PL: Kerkez Milosék hármat vágtak az Old Traffordon az MU-nak

Vágólapra másolva!
2023.12.09. 17:58
null
Kerkez Milos csapata három góllal intézte el a Manchester Unitedet (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 16. fordulójában a Kerkez Milossal felálló AFC Bournemouth 3–0-ra nyert a Manchester United vendégeként. A Brighton a Burnleyvel, a Wolverhampton a Nottinghammel játszott kétgólos döntetlent, míg a Sheffield United 1–0-ra legyőzte a Brentfordot.

MANCHESTER UNITED–AFC BOURNEMOUTH

A Kerkez Milossal a kezdőben felálló AFC Bournemouth támadó felfogásban kezdett a Manchester United vendégeként, aminek meg is lett az eredménye: Lewis Cook centerezése után Dominic Solanke szerzett gólt már az 5. percben.

A folytatásban ugyan a manchesteriek többször is próbálkoztak, az újabb gólhoz a vendégek voltak közelebb. Solanke közel volt a duplázáshoz, azonban a jobb kapufa kisegítette Onanát, míg Tavernier gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Tavernier az elvett gólt két gólpasszal pótolta a második félidőben. Előbb a csereként beálló Philip Billinget találta meg egy beadással, majd a szögletét követően Marcos Senesi volt fejjel eredményes.

A Manchester United hiába próbálkozott több mint húsz kapura lövéssel, senki nem tudta bevenni Neto kapuját. Az AFC Bournemouth a 3–0-s győzelmével sorozatban öt bajnoki óta veretlen.

Egy kis statisztika: A Manchester Unitednek ez volt a 35. hazai veresége a PL-ben Sir Alex Ferguson visszavonulása óta. A skót menedzser 21 éves regnálása alatt összesen 34-szer kapott ki az Old Traffordon.

BRIGHTON–BURNLEY

A Brighton az első félidőben hiába próbálkozott tíz lövéssel a Burnley ellen, gólt a vendégek szereztek. Wilson Odobert a tizenhatos sarkáról cselezett befelé, majd a bal felső sarokba bombázott a félidő hajrájában. A folyamatos hazai nyomásnak a 77. percben lett meg az eredménye. Pascal Gross adta be a bal oldalról a labdát, s Simon Adingra közelről a kapuba fejelt. További gól már nem született, így az újonc Burnley pontot szerzett a Brighton otthonában.

SHEFFIELD UNITED–BRENTFORD

A bajnokság utolsó helyén álló Sheffield United az első félidő hosszabbításában James McAtee góljával szerzett vezetést. A Brentford próbált egyenlíteni, Wissa azonban nem talált kapuba ziccerből, így az újonc Sheffield megszerezte idénybeli második győzelmét.

WOLVERHAMPTON–NOTTINGHAM FOREST

A Nottingham a 14. percben a Wolverhampton térfelén szerzett labdát. Neco Williams a jobb oldalról kanyarította középre a labdát, s Harry Toffolo öt méterről a kapu közepébe fejelve megszerezte a vezetést. A hazaiak Matheus Cunha góljával még a szünet előtt egyenlítettek. Ezzel a „farkasok” csatára lett a negyedik brazil játékos, aki négy egymást követő PL-meccsen is gólt szerzett vagy gólpasszt jegyzett.

A második játékrészben mindkét csapat növelhette volna góljainak számát, de Cunha és Toffolo próbálkozása is fölé ment, így maradt az 1–1-es döntetlen, amivel összességében a vendégek lehetnek elégedettebbek.


ANGOL PREMIER LEAGUE
16. FORDULÓ
Brighton & Hove Albion–Burnley 1–1
(Adingra 77., ill. Odobert 45.)
Manchester United–AFC Bournemouth 0–3
(Solanke 5., Billing 69., Senesi 74.)
Sheffield United–Brentford 1–0 (McAtee 45+1.)
Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest 1–1
(Matheus Cunha 32., ill. Toffolo 14.)

KÉSŐBB
18.30:
Aston Villa–Arsenal (Tv: Spíler1)

VASÁRNAP
15.00: Everton–Chelsea (Tv: Spíler1)
15.00: Fulham–West Ham United
15.00: Luton Town–Manchester City (Tv: Match4)
17.30: Tottenham Hotspur–Newcastle United (Tv: Spíler1)

KORÁBBAN
Crystal Palace–Liverpool 1–2
(Mateta 57. – 11-esből, ill. Szalah 76., Elliott 90+1.)
Kiállítva: J. Ayew (75., Crystal Palace)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Liverpool 16 11 4 1 36–15 +21 37
2. Arsenal 15 11 3 1 33–14 +19 36
3. Aston Villa 15 10 2 3 34–20 +14 32
4. Manchester City 15 9 3 3 36–17 +19 30
5. Tottenham Hotspur
15 8 3 4 29–22 +7 27
6. Manchester United 16 9 7 18–21 –3 27
7. Newcastle United
15 8 2 5 32–17 +15 26
8. Brighton & Hove Albion 16 7 5 4 33–28 +5 26
9. West Ham United
15 7 3 5 26–25 +1 24
10. Chelsea 15 5 4 6 26–24 +2 19
11. Brentford 16 5 4 7 23–22 +1 19
12. Wolverhampton Wanderers
16 5 4 7 21–26 –5 19
13. AFC Bournemouth 16 5 4 7 21–30 –9 19
14. Fulham 15 5 3 7 21–26 –5 18
15. Crystal Palace 16 4 4 8 15–23 –8 16
16. Nottingham Forest 16 3 5 8 17–28 –11 14
17. Everton 15 6 2 7 18–20 –2 10
18. Luton Town 15 2 3 10 16–30 –14 9
19. Burnley 16 2 2 12 16–34 –18 8
20. Sheffield United 16 2 2 12 12–41 –29 8
Pontlevonások: Everton 10 pont
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik