Arsenal: Arteta elnézést kért a 6-0-s vereségért

Vágólapra másolva!
2014.03.24. 16:17
Elnézést kért a klubtól és a szurkolóktól a Chelsea-től szombaton elszenvedett 6–0-s vereségért Mikel Arteta, az Arsenal labdarúgócsapatának spanyol középpályása.

A 31 éves futballista a londoni „ágyúsok” weboldalán úgy fogalmazott: arra számít, hogy játékostársaival együtt kedden megmutatják, sokkal jobban is tudnak futballozni annál, amit a vezetőedzőjük, Arsene Wenger jubileumi mérkőzésén bemutattak. A francia szakember 1000. alkalommal ült az Arsenal kispadján.

„Túl nagy nyomást helyezünk magunkra az így elveszített meccsekkel, erre pedig nincs semmi szükség” – nyilatkozta Arteta, hozzátéve, hogy ezekkel tönkretették az egyébként jó idényüket. A középpályás úgy folytatta: nem tehet mást, minthogy bocsánatot kér a klubban dolgozóktól és a szurkolóktól, s megígéri, hogy társaival együtt igyekszik javítani.

„Kedden hazai pályán játszunk a Swansea-val, lehetőségünk lesz változtatni egy kicsit az összképen” – mondta Arteta, aki szerint a szombati vereség rosszabb volt, mint a Manchester City-től elszenvedett 6–3 vagy a liverpooli 5–1.

„Egyszerűen odaajándékoztuk nekik a meccset. Ha a Chelsea ellen a középpályán eladod a labdát, előre tudhatod, hogy mi fog történni” – fogalmazott.

Az Arsenal negyedik a Premier League tabelláján, s már hét pont a hátránya a listavezető Chelsea-vel szemben, amely ugyanakkor egy találkozóval többet játszott.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE – EMLÉKEZTETŐ
31. FORDULÓ
Chelsea–Arsenal 6–0

London, Stamford Bridge, 41 614 néző. Vezette: Marriner
CHELSEA: Cech – Ivanovics, G. Cahill, Terry, Azpilicueta – D. Luiz (Obi Mikel, 72.), Matics – Schürrle, Oscar (Szalah, 67.) Hazard – Eto'o (Torres, 9.)
Kispad: D. Ba, Kalas, Lampard, Schwarzer (kapus)
ARSENAL: Szczesny – Sagna, Mertesacker, Koscielny (Jenkinson, a szünetben), Gibbs – Arteta, Oxlade-Chamberlain (Flamini, a szünetben) – Rosicky, Cazorla, Podolski (Vermaelen, 24.) – Giroud
Kispad: Fabianski (kapus), Gnabry, Källström, Sanogo
Gólszerző: Eto'o (5.), Schürrle (7.), Hazard (17. – 11-esből), Oscar (42., 66.), Szalah (71.)
Kiállítva: Gibbs (17.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 31 21 6 4 62–23 +39 69
2. Liverpool 30 20 5 5 82–38 +44 65
3. Manchester City 28 20 3 5 76–27 +49 63
4. Arsenal 30 19 5 6 53–34 +19 62
5. Tottenham 31 17 5 9 40–40 0 56
6. Everton 29 15 9 5 43–30 +13 54
7. Manchester United 30 15 6 9 47–33 +14 51
8. Newcastle 30 14 4 12 38–40 –2 46
9. Southampton 31 12 9 10 45–40 +5 45
10. Stoke City 31 9 10 12 36–45 –9 37
11. Aston Villa 30 9 7 14 33–42 –9 34
12. Hull City 30 9 6 15 32–37 –5 33
13. Norwich City 31 8 8 15 26–48 –22 32
14. West Ham 30 8 7 15 32–40 –8 31
15. Swansea 30 7 8 15 40–46 –6 29
16. West Bromwich Albion 30 5 13 12 33–45 –12 28
17. Crystal Palace 30 8 4 18 19–39 –20 28
18. Sunderland 28 6 7 15 26–44 –18 25
19. Cardiff 31 6 7 18 26–58 –32 25
20. Fulham 31 7 3 21 29–69 –40 24

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik