Anglia: a holland gólkirállyal erősíthet a Ligakupa-győztes

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.27. 18:55
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Swansea Cityben folytatja a pályafutását Wilfried Bony, a Vitesse támadója – legalábbis a játékos ügynöke, Francis Kacou szerint.

Bony a mögöttünk hagyott idényben 30 bajnokin 31 gólt szerzett, ezzel holland gólkirály lett, így nem meglepő, hogy felkeltette az európai topbajnokságoban szereplő csapatok figyelmét. A jelek szerint az angol Ligakupa 2012–2013-as kiírásának győztese, a Swansea nyeri a játékos kegyeiért folyó versenyfutást.

„Bony a Swansea-be igazol – árulta el a futballista menedzsere a Gelderlander című holland újságnak, arra azonban nem adott választ, hogy az elefántcsontparti válogatott játékos hány évre kötelezi el magát a walesi csapathoz. – A szerződés részleteinek kidolgozása még hátravan. Ma estére remélhetőleg okosabbak leszünk.”

A holland sajtó értesülései szerint Bony mintegy 12 millió euróért válthat klubot, a Vitesse azonban a hivatalos honlapján megjelent közleményben tagadta az értesüléseket. A holland klub azt elismerte, hogy érdeklődőkben nincs hiány, megegyezés ugyanakkor még egyik csapattal sem született.

A Swansea este bejelentette, hogy 2.5 millió fontért szerződtette az Espanyol védőjét, Jordi Amatot. Jordi Amatnak még át kell esnie a kötelező orvosi vizsgálaton, ha ezen mindent rendben találnak, aláírja négyéves szerződését a walesi csapathoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik