Az Arsenal tartalékjátékosai döntetlent játszottak a Sevillával

Vágólapra másolva!
2008.08.09. 21:02
Barátságos, felkészülési mérkőzésen az Arsenal 1–1-es döntetlent játszott a Sevilla csapatával. A vezetést még az „ágyúsok” szerezték meg a 4. percben – ekkor Carlos Vela volt eredményes –, Chevanton azonban tíz perccel a találkozó vége előtt egyenlített.
Carlos Vela (sárgában) sokszor kellemetlen ellenfél volt
Fotó: Reuters
Carlos Vela (sárgában) sokszor kellemetlen ellenfél volt
Carlos Vela (sárgában) sokszor kellemetlen ellenfél volt
Fotó: Reuters
Carlos Vela (sárgában) sokszor kellemetlen ellenfél volt

Egy nappal a parádés, Ajax elleni (ugyebár mínusz kettőről fordítottak az „ágyúsok”) Arsenal-győzelem után Arsene Wenger fiai a Sevilla ellen folyatták nyári felkészülésüket, s egyben játszották utolsó mérkőzésüket az amszterdami, négycsapatos tornán.

Nos, végül a nem a legerősebb felállásban pályára lépő Arsenal 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával.

A vezetést már rögtön a találkozó legelején megszerezte a londoni csapat. Carlos Vela csent labdát a baloldalon, majd a kapu előterébe vezette azt. A befejezésbe pedig nem csúszott hiba, a mexikói csodagyerek laposan a hosszú sarokba lőtt.

A folytatásban a lelkesen küzdő Arsenal-fiatalok egyenrangú partnerekként futballoztak a spanyol együttessel.

A második félidőben azonban átvette a játék irányítását a Sevilla, és már a szünet után nem sokkal elkezdett nyomást gyakorolni ellenfelére. Jesús Navasnak és Chevantonnak is több helyzete akadt, de az egyenlítés csak nem akart megszületni.

A 80. percben azonban már nem volt kegyelem: egy csodálatos akció végén Chevantonnak szinte az üres kapuba kellett lőnie Jesús Navas forintos passzát követően a labdát. Ez sikerült.

A Sevilla két döntetlennel, míg az Arsenal egy győzelemmel és egy döntetlennel zárta az amszterdami tornát.

Még egy meccs azonban hátra van: az Ajax az Internazionale együttesé fogadja.

AMSZTERDAM KUPA

2. FORDULÓ
Arsenal–Sevilla 1–1 (Vela 4., ill. Chevanton 80.)
Arsenal: Fabianszki – Hoyte, Senderos, Djorou (Sagna 67.), Gibbs – Wilshere (Walcott 79.), Thomas (Denilson, 67.), Randall, Ramsey – Vela, Bendtner.
Sevilla: Varas – Konko, Mosquera (Cala 85.), David Prieto (Squillaci 46,), Crespo (Dragutinovics 71.) – Jesús Navas, Renato, Maresca (Romaric 46.), Diego Capel; Koné, Luis Fabiano (Chevanton 46.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik