FA-kupa: Haaland ötször sújtott le, a Man. City nagyon megverte a Lutont

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.02.27. 22:54
Erling Haaland már a szünetben mesterhármasnál tartott (Fotó: Getty Images)
Erling Haaland emlékezetes estét szerzett híveinek: a norvég világklasszis öt gólt rúgott a Luton Townnak, a Manchester City az ő vezérletével nyerte meg 6–2-re a kedd esti mérkőzést, és jutott be a labdarúgó FA-kupa mostani kiírásának legjobb nyolc csapata közé. Kerkez Milos csapata, a Bournemouth ellenben kiesett, hosszabbításban 1–0-ra kikapott vendégétől, a Championship-tabellát vezető Leicester Citytől, míg a Newcastle United tizenegyesekkel kiejtette a Blackburn Roverst.

 

A Manchester City nagyon korán egyértelművé tette, hogy a lehető legkomolyabban veszi a mérkőzést: Erling Haaland már a 3. percben gólra váltotta Kevin De Bruyne balról középre játszott labdáját. A belga további két alkalommal volt előkészítő az első félidőben, mindkétszer a norvég lőtt gólt a passzából – klasszikus mesterhármas a szünetig!

Ám hiába vezetett 3–0-ra a City, Jordan Clark hatalmas lövéssel visszaadta a reményt a lutoni drukkereknek az első játékrész végjátékában, és a második félidő elején megint csak ő volt az, aki a vendégvédelem több hibáját kihasználva tovább faragta a hátrányt Ross Barkley pazar kiugratását követően (2–3).

Csak néhány percig álmodozhatott a csodáról a fellelkesülő hazai publikum, merthogy megint jött Haaland… És persze De Bruyne: az 55. percben újra a kiszolgálásban fantasztikus belga hozta elronthatatlan helyzetbe a norvégot, három perccel később viszont változott a szereposztás, legalábbis előkészítésben, ezúttal Bernardo Silva passzából bombázott Haaland az ezúttal rossz megoldást választó Timothy Krul kapujának közepébe (2–5).

Egy kis stat: Haaland másodszor szerzett öt gólt a Manchester City kötelékében, tavaly márciusban a Leipzig elleni, 7–0-ra végződő BL-mérkőzésen is ötször talált be. 83 tétmérkőzésen 79 gólnál jár a Cityben 2022. júliusi bemutatkozása óta, és kereken harminc góllal előzi meg ennek az időszaknak a második legeredményesebb PL-játékosát, Mohamed Szalahot. (Opta)

A hajrában rúgott egy gólt Mateo Kovacic is, a City 6–2-es győzelemmel jutott be a negyeddöntőbe.

BOURNEMOUTH–LEICESTER 0–1

Kerkez Milos tagja volt a Bournemouth kezdő tizenegyének, hozta a szokásos odaadó futballját, és a 106. percbeli lecseréléséig pályán is volt a hosszabbításba torkolló mérkőzésen. A vendég Leicester egy perccel korábban szerezte meg a vezetést az egyik csereembere, Abdul Fatawu felső sarkos bombájával – a labda elsőként Kerkez mellett suhant el –, és a gól győzelmet ért.

BLACKBURN–NEWCASTLE 1–1, tizenegyesekkel 3–4

Ez a mérkőzés is sokáig állt 0–0-ra, de nem kellett a hosszabbításig várni a gólokra: a 71. percben Anthony Gordon közeli lövésével a Newcastle szerzett vezetést, aztán nyolc perccel később, Dilan Markanday kapufás bombája után a pazar idényt futó Sammie Szmodics remekül érkezett a kipattanóra, és közelről a hálóba lőtt.

A hosszabbítás sok kisebb helyzetet hozott, de gólt nem, így a tizenegyesekre maradt a döntés. A tíz lövő közül három hibázott, köztük ketten az óriásit küzdő hazaiak közül: az első sorozatban Szmodics, az ötödikben a csapatkapitány, Dominic Hyam lövését Martín Dubravka kivédte, továbbjutáshoz segítve a Newcastle Unitedot.

FA-KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, keddi mérkőzések
Luton Town–Manchester City 2–6 (Clark 45., 52., ill. Haaland 3., 18., 40., 55., 58., Kovacic 72.)
Bournemouth–Leicester City (II.) 0–1 (Fatawu 105.) – hosszabbítás után
Blackburn (II.)–Newcastle United 1–1 (Szmodics 79., ill. Gordon 71.) – 11-esekkel 3–4

A további program
Szerda
20.30: Chelsea–Leeds United (II.)
20.45: Nottingham Forest–Manchester United (Tv: Spíler2)
20.45: Wolverhampton–Brighton
21.00: Liverpool–Southampton (II.) (Tv: Spíler1)
Hétfőn játszották
Coventry City (II.)–Maidstone United (VI.) 5–0 (Simms 9., 14., 35., Fábio Tavares 88., 90+1.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik