Úriember a futballpályáról – a világklasszis Sir Bobby Charlton élete képekben

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2023.10.28. 11:46
null
2016: könnyes búcsú a Manchester United imádott stadionjától (amely éppen Bobby Charltontól kapta az „Álmok színháza” becenevet), a hálás szurkolóktól és talán már kissé a világtól is (Fotók: AFP, Getty Images, MTI, Twitter)
Karrierje emlékezetes és magyar vonatkozású pillanatainak felidézésével búcsúzunk az angol futball utolsó „úriemberétől”, az október 21-én 86 esztendős korában elhunyt Sir Bobby Charltontól.

 

 

„Új emberré kell lennem, különben nem volt érdemes megmenteni ezt a régit” – mondta Karinthy Frigyes, miután életmentő agyműtéten esett át 1936-ban. Alighanem hasonló gondolatok cikázhattak Bobby Charlton fejében is, amikor húszesztendősen azzal szembesült, hogy a biztos halál helyett kapott egy második esélyt.

1958. február 6-án, három perccel délután három óra után a Manchester United futballcsapatát szállító repülőgép a müncheni repülőtér jeges kifutópályáján balesetet szenvedett – a fedélzeten tartózkodó 44 személyből 23 (köztük nyolc labdarúgó) életét vesztette. Bobby Charlton a csodával határos módon túlélte az ütközést, és valóban új emberré lett. Testi sérülései begyógyultak, ő maga megkomolyodott, majd csapatai (a Manchester United és az angol válogatott) élére állt, és sikert sikerre halmozott.

Csak a lelkén keletkezett seb nem forrt össze soha.

Egész életén keresztül mardosta a „Miért én maradtam életben?” bűntudata, amelynek feldolgozásával ráadásul egymagának kellett megküzdenie, hiszen soha senkitől nem kapott ehhez szakmai segítséget. „Néha szörnyű harag, sajnálat és szomorúság van bennem – és bűntudat, hogy túléltem és annyi minden várt még rám” – nyilatkozta évtizedekkel a baleset után.

Karrierje során 758 mérkőzésen 249 alkalommal volt eredményes a Manchester United színeiben
Karrierje során 758 mérkőzésen 249 alkalommal volt eredményes a Manchester United színeiben


Ennek ismeretében igazán különleges és nagyra értékelendő Bobby Charlton pályán és pályán kívüli elegáns, sőt úri, mégis domináns jelenléte. S persze a megannyi elnyert trófeája, különös tekintettel az 1966-os világbajnoki címre és az 1968-ban elhódított BEK-győzelemre. Az 1966-ban Aranylabdával elismert Charlton amúgy egyik nagy „történelmi” diadal után sem önmagát ünnepelte, hanem könnyezve gondolt mindazokra, akik nem élhették át vele a győzelem pillanatait.

Magyarországon emlékezvén Bobby Charlton­ra aligha mehetünk el szó nélkül az egykori klasszis magyar csapatok ellen vívott mérkőzéseinek felidézése mellett. Válogatott mezben – amelyet egyébként 106 alkalommal viselt – kétszer játszott nemzeti tizenegyünk ellen: 1960. május 22-én a Népstadionban volt részese a „háromoroszlánosok” 2:0-s vereségének, míg két évvel később, a chilei világbajnokságon szintén testközelből figyelhette a magyar válogatott 2:1-es győzelmét. A Manchester United tagjaként három „magyaros emléke” akadt. Mindháromszor a Ferencváros volt az ellenfél, ráadásul mindannyiszor a Vásárvárosok Kupája 1964–1965-ös elődöntőjében mérkőztek meg a felek, alig tizenhat nap leforgása alatt.

A manchesteri „odavágó” 3:2-es hazai győzelmére Budapesten 1:0-s Fradi-siker volt a válasz, hogy aztán a mindenről döntő harmadik, ugyancsak a Népstadionban rendezett partin a későbbi kupagyőztes zöld-fehérek diadalmaskodjanak 2:1-re.

1956: bemutatkozik a Manchester Unitedben – éppen a Charlton ellen
1956: bemutatkozik a Manchester Unitedben – éppen a Charlton ellen
1958: Münchenben, bekötött fejjel, sebesült lélekkel – de életben
1958: Münchenben, bekötött fejjel, sebesült lélekkel – de életben
Az 1965-ös Ferencváros–Manchester United VVK-elődöntőben 1966 és 1967 aranylabdása, Bobby Charlton és Albert Flórián
Az 1965-ös Ferencváros–Manchester United VVK-elődöntőben 1966 és 1967 aranylabdása, Bobby Charlton és Albert Flórián
1966: előbb hazai közönség előtt világbajnoki címet nyer a Wembley-ben…
1966: előbb hazai közönség előtt világbajnoki címet nyer a Wembley-ben…
…majd Sir Stanley Matthews után második angolként megkapja az Aranylabdát
…majd Sir Stanley Matthews után második angolként megkapja az Aranylabdát
1993: Puskás Ferencet üdvözli a Kispest-Honvéd–Manchester United BL-mérkőzésen
1993: Puskás Ferencet üdvözli a Kispest-Honvéd–Manchester United BL-mérkőzésen
A „manchesteri szentháromság”: George Best, Denis Law és Bobby Charlton közös szobra az Old Traffordon
A „manchesteri szentháromság”: George Best, Denis Law és Bobby Charlton közös szobra az Old Traffordon
2023. október 21-én hunyt el, tíz nappal a 86. születésnapját követően
2023. október 21-én hunyt el, tíz nappal a 86. születésnapját követően


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. október 28-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik