A megismételt meccsen már az Arsenal volt az úr

2011.01.19. 23:02
null
A „repülő" Nasri adta meg az alaphangot (Fotó: Action Images)
Címkék
Az Arsenal 3–1-re nyert a Leeds United otthonában az angol FA-kupa 3. fordulójának megismételt mérkőzésén. Arsene Wenger együttese ezzel a sikerrel biztosította helyét a következő fordulóban.

Az első mérkőzésen az Arsenal majdnem megégett. Cesc Fabregas mindössze a 90. percben egyenlített a Leeds ellen, megmentve csapatát a korai búcsútól. Az ismétlésen viszont már nem akart hasonló blamát a hamar kezdeményezően fellépő Arsenal: az 5. percben megszerezte a vetést.

Andrej Arsavin passzába nem ért bele középen Maurane Samah, annyira azonban megzavarta a leedsi védőket, hogy Samir Nasri ki tudjon lépni középen, s a francia középpályás közelről, higgadtan elpasszolta Casper Schmeichel mellett a labdát.

A folytatásban is fölényben játszott az Arsenal, Arsene Wenger együttese jóval többet birtokolta a labdát, a Leeds erejéből mindössze egy-két veszélytelen ellentámadásra futotta.

A 35. percben aztán Bacary Sagna megduplázta az Arsenal előnyét. A furcsa hajviseletéről is elhíresült jobbhátvéd a tizenhatos jobb sarkától lőtte ki a hosszú felsőt. A labda gyakorlatilag „levitte" Schmeichel kezét, aki nem tudott hárítani.

A továbbjutás azonban nem dőlt el, a másodosztályú csapat ugyanis nem sokkal a középkezdés után egy ennél is nagyobb góllal szépített. Bradley Johnson távoli lövésénél zsinóron húzták a labdát a bal felsőbe, Wojciech Szczesnynek esélye sem volt a hárításra.

Ahogy az Angliában, főleg a kupamérkőzéseken lenni szokott, a második félidőben mindent megtett az egyenlítés érdekében az esélytelenebb csapat.

Bár a szünet után is a vendégeknek volt több helyzetük – Schmeichel többször is remekül védett, s volt hogy a védők tisztáztak az utolsó pillanatokban –, a Leedsnek is adódtak lehetőségei, s egészen a 76. percig nyílttá tudta tenni a továbbjutás kérdését.

Negyedórával a mérkőzés vége előtt Nicklas Bendtner Robin van Persie fejére varázsolta a labdát, a holland támadó pedig közelről a hazai kapuba fejelt. Az Arsenal megérdemelten jutott tovább a roppant lelkesen futballozó Leeds ellen.

FA-KUPA
3. FORDULÓ, MEGISMÉTELT MÉRKŐZÉS
Leeds–Arsenal 1–3 (B. Johnson 37., ill. Nasri 5., Sagna 35., Van Persie 76.)
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: két meccs a vb második játéknapján; döntőzik az FTC női pólócsapata a BL-ben

Minden más foci
17 perce

Optimizmus – Judi Ádám jegyzete

Foci vb 2026
19 perce

Grosics Gyulának volt igaza? – Thury Gábor publicisztikája

Foci vb 2026
19 perce

Telt ház, gólok, piros lapok és sima mexikói győzelem a vb nyitányán; Lamine Yamal a kiszámíthatatlanságot és a ragyogást hozza el a tornára

E-újság
21 perce

Nyolcvanezer szurkoló, három kiállítás és sima mexikói győzelem a világbajnokság nyitó meccsén

Foci vb 2026
42 perce

Vége, maradt a 2–0

Foci vb 2026
43 perce

Már három piros lapnál járunk!

Foci vb 2026
46 perce

Megint villant a piros a dél-afrikaiaknál

Foci vb 2026
59 perce
Ezek is érdekelhetik