Milan: a klub megerősítette, Moratát is szerződtetné!

Vágólapra másolva!
2017.07.17. 22:11
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Milan nyári nagybevásárlásának következő célpontja a Real Madrid spanyol támadója, Álvaro Morata lehet.

A milánói csapat sportigazgatója, Massimiliano Mirabelli megerősítette, hogy a klub érdeklődik a 24 éves futballista iránt, aki a Juventus színeiben már szerepelt a Serie A-ban, de csak akkor jöhet létre az üzlet, ha az gazdaságilag még észszerű lesz.

„Morata? Már az átigazolási időszak kezdetétől figyeljük a helyzetét, amióta elérhetővé vált. Voltak komplikációk a BL-döntő után, amikor más csapatok érdeklődése is felvetődött, és lehűltek a kedélyek az érkezésével kapcsolatban. Ismét előtérbe kerülhet, de csak a mi feltételeink mellett” – mondta Mirabelli.

A kínai kezekbe kerülő klub a nyáron alaposan ráfeküdt az erősítésekre, Fabio Borini, Antonio Donnarumma, Franck Kessié, Mateo Musacchio, Ricardo Rodríguez, Hakan Calhanoglu, Andrea Conti, André Silva, Leonardo Bonucci és Lucas Biglia is érkezett.

Legfrissebb hírek

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
14 órája

Szerződést hosszabbított kapusával az AC Milan – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.31. 19:19

Ciro Immobile a francia bajnokságba tart

Francia labdarúgás
2026.01.31. 11:20

Egy gólért egy pont járt a Romának és a Milannak is

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 23:09

Edin Dzeko megszerzésére hajt a feljutásért küzdő Schalke

Német labdarúgás
2026.01.20. 13:35

Kimaradt a büntető a 99. percben, nem szakadt meg a Milan bajnoki veretlenségi sorozata

Olasz labdarúgás
2026.01.08. 22:54

Fél évig egyedül edzett, most visszatért álmai csapatához Radamel Falcao

Minden más foci
2026.01.07. 16:03

Korábbi osztrák klubja is részesedik a Varga Barnabásért fizetett átigazolási díjból

Légiósok
2026.01.06. 18:53
Ezek is érdekelhetik