BL: bődületes fordításokat akar? Nézzen Barcelona-meccseket!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.08. 18:43
A Gracenote Live arra hívta fel a figyelmet, hogy a Liverpool lett a negyedik csapat, amely egy BL-párharcban legalább háromgólos hátrányt követően továbbjutott.

Érdekesség, a 2017-ben a PSG-t a párizsi 4–0-s zakó után 6–1-gyel búcsúztató Barcelona a legutóbbi két ilyen párharcban is érdekelt volt, a Roma ellen a hazai 4–1 után idegenben 3–0-ra, a Liverpool ellen a Camp Nouban aratott 3–0-s sikert követően ezúttal 4–0-ra kapott ki.

A negyedik párharc amúgy a Depor és a Milan között volt 15 éve, amikor az olasz gárda a 4–1-es első felvonás után Spanyolországban 4–0-ra elbukott.

 



A Mersey-parti csapatnak ez már a 9. BEK/BL-döntője lesz, ami kimagasló az angol futball történetében, hiszen a második helyen álló Manchester United ötnél, a harmadik helyezett Chelsea, Nottingham Forest duó tagjai két-két finálénál tartanak.

A nemzetközi viszonylatban sem áll rosszul a Liverpool, már csak a Real Madrid (16), a Milan (11) és a Bayern München (10) számlál nála több döntőbeli fellépést.

 



 



BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–Barcelona (spanyol) 4–0 (1–0)

Liverpool, Anfield, 55 212 néző. Vezette: Cakir (török)
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson (Wijnaldum, a szünetben) – Milner, Fabinho, Henderson – Shaqiri (Sturridge, 90.), Origi (J. Gomez, 85.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Barcelona:
Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Rakitic (Malcom, 80.), Busquets, Ar. Vidal (Arthur, 75.) – Messi, L. Suárez, Coutinho (N. Semedo, 60.). Vezetőedző: Ernesto Valverde
Gólszerző: Origi (7., 79.), Wijnaldum (54., 56.)
Továbbjutott:
a Liverpool, 4–3-as összesítéssel

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
11 órája

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
Tegnap, 10:46

Hat és fél év után nyert a „mumus” Getafe vendégeként az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 18:11

Barcelona: Frenkie de Jongot a trófeák éltetik – holland rekorder lett

Spanyol labdarúgás
2026.04.25. 10:11

Yamal a sérüléséről: Ez nem a vég, hanem csak egy szünet

Spanyol labdarúgás
2026.04.24. 11:00

Lamine Yamal idénye véget ért, a vb-n tér vissza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 14:26

Yamal sérülése miatt aggódnak a spanyolok

Spanyol labdarúgás
2026.04.23. 09:52

Lamine Yamal győztes gólt szerzett, belesérült, és a Barcelona nem csak őt veszítette el

Spanyol labdarúgás
2026.04.22. 23:55
Ezek is érdekelhetik