Arsenal: távozik a sok kritikát kapó brazil védő - sajtóhír

Vágólapra másolva!
2013.02.08. 17:45
A L'Équipe értesülései szerint elhagyja az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Arsenal labdarúgócsapatát André Santos, az „ágyúsok” brazil védője. A 29 esztendős balhátvéd hazájában, a Gremióban folytathatja a pályafutását kölcsönben.

André Santos távozását elősegítheti, hogy az Arsenal az átigazolási időszak hajrájában szerződtette a Málagából a szintén balhátvédként bevethető Nacho Monrealt, valamint a brazil védő ebben a szezonban rengetet kritikát kapott ingadozó teljesítményéért.

Ami a Londonban maradás mellett szól: Kieran Gibbs még hozzávetőlegesen egy hónapig harcképtelen, továbbá a – kényszerhelyzetben – bal oldali védőként is bevethető Thomas Vermaelen bokasérüléssel bajlódik, így Santosra a későbbiekben még szüksége lehet Arsene Wenger menedzsernek.

A Gremiónak ugyanakkor gyorsan kell cselekednie, ha komolyan gondolja a korábbi brazil válogatott védő kölcsönvételét, hiszen hamarosan lezárul a Libertadores-kupára benevezett játékoskeretek leadásának határideje.

Az átigazolást tovább nehezítheti, hogy a közelgő riói karnevál miatt ezekben a napokban Brazíliában nem a munkáé a főszerep.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik