André Villas-Boas a Chelsea új menedzsere

Vágólapra másolva!
2011.06.22. 11:51
null
Villas-Boas a következő idényben már a Chelsea-t irányítja (Fotó: Action Images)
Címkék
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Chelsea hivatalos közleményben tudatta, hogy a Portótól távozó André Villas-Boas lesz a csapat új menedzsere. A portugál szakember hároméves szerződést írt alá szerdán.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, Villas-Boas tegnap faxon tudatta a Porto vezetőségével, hogy lemond a klub vezetőedzői posztjáról, és angol lapok szerint már kedden Londonba utazott, hogy a Chelsea vezetőségével tárgyaljon.

Az egyeztetések sikerrel zárultak, a 33 éves szakvezető szerda délelőtt aláírta hároméves szerződését a londoni csapathoz, és azonnal munkába is áll.

Nem lesz ismeretlen Villas-Boas számára a Chelsea, hiszen korábban már három évet töltött a „kékeknél" José Mourinho akkori menedzser stábjában.

A Chelsea közleményében elismerően fogalmazott a portugál szakvezetővel kapcsolatban.

„André nagyszerű munkát végzett eddigi karrierje során. Az egyik legtehetségesebb fiatal menedzser napjainkban, rövid idő alatt hatalmas eredményeket tudhat maga mögött. Bízunk benne, hogy vezetésével a Chelsea nagy sikereket érhet el mind Angliában, mind a nemzetközi porondon" – olvasható a Chelsea közleményében.

Villas-Boas a 2010–2011-es idényben portugál bajnokságot, Portugál Kupát és Európa-ligát nyert a Portóval. Ráadásul a bajnoki címet veretlenül szerezték meg a „sárkányok”: 30 mérkőzésből 27-et megnyertek, és mindössze háromszor távoztak egy ponttal a pályáról. Hasonló bravúrt eddig egy portugál csapat hajtott végre: a Benfica az 1972–1973-as idényben.

A Chelsea 13.3 millió fontot fizetett a Portónak azért, hogy kivásárolja Villas-Boast szerződéséből. Mint ismeretes, a portugál gárda vezetősége elfogadta a szakember lemondását, azonban csak a kontraktusában foglalt kivásárlási ár fizetése ellenében volt hajlandó megválni tőle.

A Chelsea-hez szerződésével a 33 éves André Villas-Boas lett a Premier League legfiatalabb trénere.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik