl.), Artur Boruc (Bournemouth, i.), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, kv.), Eljero Elia (Werder Bremen, kv.), Filip Djuricsics (Benfica, kv.), Nathaniel Clyne (Liverpool, 17.700.000), Morgan Schneiderlin (Manchester United, 35.000.000), Cody Cropper (Milton Keynes Dons, i.), Tarum Dawkins (szl.), Jack Stephens (Middlesbrough, k.), Sam Gallagher (Milton Keynes Dons, i.), Jordan Turnbull (Swindon Town, k.), Pablo Osvaldo (Porto, i.)
STOKE CITY 
Érkezett: Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen, 3.800.000), Jakob Haugaard (Midtjylland, 600.000), Joselu (Hannover, 8.000.000), Daniel Bachmann (Wrexham, kv.), Jamie Ness (Crewe Alexandra, kv.), Robert Huth (Leicester, kv.), Shay Given (Aston Villa, i.), Marco van Ginkel (Chelsea, k.), Moha (Barcelona U18, i.), Glen Johnson (Liverpool, i.), Moha (Barcelona U18, i.), Ibrahim Afellay (Barcelona, i.), Xherdan Shaqiri (Inter, 17.000.000)
Távozott: Wilson Palacios (szl.), Thomas Sörensen (szl.), Andy Wilkinson (szl.), James Alabi (szl.), Tomi Adeloye (szl.), Robbie Parry (szl.), Nathan Ricketts-Hopkinson (szl.), Elliot Wheeler (szl.), Alex Grant (Perth Glory, i.), Adam Thomas (Hednesford, i.), Robert Huth (Leicester City, 4.200.000), Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen, kv.), Victor Moses (Chelsea, kv.), Jonathan Walters (szl.), Jamie Ness (Scunthorpe United, i.), Steven N'Zonzi (Sevilla, 9.750.000), Asmir Begovic (Chelsea, 11.000.000), Mason Watkins (Wrexham, k.), Daniel Bachmann (Ross County, k.)
SUNDERLAND
Érkezett: Ricardo Álvarez (Inter, 10.500.00), El-Hadji Ba (Bastia, kv.), Valentin Roberge (Stade Reims, kv.), Haralamposz Mavriasz (Panathinaikosz, kv.), Mikael Mandron (Shrewsbury Town, kv.), Sebastián Coates (Liverpool, 2.800.000), Adam Matthews (Celtic Glasgow, 2.800.000), Younes Kaboul (Tottenham, 4.300.000), Jeremain Lens (Dinamo Kijev, 11.400.000), Santiago Vergini (Estudiantes, 2.850.000), Yann M'Vila (Rubin Kazany, k.)
Távozott: Joel Dixon (Barrow, i.), Andrew Cartwright (szl.), Jassem Sukar (szl.), Tom McNamee (szl.), Anthony Réveillere (szl.), Ricardo Álvarez (Inter, kv.), El-Hadji Ba (Charlton Athletic), Santiago Vergini (Getafe, k.), Jordan Pickford (Preston North End, k.), Connor Wickham (Crystal Palace, 10.000.000)
SWANSEA CITY 
Érkezett: André Ayew (Olympique Marseille, i.), Franck Tabanou (St.-Étienne, 4.900.000), Kristoffer Nordfeldt (Heerenveen, 850.000), Michu (Napoli, kv.), Thomas Atyeo (Aberystwyth Town, kv.), Dwight Tiendalli (Middlesbrough, kv.), Ashley Richards (Fulham, kv.), Éder (SC Braga, 7.000.000), Kyle Copp (Swansea City U18), Tom Holland (Manchester City U18), Oliver McBurnie (Bradford City), Kenji Gorré (Swansea U21), Josh Vickers (Arsenal, i.)
Távozott:  Alan Tate (szl.), David Cornell (Oldham Athletic, i.), Gerhard Tremmel (szl.), Curtis Obeng (szl.), Rory Donnelly (Gillingham, i.), Giancarlo Gallifuoco (szl.), Scott Tancock (szl.), Nélson Oliveira (Benfica, kv.), Tom Carroll (Tottenham, kv.), Jazz Richards (Fulham, 705.000), Kenji Gorré (Den Haag, k.), Adam King (Crewe Alexandra, k.), Oliver Davies (Kilmarnock, k.), Modou Barrow (Blackburn Rovers, k.), Connor Roberts (Yeovil Town, k.)
TOTTENHAM HOTSPUR 
Érkezett: Kevin Wimmer (1.FC Köln, 7.000.000), Kieran Trippier (Burnley, 4.900.000), Lewis Holtby (Hamburg, kv.), Dele Alli (Milton Keynes Dons, kv.), Tom Carroll (Swansea City, kv.), Shaq Coulthirst (York City, kv.), Ryan Fredericks (Middlesbrough, kv.), Aaron Lennon (Everton, kv.), Kenny McEvoy (Colchester United, kv.), Alex Pritchard (Brentford, kv.), Emmanuel Sonupe (St. Mirren, kv.), Milos Veljkovics (Charlton Athletic, kv.), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, 16.000.000), Ruben Lameiras (Atvidabergs FF, kv.), Clinton N'Jie (Olympique Lyon, 14.100.000)
Távozott: Lewis Holtby (Hamburg, 6.500.000), Brad Friedel (visszavonult), Bongani Khumalo (szl.), Jordan Archer (Millwall, i.), Jonathan Miles (Ebbsfleet United, i.), Paulinho (Kuangcsou Evergrande, 14.000.000), Étienne Capoue (Watford, 8.900.000), Tomislav Gomelt (Bari), Younes Kaboul (Sunderland, 4.300.000), Grant Ward (Rotherham United, k.), Cristian Ceballos (Charlton Athletic, i.), Benjamin Stambouli (PSG, 8.600.000), Alexander McQueen (Carlisle United, i.), Cristian Ceballos (Charlton Athletic, i.), Ruben Lameiras (Coventry City, i.), Vlad Chiriches (Napoli, 7.000.000), Grant Hall (Queens Park), Ryan Fredericks (Bristol City, k.), Roberto Soldado (Villarreal, 16.000.000), Shaq Coulthirst (Wigan, k.), Connor Ogilvie (Stevenage, k.), Dominic Ball (Rangers FC, k.)
WEST BROMWICH ALBION 
Érkezett: James McClean (Wigan Athletic, 2.100.000), Sebastián Blanco (San Lorenzo, kv.), Liam O’Neil (Scunthorpe United, kv.), Jorgosz Szamarasz (al-Hilal, kv.), Donervon Daniels (Aberdeen, kv.), Kemar Roofe (Oxford United, kv.), Graham Dorrans (Norwich City, kv.), Rickie Lambert (Liverpool, 4.200.000), James Chester (Hull City, 11.300.000), Serge Gnabry (Arsenal), José Salomón Rondón (Zenit, 17.000.000)
Távozott: Kemar Roofe (Oxford United), Youssuf Mulumbu (Norwich City, i.), Chris Baird (Derby County, i.), Jason Davidson (Huddersfield Town, i.), Alex Jones (Birmingham City, i.), Graham Dorrans (Norwich City, 4.230.000), Wes Atkinson (Notts County, i.), Brad Garmston (Gillingham, i.), Mani O'Sullivan (szl.), Alex Palmer (Kidderminster Harriers, k.), Andre Wisdom (Liverpool, kv.), Donervon Daniels (Wigan, i.), Jorgosz Szamarasz (szl.), Andre Wright (Kidderminster, k.), Tahvon Campbell (Kidderminster, k.)
WEST HAM UNITED 
Érkezett: Stephen Hendrie (Hamilton Academical, 1.300.000), Joe Powell (West Ham U18), Darren Randolph (Birmingham City, i.), Kyle Knoyle (West Ham U18), Pedro Obiang (Sampdoria, 6.000.000), Martin Samuelsen (Manchester City U18, i.), Dimitri Payet (Olympique Marseille, 15.000.000), Modibo Maiga (Metz, kv.), Mauro Zárate (Queens Park, kv.), Elliot Lee (Luton Town, kv.), Raphael Spiegel (Carlisle United, kv.), Angelo Ogbonna (Juventus, 11.000.000), Carl Jenkinson (Arsenal, k.), Manuel Lanzini (al-Dzsazíra Abu Dabi)

Távozott: Nene (Vasco da Gama, i.), Carlton Cole (szl.), Jussi Jääskeläinen (szl.), Dan Potts (Luton Town, i.), Guy Demel (szl.), Sean Maguire (Dundalk, i.), Paul McCallum (Leyton Orient, i.), Alex Song (Barcelona, kv.), Carl Jenkinson (Arsenal, kv.), Stewart Downing (Middlesbrough, 7.900.000), Jussi Jääskeläinen (Wigan, i.)

FC WATFORD
Érkezett: Sebastian Prödl (Werder Bremen, i.), Giedrius Arlauskis (Steaua Bucuresti, i.), Essaid Belkalem (Trabzonspor, kv.), Cristian Battocchio (Virtus Entella, kv.), Juanfran (Deportivo La Coruna, kv.), Diego Fabbrini (Birmingham City, kv.), Uche Ikpeazu (Crewe Alexandra, kv.), Alex Jakubiak (Dagenham and Redbridge, kv.), Lewis McGugan (Sheffield Wednesday, kv.), Mathias Ranégie (Millwall, kv.), Bernard Mensah (Braintree, kv.), Lloyd Dyer (Birmingham City, kv.), Luke O'Nien (Wealdstone, kv.), Hoszé Holévasz (AS Roma, 2.500.000), Matej Vydra (Udinese, i.), Étienne Capoue (Tottenham, 8.900.000), Valon Behrami (Hamburg, 4.500.000), Allan Nyom (Udinese, i.), Steven Berghuis (AZ Alkmaar, 6.500.000), José Manuel Jurado (Szpartak Moszkva, 8.600.000), Miguel Britos (Napoli, i.), Nathan Aké (Chelsea, k.)
Távozott: Vujadin Szavics (Sheriff Tiraspol, i.), Marco Motta (szl.), Matej Vydra (Udinese, kv.), Odion Ighalo (Udinese, kv.), Gianni Munari (Parma, kv.), Matthew Connolly (Cardiff City, kv.), Tőzsér Dániel (Parma, kv.), Lloyd Doyley (szl.), Adlen Guédiura (Crystal Palace, kv.), Jonathan Bond (Reading), Juanfran (Deportivo La Coruna, k.), Lewis McGugan (Sheffield Wednesday, 430.000), Uche Ikpeazu (Port Vale, k.), Diego Fabbrini (Middlesbrough, k.), Luke O'Nien (Wycombe Wanderers, i.), Sean Murray (Wigan, k.), Cristian Battocchio (Stade Brest)
 
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK:

HULL CITY
Érkezett: Thomas Ince (Derby County, kv.), Mark Oxley (Hibernian, kv.), Conor Townsend (Scunthorpe United, kv.), Johnny Margetts (Cambridge United, kv.), Harry Maguire (Wigan, kv.), Isaac Hayden (Arsenal, k.), Ryan Taylor (Newcastle United, i.), Samuel Clucas (Chesterfield, 1.800.000), Chuba Akpom (Arsenal, k.), Moses Odubajo (Brentford, 5.000.000)
Távozott: Steve Harper (szl.), Maynor Figueroa (Colorado Rapids, i.), Joe Dudgeon (szl.), Liam Rosenior (Brighton and Hove Albion, i.), Paul McShane (Reading, i.), Johnny Margetts (szl.), Mark Oxley (Hibernian, i.), Gastón Ramírez (Southampton, kv.), Tom Ince (Derby County, 6.700.000), Stephen Quinn (Reading, i.), Yannick Sagbo (Umm-Szalal, i.), James Chester (West Bromwich, 11.300.000), Robbie Brady (Norwich City, 9.900.000), Dame N'Doye (Trabzonspor, 3.150.000), Rory Watson (Scunthorpe United, k.)
BURNLEY
Érkezett: Matthew Lowton (Aston Villa, 1.400.000), Alex Cisak (Leyton Orient, kv.), Jason Gilchrist (Accrington Stanley, kv.), Daniel Lafferty (Rotherham United, kv.), Luke O’Neill (Leyton Orient, kv.), Jelle Vossen (Genk, 3.500.000), Dan Agyei (Wimbledon U18), Chris Long (Everton), Tendayi Darikwa (Chesterfield, 855.000), Rouwen Hennings (Karlsruhe, 2.500.000), Josh Ginnelly (Shrewsbury U18)
Távozott: Steven Reid (visszavonult), Danny Ings (Liverpool, i.), Cameron Howieson (St. Mirren, i.), Ross Wallace (Sheffield Wednesday, i.), Kieran Trippier (Tottenham Hotspur, 4.900.000), Jason Shackell (Derby County), Luke Conlan (St. Mirren, k.), Alex Cisak (Leyton Orient)

QUEENS PARK RANGERS

Érkezett: Jay Emmanuel-Thomas (Bristol City, i.), Joseph N’Guessan (Stevenage, i.), Massimo Luongo (Swindon Town), Ben Gladwin (Swindon Town), Jamie Mackie (Nottingham Forest, i.), Axel Prohouly (AS Monaco U18), Bruno Andrade (Stevenage, kv.), Max Ehmer (Gillingham, kv.), Jack Robinson (Huddersfield Town, kv.), Cole Kpekawa (Portsmouth, kv.), Sebastian Polter (Mainz, 1.500.000), Tjaronn Chery (Groningen, 3.250.000), Tyler Blackwood (University of South Florida), Grant Hall (Tottenham), Paul Konchesky (Leicester, k.)
Távozott: Rio Ferdinand (visszavonult), Aaron Lennox (szl.), Jamie Sendles-White (szl.), Bobby Zamora (szl.), Shaun Wright-Phillips (szl.), Richard Dunne (szl.), Brian Murphy (Portsmouth, i.), Joey Barton (szl.), Karl Henry (szl.), Jordan Gibbons (Yeovil Town, i.), Bruno Andrade (szl.), Adel Taarabt (Benfica, i.), Mauricio Isla (Juventus, kv.), Eduardo Vargas (Napoli, kv.), Niko Kranjcar (Dinamo Kijev, kv.), Mauro Zárate (West Ham, kv.), Max Ehmer (Gillingham, i.), Coll Donaldson (Dundee United, i.), Michael Harriman (Wycombe Wanderers, k.), Alex McCarthy (Crystal Palace, 4.900.000), Steven Caulker (Southampton, k., 1.700.000)
Vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai, lezárva hétfő délben 
2020.07.08 20:44:33

Angol labdarúgás R. Gy.

A Brighton az elején megszeppent, aztán remekül küzdött, de a vereséget nem kerülhette el.

2020.07.08 18:22:54

Angol labdarúgás B. Á.

Pep Guardiola együttese félelmetes formában van a hazai szereplést tekintve.

2020.07.07 17:30:36

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A BL-ért harcolók meccsén a hajrában egyenlítettek a vendégek Londonban.

2020.07.05 13:36:12

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A második félidőben Sadio Mané és a fiatal Curtis Jones is betalált, egyre rosszabb helyzetben a Villa.

2020.07.02 15:47:42

Angol labdarúgás B. Á.

Jobban kezdtek a vendégek, Szalahnak kapufája is volt, aztán belelendült a címvédő…