Angol Ligakupa: előnyben az Everton a Manchester City ellen

Vágólapra másolva!
2016.01.06. 23:01
null
Romelu Lukaku a City-drukkereket is elhallgattatta (Fotó: AFP)
Az angol Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén az Everton hazai pályán 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt.

Az első félidőben az Everton szinte a semmiből szerzett három gólt a labdát némiképp többet birtokló Manchester City ellen, de ebből csak egy jelentett előnyt, ugyanis John Stones és Romelu Lukaku találatát is visszavonták – helyesen – les miatt. Sőt, a hosszabbításban született Ramiro Funes Mori-gól is gyanús körülmények között született, ugyanis Ross Barkley kipattanót eredményező lövésénél Lukaku előrébb helyezkedett a védőknél, ám az asszisztens úgy érzékelte, a belga nem zavarta Willy Caballero kapust, így ennél az esetnél nem jelzett. 1–0

A City a második játékrészben sem kockáztatott ész nélkül, a gól mindkét oldalon benne volt a játékban, és jellemző módon a vendégek egy kontra végén egyenlítettek a 78. percben. Sergio Agüero remek labdaátvétel és briliáns passz után hozta helyzetbe Jesús Navast, aki higgadtan a kapuba helyezett Joel Robles mellett. 1–1

Két perccel később viszont érkezett az Everton válasza és a meccs csattanója: Gareth Barry beadása megtalálta a City-védelem számára is állandó veszélyt jelentő Romelu Lukakut, aki a kapu közepébe fejelt.

Az Everton 2–1-es előnnyel várja a visszavágót.

A találkozót a liverpooliaknál végigjátszotta a Ferencváros korábbi játékosa, Muhamed Besic.

ANGLIA, LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

Everton–Manchester City 2–1 (Funes Mori 45+1., Lukaku 78., ill. Jesús Navas 76.)
KORÁBBAN
Stoke City–Liverpool 0–1 (Ibe 37.)

A visszavágót január 26-án, illetve 27-én rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik