PL: megszakadt a rossz sorozat, a Spurs négyet vágott a Newcastle-nak

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2023.12.10. 19:39
Már az első félidőben eldőltek a lényegi kérdések, a Tottenham 4–1-re legyőzte a Newcastle-t az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójának vasárnapi találkozóján.

Szon ellenállhatatlanul futballozott a Newcastle ellen Fotó: GettyImages
Szon ellenállhatatlanul futballozott a Newcastle ellen Fotó: GettyImages
Szon ellenállhatatlanul futballozott a Newcastle ellen Fotó: GettyImages

Egyik csapat sem várta jó formában a vasárnapi játéknap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozóját, a Tottenham ugyanis öt meccse képtelen volt nyerni a bajnokságban, de a Newcastle is egy Everton elleni 3–0-s zakóból érkezett erre az összecsapásra.

Ami azonban nem sikerült a Spursnek az utóbbi hetekben, az ezúttal összejött, kinyílott a gólzsák, és ezt most a Newcastle bánta. A hazaiak Destiny Udogie közeli lövésével a 26. percben szerezték meg a vezetést, majd tíz perccel később Richarlison belsőzött a kapuba. A gólpasszt itt is – akárcsak az első találatnál – Szon Hung Min jegyezte.

A félidőben tehát kétgólos volt a Spurs előnye, és látva a meccs képét, csoda kellett volna a fordulathoz. Csodák márpedig nincsenek, tudjuk, ellenben a Spurs a szünet után is folytatta eredményes játékát, és újabb gólokkal szomorította a Newcastle-híveket. A 60. percben Richarlison megszerezte saját maga második, csapata harmadik gólját a meccsen, a 85. percben pedig az eddig előkészítőként jeleskedő Szon Hung Min büntetőből mattolta Martin Dúbravkát.

A Newcastle erejéből csak becsületgólra futotta, a 91. percben Joelinton állította be a 4–1-es végeredményt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Newcastle United 4–1
(Udogie 26., Richarlison 36., 60., Szon Hung Min 85.– 11-esből, ill. Joelinton 91.)

KORÁBBAN
Everton–Chelsea 2–0 (A. Doucouré 55., Dobbin 90+2.)
Fulham–West Ham United 5–0 (Raúl Jiménez 22., Willian 31., Adarabioyo 41., H. Wilson 60., Carlos Vinícius 88.)
Luton–Manchester City 1–2 (Adebayo 45+2., ill. B. Silva 62., Grealish 64.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Crystal Palace–Liverpool 1–2
(Mateta 57. – 11-esből, ill. Szalah 76., Elliott 90+1.)
Kiállítva: J. Ayew (75., Crystal Palace)
Brighton & Hove Albion–Burnley 1–1(Adingra 77., ill. Odobert 45.)
Manchester United–AFC Bournemouth 0–3
(Solanke 5., Billing 69., Senesi 74.)
Sheffield United–Brentford 1–0(McAtee 45+1.)
Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest 1–1
(Matheus Cunha 32., ill. Toffolo 14.)

Aston Villa–Arsenal1–0(McGinn 7.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 16 11 4 1 36–15 +21 37
2. Arsenal 16 11 3 2 33–15 +18 36
3. Aston Villa 16 11 2 3 35–20 +15 35
4. Manchester City 16 10 3 3 38–18 +20 33
5. Tottenham 16 9 3 4 33–23 +10 30
6. Manchester United 16 9 7 18–21 –3 27
7. Newcastle 16 8 2 6 33–21 +12 26
8. Brighton & Hove Albion 16 7 5 4 33–28 +5 26
9. West Ham 16 7 3 6 26–30 –4 24
10. Fulham 16 6 3 7 26–26 0 21
11. Brentford 16 5 4 7 23–22 +1 19
12. Chelsea 16 5 4 7 26–26 0 19
13. Wolverhampton 16 5 4 7 21–26 –5 19
14. Bournemouth 16 5 4 7 21–30 –9 19
15. Crystal Palace 16 4 4 8 15–23 –8 16
16. Nottingham Forest 16 3 5 8 17–28 –11 14
17. Everton* 16 7 2 7 20–20 0 13
18. Luton Town 16 2 3 11 17–32 –15 9
19. Burnley 16 2 2 12 16–34 –18 8
20. Sheffield United 16 2 2 12 12–41 –29 8
*Pontlevonás: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik