A volt izraeli kapitány lett a „kékek” új futballigazgatója

Vágólapra másolva!
2007.07.08. 14:58
Roman Abramovics Avram Grant személéyben új futballigazgatót hozott a Chelsea együtteséhez. Az egykori izraeli szövetségi kapitány - aki bekerült az igazgatótanácsba is - amolyan összekötő szerepet tölt be Peter Kenyon, José Mourinho és Frank Arnesen között.
Roman Abramovics és Avram Grant régóta jó viszonyban vannak
Roman Abramovics és Avram Grant régóta jó viszonyban vannak
Roman Abramovics és Avram Grant régóta jó viszonyban vannak
Roman Abramovics és Avram Grant régóta jó viszonyban vannak

A Chelsea együttesénél az izraeli Avram Grant lett az új futballigazgató, és az egykori sikeres szövetségi kapitány az igazgatótanácsban is helyet kapott.

A klub által kiadott közleményben az áll, hogy Grant amolyan összekötő lesz a klubnál Peter Kenyon ügyvezető igazgató, José Mourinho menedzser és az utánpótlás-koordinátorként dolgozó Frank Arnesen között.

Roman Abramovics klubtulajdonos jóbarátja sikeres edzői pályafutást tudhat már eddig maga mögött, hiszen jól szerepelt az izraeli válogatottal a 2006-os vb selejtezőin. Bár veretlenül zárták csoportjukat, a francia és a svájci válogatott is megelőzte őket, emiatt nem jutottak ki Németországba.

2006 júniusában lejárt a szerződése a válogatottnál, és az egykori Maccabi Tel-Aviv- és Maccabi Haifa-edző a Portsmouth együttesénél vállalt munkát.

Grant londoni szerepvállalásáról már januárban is szó esett, amikor azok a pletykák röppentek fel a Stamford Bridge-ről, hogy megromlott a viszony Roman Abramovics és José Mourinho között. Harry Redknapp, a Portsmouth menedzsere akkor úgy nyilatkozott, hogy nem gördít akadályt a technikai vezető távozásának útjába.

Az izraeli szakvezető nemsokára csatlakozik az Egyesült Államokban túrázó Chelsea-hez.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik