A bobbyk nem tudtak rendet rakni, Billy és lovasa igen

A Wembleyt – vagy ahogyan eredetileg nevezték: a Birodalmi Stadiont – 1922-ben kezdték el építeni, és éppen 300 nap alatt húzták fel. A munkások 1923. április 24-én végeztek az utolsó ecsetsimításokkal, s négy nap múlva már sporteseményt rendeztek benne: a Bolton–West Ham FA-kupa-döntőt. A szövetség nagyvonalúan, „mégis csak a szentély avatásáról van szó" alapon eltekintett a belépőjegyek szedésétől – mindenki ingyen mehetett be!

Ha ingyen, hát ingyen. És mentek is a szurkolók szép számmal. A 104 bejáraton nem tízezrek, százezrek érkeztek a Wembley megnyitójára, becslések szerint a nézőszám valahol 240 ezer és 300 ezer között mozgott! Csakhogy a stadiont „alig" 127 ezer néző befogadására tervezték – ez a szám természetesen a lelátók kapacitására vonatkozik –, így a kemény kalapos, (svájci)sapkás drukkerhad nagy részének csupán a zöld gyep jutott. Valakinek még az sem: mintegy 60 ezren rekedtek a kapukon kívül...

Hiába a bobbyk minden igyekezete, a túlcsorduló, füvön taposó tömeg miatt nem tudták elkezdeni a mérkőzést. És ekkor bevonultak a lovasrendőrök. A sötét színű paripák között egy fehér színű is lépdelt – innen a „fehér lovas döntő" (White Horse Final) elnevezés –, írnánk, ha nem tudnánk, hogy lóban nincs fehér, csak szürke.

Szóval ez a szürke, Billy, nyergében George Scorey közrendőrrel, és a többi négylábú meg rajtuk ülő egyenruhás hamarjában rendet vágott, a part- és oldalvonalakon kívülre szorítva a tömeget, amely fegyelmezetten nézte végig a pálya mellől a 45 perccel később kezdődő kilencven percet.

Billyről, a szürkéről pedig nyolcvanhárom évvel nagy tette után gyalogoshidat neveztek el a második, az új Wembley mellett, ez a White Horse Bridge.

NÉZŐK A PÁLYA SZÉLÉN AZ 1923-AS FA-KUPA-DÖNTŐN