Chelsea: 80 millióért érkezik a Costa-utód – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.19. 16:57
null
Morata egyre közelebb a Chelsea-hez (Fotó: AFP)
A spanyol Marca értesülései szerint a Chelsea labdarúgócsapata közel áll a Real Madrid támadójának, Álvaro Moratának a szerződtetéséhez.

 

A madridi lap úgy tudja, hogy az angol együttes körülbelül 80 millió eurót fizet a spanyoloknak a válogatott futballistáért, akit a szinte biztosan távozó Diego Costa utódjának szánnak.

A Milan célkeresztjébe is bekerülő Moratát a nyáron a Manchester Uniteddal is szóba hozták már, a „vörös ördögök” azonban végül Romelu Lukakut szerződtették. Bár Mourinho elismerte, hogy a Real támadója iránt is érdeklődtek, a madridi klub túl sokat kért a játékosért a portugál szakember szerint.

Morata – Pierre-Emerick Aubameyanggal egyetemben – már korábban is felvetődött Diego Costa lehetséges utódjaként, és nagyon úgy néz ki, hogy a Chelsea végül az ő szerződtetése mellett döntött.

A 24 esztendős, spanyol válogatott Morata az előző szezonban 43 tétmérkőzésen 20 gólt szerzett a Real Madridban – igaz, Karim Benzema mellett többnyire csak csereként kapott lehetőséget.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik