Saha hosszabbított, 2010-ig az MU-nál futballozik

Vágólapra másolva!
2006.12.20. 14:04
Louis Saha 2010-ig a Manchester United labdarúgója marad, miután szerdán egy évvel, az eddiginél sokkal jobb anyagi feltételek mellett meghosszabbította szerződését. A 28 éves francia csatár 2004 januárjában került az Old Traffordra, s idén lett a csapat első számú támadója.
Sir Alex Ferguson is örül a szerződéshosszabbításnak
www.manutd.com
Sir Alex Ferguson is örül a szerződéshosszabbításnak
Sir Alex Ferguson is örül a szerződéshosszabbításnak
www.manutd.com
Sir Alex Ferguson is örül a szerződéshosszabbításnak

„Nagyon élvezem az itteni életet, s most meg is szerettem volna mutatni elkötelezettségemet a Manchester United iránt. Ezen kívül szeretném megköszönni Sir Alex Fergusonnak a belém vetett hitet. Remélem, hogy izgalmas szezonhajrá után néhány trófeával gazdagítjuk majd a klubot” – mondta a válogatott klasszis a klub hivatalos honlapjának, a manutd.com-nak.

Louis Saha a Fulhamből került a Vörös Ördögökhöz, de pályafutását sorozatos, kisebb-nagyobb sérülések nehezítették. Így volt az idei év elején is, majd a Wigan Athletic elleni Ligakupa-döntőben általános meglepetésre kiszorította a kezdőcsapatból az addig „érinthetetlennek” tartott Ruud van Nistelrooy-t. A holland sztár később is sokszor került kispadra a francia csapattárs miatt, ezért a nyáron a Real Madridba igazolt

„A szerződéshosszabbítás megérdemelt jutalma Saha teljesítményének, egyszersmind a csapat sikeres jövőjének egyik biztosítéka. Örülök annak, hogy meghosszabbítottuk Louis kontraktusát. Nemrég hasonlóan cselekedtünk Cristiano (Ronaldo) és Wayne (Rooney) esetében is, s szép jövővel kecsegtet, hogy az év elejénPatrice (Evra) és Nemanja (Vidics) is hosszú távra kötelezte el magát” – jelentette ki Sir Alex Ferguson.

Louis Saha 87 találkozón 36 góllal segítette a Vörös Ördögöket, a mostani szezonban 21/12 a mérlege.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik