PL: Szoboszlai Dominik szerint a Liverpoolt mindenki le akarja győzni

Vágólapra másolva!
2023.10.30. 13:56
null
Szoboszlai Dominik szerint a Liverpoolt mindenki le akarja győzni (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik a Nottingham Forest elleni 3–0-ra megnyert meccsen is a Liverpool legjobbja volt az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójában. A mérkőzés után a klub honlapja interjút készített a magyar válogatott csapatkapitányával, aki az előttük álló kihívásokról, Mohamed Szalahról, Darwin Núnezről és Luis Díazról is beszélt.

„Mindenki le akar minket győzni, de erre fel vagyunk készülve. Készen állunk a kihívásra bármelyik csapat ellen. Csapatként sok mindent elérhetünk ebben az idényben” – kezdett bele Szoboszlai Dominik.

„Ahogy kezdtük, szeretnénk úgy folytatni az évadot. Csak dolgoznunk, dolgoznunk és dolgoznunk kell, ahogy csak tudunk és a végén kifizetődik” – hangsúlyozta a Liverpool nyolcasa, aki úgy gondolja, megérdemelt győzelmet arattak a Nottingham ellen, mert mindenki tette a dolgát.

A magyar középpályás első két gólpasszát jegyezte a Premier League-ben, a másodiknál óriási keresztlabdát adott Mohamed Szalahnak.

„Ő mindig veszélyes, még ha büntetőről vagy kontratámadásról van szó akkor is, vagy gólpasszt ad, vagy gólt lő. Nagyon fontos számunkra” – jegyezte meg Szoboszlai, akit a csapat támadóiról is kérdeztek.

„Csak azt tudom mondani, hogy ők egytől egyig kiváló játékosok, fantasztikus srácok. Néha egészen kiválóak, néha csak szimplán jók, de sosem rosszak! Ez számukra könnyű munka” – fogalmazott a magyar válogatott csapatkapitánya, aki elárulta, minden csapattársa fejében ott voltak a Luis Díazzal történtek még meccs közben is, de a kolumbiai miatt is szerettek volna nyerni.

„Őszintén, amikor először hallottam arról vasárnap reggel, hogy mi történt, ő már nem volt ott. Volt egy megbeszélésünk erről és mindenki tudta, mit kell tenni. Egy csapat vagyunk, együtt kell harcolnunk, most Luchóért tettük” – mondta Szoboszlai Dominik, akinél Darwin Núnez nehezményezte, hogy a magyar középpályás soha nem passzol neki, de Szoboszlai bízik benne, hogy gólpassza után már az uruguayi támadó is megnyugszik.

 

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN IDE KATTINTVA OLVASHAT!

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ

Liverpool–Nottingham Forest 3–0 (2–0)
Liverpool,Anfield.V:Kavanagh
Liverpool:Alisson – Alexander-Arnold (Gomez, 89.), Konaté, Van Dijk, Cimikasz – Szoboszlai, Mac Allister, Gravenberch (Elliott, 58.) – Szalah, D. Núnez (Endo, 80.), Jota (Gakpo, 58.).Menedzser:Jürgen Klopp
Nottingham:Turner – Aurier, Niakhaté, Boly (Awoniyi, 69.), Murillo, Aina (Toffolo, 69.) – Sangaré, Mangala (A. Santos, 83.), N. Domínguez (Yates, 69.) – Gibbs-White (N. Williams, 83.), Elanga.Menedzser:Steve Cooper
Gólszerző:Jota (31.), D. Núnez (35.), Szalah (77.)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham108222–9+1326
2. Arsenal107323–8+1524
3. Manchester City108222–7+1524
4. Liverpool1072123–9+1423
5. Aston Villa1071226–14+1222
6. Newcastle1052326–11+1517
7. Brighton & Hove Albion1052323–19+417
8. Manchester United105511–16–515
9. West Ham1042416–17–114
10. Brentford1034316–12+413
11. Chelsea1033413–11+212
12. Wolverhampton1033413–17–412
13. Crystal Palace103348–13–512
14. Fulham103349–16–712
15. Everton1031610–14–410
16. Nottingham Forest1024410–15–510
17. Bournemouth101368–21–136
18. Luton Town101279–20–115
19. Burnley101188–25–174
20. Sheffield United10197–29–221

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik