PL: Még az öltözőt is ki kellett bővíteni – Thiago Silva

Vágólapra másolva!
2023.04.19. 16:50
null
Thiago Silva szerint a Chelsea-nek tervet kell készítenie, hogy jövőre ne kövesse el azokat a hibákat, mint a mostani idényben (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, pocsék idényt fut az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) 31 mérkőzés után 11. helyen álló, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében a spanyol Real Madrid ellen 4–0-s összesítéssel búcsúzó Chelsea, pedig a csapathoz tucatszámra érkeznek a labdarúgók, olyannyira, hogy még az öltözőt is ki kellett bővíteniük a londoni „kékeknek”.

 

Thiago Silva, a Chelsea brazil belső védője a Sky Sportsnak nyilatkozva arról beszélt, a csapat magas létszáma (a keret meghaladja a 30 főt) problémát okoz.

„Remek játékosok vannak a csapatban, de az érme túloldalán látni kell, hogy valaki mindig bosszús lesz vagy rosszul érzi magát, mert nem tud játszani. Az edző csak tizenegy játékost választhat, de itt van harminc” – hangsúlyozta Thiago Silva azok után, hogy a Chelsea a Real Madriddal szemben búcsúzott a Bajnokok Ligájától, így a hátralévő hét bajnokin kell „megmentenie” a becsületét.

A lap kitért rá, a Chelsea tavaly nyár óta 601.7 millió fontot költött új játékosok igazolására, szeptemberben pedig tulajdonosváltás történt, és Todd Boehly vette át az irányítást.

„Azt hiszem, megtettük az első lépést. Hiba volt, de megtörtént. Most hátrébb kell lépnünk, hogy megnézzük, mit csinálunk rosszul” – mondta Silva a Real Madrid elleni búcsú után, kitérve arra is, nem az edzők a hibásak minden esetben a gyenge eredményekért.

„Nehéz folyamaton megy keresztül a klub. Az elején kicsit homályos volt, a tulajdonosváltás után sok játékos érkezett, és még az öltözőt is ki kellett bővíteni, mert nem volt elég hely mindenkinek– árulta el a brazil hátvéd, aki arról is beszélt, hogy a sok új igazolás több labdarúgónak nem kedvezett, így például Pierre-Emerick Aubameyangot sem nevezték be a BL tavaszi szezonjára.

„Számot kell vetnünk, és tervet kell készítenünk a következő idényre, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat” – vélekedett Thiago Silva azt követően, hogy az idény végéig ideiglenesen kinevezett Frank Lampard – aki a Chelsea negyedik menedzsere az idényben Thomas Tuchel, Graham Potter és Bruno Saltor után – negyedik mérkőzését is elveszítette visszatérése óta, s ezeken a találkozókon a Chelsea mindössze egy gólt szerzett.

A „kékek” a Premier League-ben legközelebb a Brentforddal csapnak össze a Stamford Bridge-en, majd az Arsenal, a Bournemouth, a Nottingham Forest, a Manchester City, a Newcastle és a Manchester United is ellenfelük lesz az idény végéig.

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 31 23 5 3 74–31 +43 74
2. Manchester City 30 22 4 4 78–28 +50 70
3. Manchester United 30 18 5 7 46–37 +9 59
4. Newcastle 30 15 11 4 48–24 +24 56
5. Tottenham 31 16 5 10 57–45 +12 53
6. Aston Villa 31 15 5 11 44–40 +4 50
7. Brighton & Hove Albion 29 14 7 8 54–37 +17 49
8. Liverpool 30 13 8 9 56–36 +20 47
9. Brentford 31 10 13 8 47–42 +5 43
10. Fulham 30 12 6 12 42–41 +1 42
11. Chelsea 31 10 9 12 30–33 –3 39
12. Crystal Palace 31 9 9 13 31–40 –9 36
13. Wolverhampton 31 9 7 15 26–42 –16 34
14. Bournemouth 31 9 6 16 31–59 –28 33
15. West Ham 30 8 7 15 29–41 –12 31
16. Leeds United 31 7 8 16 40–60 –20 29
17. Everton 31 6 9 16 24–46 –22 27
18. Nottingham Forest 31 6 9 16 24–56 –32 27
19. Leicester City 31 7 4 20 41–55 –14 25
20. Southampton 31 6 5 20 24–53 –29 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik