Szoboszlai: A bajnokság még nem ért véget

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.11. 09:29
Szoboszlai Dominik kezdőként 61 percet játszott a Liverpool Manchester City elleni csúcsrangadóján (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, 1–1-es döntetlennel zárult az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) csúcsrangadója az Anfield Roadon a Liverpool és a címvédő Manchester City között. A vörösöknél sérülése után először kezdett Szoboszlai Dominik, aki 61 percet kapott Jürgen Klopptól.

„A bajnokság még nem ért véget” – írta Instagram-oldalán a Manchester City elleni döntetlen után Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar középpályása sérülése után most először volt kezdő, azok után, hogy a Nottingham Forest elleni bajnokin a hajrában lépett pályára, a Sparta Praha ellen pedig bő fél óra játékidő alatt góllal vette ki a részét az 5–1-es sikerből.

A Liverpool nyolcasát a 61. percben cserélte le Jürgen Klopp, aki Mohamed Szalahot küldte Szoboszlai helyére. A magyar középpályásnak a SofaScore statisztikái szerint 37 labdaérintése volt, 27 passzából 18 volt sikeres, egy távoli átadással és egy kulcspasszal zárt. Szoboszlainak három kapura lövése volt, ebből egy találta el azt, a földön pedig mindkét párharcát megnyerte, ugyanakkor kilencszer adta el a labdát.

A Liverpool és a City döntetlenjével az Arsenal nyert a legtöbbet, és maradt a tabella élén. Az Opta szuperszámítógépe szerint ugyanakkor a bajnoki cím fő esélyese így is a jelenleg csak harmadik helyezett Guardiola-csapat, melynek 45.9 százalék az esélye a bajnoki aranyra, a Liverpooléá 35.3 százalék, az „ágyúsoké” pedig csupán 18.8 százalék.

ANGOL PREMIER LEAGUE
28. FORDULÓ
Liverpool–Manchester City 1–1 (0–1) 
Liverpool, Anfield. Vezette: M. Oliver 
Liverpool: Kelleher – Conor Bradley (Robertson, 61.), Van Dijk, Quansah, J. Gomez – Mac Allister, Endo, Szoboszlai (Szalah, 61.) – Harvey Elliott, D. Núnez (Gakpo, 76.), Luis Díaz. Menedzser: Jürgen Klopp
City: Ederson (Ortega, 56.) – Walker, Akanji, Aké – Rodri, Stones – Bernardo Silva, De Bruyne (Kovacic, 69.), J. Álvarez (Doku, 69.), Foden – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Mac Allister (50. – 11-esből), ill. Stones (23.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGYDVLG–KGGKP
1. Arsenal

28

20

4

4

70–24

+46 

64 

  2. Liverpool

28

19

7

2

65–26

+39 

64 

  3. Manchester City

28

19

6

3

63–28

+35 

63 

  4. Aston Villa

28

17

4

7

59–41

+18 

55 

  5. Tottenham

27

16

5

6

59–39

+20 

53 

  6. Manchester United

28

15

2

11

39–39

    0 

47 

  7. West Ham

28

12

7

9

45–49

  –4 

43 

  8. Brighton

28

11

9

8

50–44

  +6 

42 

  9. Wolverhampton

28

12

5

11

42–44

  –2 

41 

10. Newcastle

27

12

4

11

57–45

+12 

40 

11. Chelsea

26

10

6

10

44–43

  +1 

36 

12. Fulham

28

10

5

13

40–44

  –4 

35 

13. Bournemouth

27

8

8

11

37–49

–12 

32 

14. Crystal Palace

28

7

8

13

33–48

–15 

29 

15. Brentford

28

7

5

16

40–52

–12 

26 

16. Everton

28

8

7

13

29–39

–10 

25 

17. Nottingham Forest

28

6

6

16

34–50

–16 

24 

18. Luton Town

27

5

6

16

38–55

–17 

21 

19. Burnley

28

3

5

20

27–62

–35 

14 

20. Sheffield United

28

3

5

20

24–74

–50 

14 

Pontlevonás:  Everton 6 pont

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik