Női foci: a világ egyik legjobb játékosa érkezett a Chelsea-hez

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.09.01. 22:25
null
Pernille Harder a Chelsea-be igazolt (Fotó: chelseafc.com)
Nemcsak a férfi, hanem a női labdarúgócsapat vezetősége is gőzerővel dolgozik a keret megerősítésén az angol Chelsea-nél: a londoni klub a hivatalos honlapján jelentette be, hogy brit rekordot jelentő 250 ezer fontért (csaknem 100 millió forintért) megvásárolta a Bajnokok Ligája-döntős VfL Wolfsburg dán válogatott támadóját, Pernille Hardert.


A 27 esztendős futballista három és fél év után távozik a Jakabfi Zsanettet is soraiban tudó Wolfsburgtól, melynek játékosaként négyszer-négyszer nyerte meg a női Bundesligát és a Német Kupát, kétszer döntős volt a Bajnokok Ligájában, 2018-ban az UEFA megválasztotta az év játékosának, idén pedig Németországban lett az esztendő legjobbja a sportújságírók szavazatai alapján. A Chelsea-hez három évre írt alá.

Harder a dán válogatottban eddig közel 120 alkalommal szerepelt, 2017-ben Európa-bajnoki döntőbe jutott a nemzeti együttessel.

A Chelsea női csapata címvédőként várja az angol Szuperliga hétvégi rajtját, míg a múlt szombaton a Manchester City 2–0-s legyőzésével fennállása során először elhódította a női Szuperkupát (Community Shield).


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik