Kerkez visszatért a kezdőbe, a Manchester City egy góllal nyert Bournemouthban

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 20:28
Phil Foden (fehérben) góljával nyert a Manchester City a Kerkez Milossal felálló Bournemouth otthonában (Fotó: Getty Images)
A Manchester City Phil Foden góljával nyert a Kerkez Milossal felálló Bournemouth otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójában.

Kerkez Milos a sérülése után először volt kezdő a Bournemouth csapatában, a 20 éves magyar védő rögtön a Manchester City elleni hazai találkozón kapott helyet. Ellenben a vendégeknél csak a kispadon foglalt helyet Julián Álvarez és Kevin De Bruyne is. Az első félidőben kétszer villantak a vendégek. Erling Haaland a kilencedik percben mellé tüzelt, majd negyedórával később Neto hárította a lövését, a kipattanó azonban pont a remek formában játszó Phil Foden elé került, aki közelről az üres kapuba passzolt.

Ezt követően viszont nem jöttek további vendéggólok, sőt a Bournemouth a második félidőben rövidebb időre többször is beszorította a Cityt a saját tizenhatosára. A hazai góllövést a blokkoló védők és a több védést is bemutató Ederson akadályozta meg. Párszor Pep Guardiola csapata is ellentámadásba lendült, a 75. percben Haaland próbálkozhatott, de közeli lövését Neto hárította.

A hazaiaknak még a 90. percben is volt egyenlítési lehetőségük, Enes Ünal teljesen üresen fejelhetett, de a labda nem sokkal elment a jobb kapufa mellett. A Manchester City 1–0-ra nyert tehát és egy pontra megközelítette a Liverpoolt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
Bournemouth–Manchester City 0–1 (Foden 24.)

Később
21.00: Arsenal–Newcastle United (Tv: Spíler1)

Vasárnap játsszák
14.30: Wolverhampton–Sheffield United (Tv: Spíler1)
21.00: West Ham–Brentford (Tv: Match4)
Későbbi időpontban játsszák
Chelsea–Tottenham

Korábban
Aston Villa–Nottingham Forest 4–2 (Watkins 4., Douglas Luiz 29., 39., Bailey 61., ill. Niakhaté 45+5., Gibbs-White 48.)
Brighton–Everton 1–1 (Dunk 90+5., ill. Branthwaite 74.)
Kiállítva: Gilmour (81., Brighton)
Crystal Palace–Burnley 3–0 (Ch. Richards 68.. J. Ayew 72., Mateta 77. – 11-esből)
Kiállítva: Brownhill (35., Burnley)
Manchester United–Fulham 1–2 (Maguire 89., ill. C. Bassey 65., Iwobi 90+7.)

Február 21., szerda
Liverpool–Luton Town 4–1

A PL ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Liverpool

26

18

6

2

63–25

+38

60

2. Manchester City

26

18

5

3

59–26

+33

59

3. Arsenal

25

17

4

4

58–22

+36

55

4. Aston Villa

26

16

4

6

56–35

+21

52

5. Tottenham

25

14

5

6

52–38

+14

47

6. Manchester United

26

14

2

10

36–36

0

44

7. Brighton & Hove Albion

26

10

9

7

49–41

+8

39

8. Newcastle

25

11

4

10

53–41

+12

37

9. West Ham

25

10

6

9

36–44

–8

36

10. Chelsea

25

10

5

10

42–41

+1

35

11. Wolverhampton

25

10

5

10

39–40

–1

35

12. Fulham

26

9

5

12

36–42

–6

32

13. Crystal Palace

26

7

7

12

31–44

–13

28

14. Bournemouth

25

7

7

11

33–47

–14

28

15. Brentford

25

7

4

14

35–44

–9

25

16. Nottingham Forest

26

6

6

14

34–48

–14

24

17. Everton

26

8

7

11

28–34

–6

21

18. Luton Town

25

5

5

15

35–51

–16

20

19. Burnley

26

3

4

19

25–58

–33

13

20. Sheffield United

25

3

4

18

22–65

–43

13

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik