A Chelsea leiskolázta Fülöp Mártonékat

Vágólapra másolva!
2010.01.16. 18:12
null
Anelka góljánál tehetetlen volt Fülöp (Fotó: Reuters)
Címkék
A Premier League 22. fordulójában hazai pályán könnyed, 7–2-es győzelmet aratott a Chelsea a Fülöp Mártonnal felálló Sunderland ellen. A végeredmény a mérkőzés képe alapján a vendégekre nézve hízelgő. A Manchester United az Old Traffordon nyert 3–0-ra a Burnley ellen.

A Chelsea gyakorlatilag esélyt sem adott a Fülöp Mártonnal felálló Sunderlandnek. A londoniak az első perctől irányították a mérkőzést a Stamford Bridge-en, és végül könnyed győzelmet arattak.

Michael Ballack a 8. percben (ekkor a nagy helyzetek alapján már 2–0-ra vezethetett volna a Chelsea...) remek bokapasszal tálalt a kiugró Nico Anelka elé, aki higgadtan vitte el a labdát a tehetetlen Fülöp mellett, majd az üres kapuba passzolt.

Tíz perccel később Florent Maloudát labdavezetés közben senki sem zavarta meg, a francia pedig a tizenhatos előteréből kilőtte a hosszú sarkot. Talán már ekkor elszállt a Sunderland esélye, négy perccel később azonban Ashley Cole demoralizáló találatot szerzett. Az angol balhátvéd remekül vette le a labdát, majd egy cselt követően közelről emelt Fülöp mellett-fölött a kapuba.

A 34. percben az egykori Arsenal-bekk gólpasszt adott: bal oldali beívelésére Frank Lampard robbant be, és passzolt közelről a kapuba.

Az egész mérkőzés amolyan összefoglalóra hasonlított, szinte percenként alakított ki újabb helyzetet a Chelsea. Mindössze a szünetben nem szereztek gólt a londoniak, a második félidő elején azonban ismét betaláltak. Ezúttal Ballack árválkodott egyedül a kapu előterében, és zavartalanul fejelt a vendégek kapuba.

Az egykor a Chelsea-ben is megforduló Boudewijn Zenden legalább a szépítést megszerezte, az igazi kérdés azonban az volt: mennyinél állnak meg a „kékek"?

A következő gólban sajnos Fülöp is csúnyán benne volt: Anelkának a 65. percben csak az üres kapuba kellett passzolnia, miután a magyar kapus rossz helyre ütötte a labdát.

A folytatásban legalább fél tucat nagy gólhelyzetet alakítottak ki a londoniak, újabb találatot azonban csak a 90. percben szereztek: Lampard talált a kapuba. A hosszabbításban a túloldalon Darren Bent is beköszönt, ennek ellenére csúnya verést kapott a Sunderland.

CHELSEA–SUNDERLAND 7–2
 

 

A Manchester United sokáig nem tudta megszerezni a vezető találatot hazai pályán a Burnley ellen, ám ha az üzlet egyszer beindul...

Dimitar Berbatov a 64. percben juttatta előnyhöz a „vörös ördögöket", akik 1962 óta nem kaptak ki hazai pályán a Burnleytől. Hogy ez még csak véletlenül se forduljon elő ismét, Wayne Rooney öt perccel később megduplázta Sir Alex Ferguson együttesének előnyét. Mame Diouf a ráadásban alakította ki a 3–0-s végeredményt.

A holland Edwin Van der Sar tehát győztes csapatba tért vissza sérülése után.

A Hull Cityben „természetesen" nem kapott lehetőséget Halmosi Péter.

 MANCHESTER UNITED–BURNLEY 3–0
 

 

PREMIER LEAGUE 
22. FORDULÓ
Chelsea–Sunderland 7–2 (Anelka 8., 65., Malouda 18., A. Cole 22., Lampard 34., 90., Ballack 52., ill. Zenden 56., D. Bent 92.)
Manchester United–Burnley 3–0 (Berbatov 64., Rooney 69., M. Diouf 91.)
Tottenham Hotspur–Hull City 0–0
Wolverhampton–Wigan Athletic 0–2 (McCarthy 60., N´Zogbia 73.)
KORÁBBAN
Stoke–Liverpool 1–1 (Huth 90., ill. Kirjakosz 57.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 
  1. Chelsea 21 15 3 3 52–18 +34  48
  2. Manchester United 22 15 2 5 49–19 +30  47
  3. Arsenal 20 13 3 4 53–23 +30  42
  4. Tottenham 21 11 5 5 42–22 +20  38
  5. Manchester City 20 10 8 2 42–28 +14  38
  6. Aston Villa 20 10 5 5 29–18 +11  35
  7. Liverpool 21 10 4 7 38–26 +12  34
  8. Birmingham City
21 9 6 6 21–19 +2  33
  9. Fulham 20 7 6 7 26–22 +4  27
10. Stoke City 21 6 7 8 19–26 –7  25
11. Everton 20 5 8 7 28–34 –6  23
12. Sunderland 21 6 5 10 30–38 –8  23
13. Wigan Athletic
20 6 4 10 23–44 –21  22
14. Blackburn 21 5 6 10 21–39 –18  21
15. Burnley 21 5 5 11 22–43 –21  20
16. Wolverhampton 21 5 4 12 17–38 –21  19
17. Hull City 21 4 7 10 20–42 –22  19
18. West Ham United
20 4 6 10 28–37 –9  18
19. Bolton 18 4 6 8 26–36 –10  18
20. Portsmouth 20 4 2 14 18–32 –14  14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik