PL: A Manchester Unitedhez visszatért a cirkusz – Roy Keane

Vágólapra másolva!
2023.03.06. 10:19
null
Roy Keane nem kímélte egykori csapata játékosait (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United történelmi, 7–0-s vereséget szenvedett a Liverpool otthonában az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójában. A Sky Sports szakértőjeként dolgozó korábbi MU-játékos, Roy Keane kemény kritikával illette Erik ten Hag tanítványait.

Mindig ez a problémám a Man. Uniteddel kapcsolatban. A csapat egy héttel ezelőtt megnyerte a Ligakupát, ezt meg is ünnepelték, én pedig nem is hibáztatom őket ezért. De láttam a West Ham United elleni meccsüket és már akkor is a tűzzel játszottak. Ott voltam a mérkőzésen, és úgy tűnik, hogy a cirkusz visszatért a Manchester Unitedhez. Játékosként mindig figyeltem arra, hogy ne szálljon a fejembe a dicsőség, mert egy ilyen mérkőzésen bármi megtörténhet” – mondta a mérkőzés utáni műsorban Roy Keane.

A szünetben a játékosok nevetgélve és viccelődve sétáltak le az öltözőfolyosón. Egy-nullás hátrányban vagy az Anfielden, ez egy komoly meccs! (…) Soha nem gondoltam azt, hogy a United visszanyerte hajdani formáját. Jó eredményeik voltak, de minden ellenfelüknek sok helyzetet engedtek. A West Ham és a Leicester nem büntette meg őket ezért, de a Liverpool nem kegyelmezett nekik, amiért kénytelen vagyok megdicsérni őket: nem álltak le, folyamatosan a gólszerzésre törekedtek. (…) Ha én egy ilyen verést kaptam volna játékosként, elbújtam volna a nyilvánosság elől. Nem csak napokig, hosszú hónapokig eltűntem volna. Igen, ez a helyzet rendkívül megalázó a játékosoknak, de nincs választásuk, csütörtökön már az Európa-ligában van jelenésük” – zárta gondolatait az egykori manchesteri csapatkapitány.

PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ
LIVERPOOL–MANCHESTER UNITED 7–0 (1–0)
Liverpool
, Anfield, 53 001 néző. Vezette: A. Madley
LIVERPOOL: Alisson – Alexander-Arnold, Konaté, Van Dijk, Robertson – J. Henderson (Bajcetic, 79.), Fabinho (Milner, 79.), Elliott (C. Jones, 86.) – Szalah, Gakpo (Roberto Firmino, 79.), Núnez (Jota, 79.). Menedzser: Jürgen Klopp
MAN. UNITED:De Gea – Dalot, Varane, Lisandro Martínez (Malacia, 77.), L. Shaw–Casemiro (Sabitzer, 77.), Fred (McTominay, 59.) – Antony, Bruno Fernandes, Rashford (Elanga, 86.) – Weghorst (Garnacho, 59.).Menedzser:Erik ten Hag
Gólszerző: Gakpo (43., 50.), Núnez (47., 75.), Szalah (66., 83.), Roberto Firmino (88.)

Az állás
1. Arsenal 26 20 3 3 59–25 +34 63
2. Manchester City 26 18 4 4 66–25 +41 58
3. Manchester United 25 15 4 6 41–35 +6 49
4. Tottenham 26 14 3 9 46–36 +10 45
5. Liverpool 25 12 6 7 47–28 +19 42
6. Newcastle 24 10 11 3 35–17 +18 41
7. Fulham 25 11 6 8 36–31 +5 39
8. Brighton & Hove Albion 23 11 5 7 43–29 +14 38
9. Brentford 23 8 11 4 37–30 +7 35
10. Chelsea 25 9 7 9 24–25 –1 34
11. Aston Villa 25 10 4 11 31–38 –7 34
12. Crystal Palace 25 6 9 10 21–32 –11 27
13. Wolverhampton 26 7 6 13 19–35 –16 27
14. Nottingham Forest 25 6 8 11 20–44 –24 26
15. Leicester City 25 7 3 15 36–43 –7 24
16. West Ham 25 6 5 14 23–33 –10 23
17. Leeds United 25 5 7 13 29–40 –11 22
18. Everton 26 5 7 14 19–38 –19 22
19. Southampton 25 6 3 16 20–41 –21 21
20. Bournemouth 25 5 6 14 24–51 –27 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik