Arsenal: nem sikerült meghosszabbítani Henry kölcsönszerződését

MTI MTIMTI MTI
2012.02.10. 12:56
null
Thierry Henry ismét elköszön az Arsenaltól (Fotó: Action Images, archív)
Az Arsenalnak nem sikerült meghosszabbítania Thierry Henry kölcsönszerződését, így a londoni futballklub legendás támadója február 16-án visszatér az amerikai profiligában (MLS) szereplő New York Red Bullshoz.

Arsene Wenger, az angol bajnokságban hatodik helyen álló együttes vezetőedzője pénteken jelentette be, hogy megpróbálták kitolni az eredeti megállapodás időtartamát, ám nem jártak sikerrel.

„Nagyon szerettem volna, ha marad még két hetet, de sajnos vissza kell mennie az Egyesült Államokba – fogalmazott a francia szakvezető. – Ez így sportszerű a New Yorkkal szemben.”

A 34 esztendős, 123-szoros francia válogatott Henry tehát már csak szombaton, a Sunderland elleni bajnokin, valamint a szerdán Olaszországban sorra kerülő, AC Milan elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn léphet pályára korábbi klubja színeiben.

A csatár január 6-án tért vissza az Arsenalhoz, s azóta kétszer, a Leeds United ellen 1–0-ra megnyert kupameccsen, illetve a Blackburn Roversszel szemben elért múlt szombati 7–1-es siker alkalmával volt eredményes, így 228-ra növelte az észak-londoniak színeiben szerzett góljainak számát, s továbbra is vezeti a klub örökranglistáját.

Legfrissebb hírek

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04

Budapesti BL-döntő: rekordot döntött a magyar légiközlekedés

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 08:26

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

Nem volt idő keseregni: az Arsenal megünnepelte Londonban a PL-címét – videók

Angol labdarúgás
2026.05.31. 17:04

„Joker” sem hagyhatta ki a budapesti BL-döntőt

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 13:05

BL-döntő: az ünneplés helyett Gabrielt vigasztaló Marquinhos elárulta, mit mondott honfitársának

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 12:08

Legszebb öröm a káröröm? Élvezik az Arsenal BL-döntős vereségét a riválisok

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 11:45

Bajtársiasságból jeles: Marquinhos ünneplés helyett Gabrielt vigasztalta

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 11:29
Ezek is érdekelhetik