Három góllal verte hazai pályán a Sunderlandet a Liverpool

Vágólapra másolva!
2008.02.02. 20:19
Hazai pályán 3-0-ra verte a Liverpool a vendég Sunderlandet az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 25. fordulójában. Az 57. percig nem tudták bevenni a vendégek kapuját a hazai játékosok, ám végül magabiztos lett a siker.
Peter Crouch (jobbra) szerzett vezetést a Liverpoolnak
reuters
Peter Crouch (jobbra) szerzett vezetést a Liverpoolnak
Peter Crouch (jobbra) szerzett vezetést a Liverpoolnak
reuters
Peter Crouch (jobbra) szerzett vezetést a Liverpoolnak

A hetek óta szenvedő Liverpool FC-nek mindenképpen be kellett gyűjtenie a három pontot, hiszen harcban áll a BL-selejtezőt érő negyedik helyért, és ellenfele a bennmaradásért küzdő újonc volt. A két csapat őszi találkozóján a „vörösök” 2-0-ra nyertek idegenben, Sissoko és Voronyin találatával, sorozatban harmadszor múlták felül kapott gól nélkül a Sunderlandet. Érdekesség, hogy a mai vendégek utoljára 1981-ben nyertek Liverpoolban.

Az első félidő a papírformának megfelelően a hazaiak fölényét hozta, de Rafa Benítez csapat nem tudta feltörni a rivális védelmét. A Liverpool játékosai túlságosan idegesek voltak, ezzel is megkönnyítették a Sunderland dolgát.

Az első kapura lövési kísérletre a 24. percig kellett várni, de Miller próbálkozása nem jelentett veszélyt Reina kapujára. A játékrész hajrájában a Pool futballozott fölényben, de eredménytelenül, igaz a 44. percben Torres remek helyzetbe került, de Evans kiválóan blokkolt.

A szünet után nagy lendülettel kezdett a Liverpool és az 56. percben meg is szerezte a vezetést. Carragher húzott el a jobb oldalon, beadását a védőjénél jóval magasabbra ugró Crouch 8 méterről a kapu jobb oldalába fejelte.

Három perccel később Torres 13 méterről lőtt és Gordon bravúrral mentett szögletre. A 63. percben kis híján csodagólt láthatott a közönség: Pennant jobb oldali beadását Crouch 12 méterről ollózva rúgta kapura és Gordon hatalmas bravúrral mentett.

Egyre nagyobb lett a Pool fölénye, érett a második találat és erre a 69. percig kellett várni. Egy előreívelt labdát Crouch csúsztatott Torres elé, a spanyol csatár egy védő „társaságában” kapura tört, majd 12 méterről a hálóba lőtt.

A hajrára kicsit „kiszabadult” a szorításból a Sunderland, egy ízben büntetőt is követeltek Roy Keana játékosai, de hasztalanul.

A másik oldalon azonban Mike Tingey asszisztens jelzésére ítélt egy büntetőt Rob Styles játékvezető, Steven Gerrard ezt értékesítette, így végül a Liverpool háromgólos különbséggel nyerte a mérkőzést.

ANGOL LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE)

25. FORDULÓ
Liverpool - Sunderland 3-0 (Crouch 57., Torres 69., Gerrard 89.-11-es)
A bajnokság állása:
1. Arsenal 25 18 6 1 51-18 +33 60
2. Manchester United 25 18 4 3 49-12 +37 58
3. Chelsea 25 16 6 3 38-17 +21 54
4. Everton 25 13 5 7 39-23 +16 44
5. Liverpool 24 11 10 3 40-17 +23 43
6. Aston Villa 24 11 8 5 43-31 +12 41
7. Manchester City 25 11 8 6 32-28 +4 41
8. Blackburn Rovers 25 10 9 6 32-31 +1 39
9. Portsmouth 25 10 8 7 35-26 +9 38
10. West Ham United 24 10 6 8 29-21 +8 36
11. Tottenham Hotspur 25 7 8 10 45-41 +4 29
12. Newcastle United 24 7 6 11 27-41 -14 27
13. Bolton Wanderers 25 6 7 12 26-34 -8 25
14. Middlesbrough 24 6 7 11 21-37 -16 25
15. Wigan Athletic 25 6 5 14 24-40 -16 23
16. Sunderland 25 6 5 14 24-45 -21 23
17. Reading 25 6 4 15 30-52 -22 22
18. Birmingham City 25 5 6 14 24-37 -13 21
19. Fulham 24 2 10 12 23-42 -19 16
20. Derby County 25 1 6 18 13-52 -39 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik