Henk ten Catéval tárgyal a Chelsea, futballigazgatónak szerződtetné

Vágólapra másolva!
2007.10.04. 11:46
A holland Voetbal International című lap szerint a Chelsea angol futballklub Henk ten Catét, az Ajax Amsterdam jelenlegi vezetőedzőjét szeretné szerződtetni sportigazgatónak – jelentette a Reuters brit hírügynökség. Mint ismert, Henk ten Cate 1999-2000-ben az MTK vezetőedzője is volt, és az Ajax előtt a Barcelonánál Frank Rijkaard vezetőedző segítőjeként dolgozott.
Henk ten Cate új kihívás után néz?
Imago
Henk ten Cate új kihívás után néz?
Henk ten Cate új kihívás után néz?
Imago
Henk ten Cate új kihívás után néz?

Szavazás

Milyen eredményt ért el a Chelsea a BL 2007-2008-as kiírásában?

Írja be az itt látható számot!
A témáról már a brit lapokban is jelentek meg cikkek, s ezek arról szóltak, hogy a Chelsea vezetői már részletekbe menően tárgyaltak az 52 éves szakemberrel, akinek az érkezését várhatóan a jövő héten jelenthetik be hivatalosan. A brit média szerint megegyezés egyelőre még nem született.

A Voetbal International arról írt, hogy Frank Arnesen, a Chelsea technikai igazgatója tárgyalt Henk ten Catéval.

A Chelsea a napokban adott ki közleményt arról, milyen struktúrában szeretné foglalkoztatni az Avram Grant irányította szakmai stábot.

„Avram Grant mint az első csapat vezetőedzője már több alkalommal nyilvánosan is kifejtette, hogy szeretné megerősíteni a szakmai stábot, és további szakembereket akar Steve Clarke másodedző mellett” – olvasható a Guardian által közölt kommünikében.

„A forgatókönyvek egyike szerint Avram Grantnak lenne egy brit másodedzője Steve Clark személyében, illetve egy külföldi segítője.”

Henk ten Caténak egyébként 2008-ig szól a vezetőedzői szerződése az Ajaxnál, amellyel a legutóbbi idényben a második helyen végzett a PSV Eindhoven mögött a holland első osztályban.

VIDEÓ – ÖSSZEFOGLALÓ A VALENCIA–CHELSEA (1-2) SZERDAI BAJNOKOK LIGÁJA-MÉRKŐZÉSRŐL

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik