Ritmust váltott a Spurs, a kiesés szélén az Oklahoma

TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)TÓTH ATTILA (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.05.30. 09:35
null
Az Oklahoma összezuhant a Spurs otthonában (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) ma hajnali összecsapásán az volt a tét, hogy 2–2 után a lendületben lévő Thunder, vagy a hazai pályán játszó Spurs mozdul el felfelé. A kiélezett csata elmaradt, a hazaiak veterán klasszisai megrázták magukat, és óriási verésben részesítették ellenfelüket.

 

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 117–89

Egy negyedig volt ellenfél a Thunder. Azok után, hogy 0–2-ről nagyon simán egyenlítette ki a párharcot az OKC, az ötödik meccsen idegenben megint összezuhantak. Az első negyed hasonló forgatókönyv szerint zajlott, mint a 4. meccs: a Spurs kezdett jobban, az Oklahoma pedig fordítani tudott – a negyed végét azonban nagyon elkapta a hazai csapat, Mills és Green is bepörkölt egy triplát. A második negyedben aztán a nagy hármas (Duncan, Parker, Ginóbili) és a szintén veterán Boris Diaw vezetésével előbb 10 pontos előnyt szedett össze a Spurs, majd a 3. negyed végére már 20 egységnyi fórban voltak, végül nagyon simán győztek.

Tim Duncan és Manu Ginóbili: egyet az örökkévalóságnak. Az erőcsatár 22 pontot és 12 pattanót szedett össze 30 perc alatt, kritikus pillanatokban talált be, ráadásul jó játékával alaposan limitálta a párharc eddigi kulcsfiguráját, Serge Ibakát. Az argentin klasszis alig 21 perc alatt jutott el 19 pontig, tette mindezt 7/9-es mezőnymutatóval – mellétett még 6 gólpasszt és 4 pattanót is.

Popovich is megkavarta az állóvizet, remekeltek a kiegészítők. Matt Bonner került be a kezdőötösbe, ám ő és Tiago Splitter összesen 28 percet töltöttek a pályán – helyettük a jóval alacsonyabb Boris Diaw volt fent nagyon sokat Tim Duncan palánk alatti párjaként. Ez a húzás bejött, az alacsonyabb szerkezetre nem tudott válaszolni a Thunder, a két center, Kendrick Perkins és Steven Adams is légüres térben mozgott. Sokkal jobban járt a labda a hazaiaknál, a San Antonio 50 százalékos hatékonysággal dobott be 13 triplát. A 13 találatból nyolc (Ginóbili három, Mills három, Diaw kettő) érkezett cserejátékostól, négy Danny Greentől – ráadásul nem akkor, amikor már minden eldőlt: a kiegészítők fontos pillanatokban találtak be.

Visszahozták a földre a sztárokat. Előző mérkőzésen 71 pontot rámolt be a Durant, Westbrook duó, ma megálltak 46-nál. Hiába dobtak jól, nem volt hatásuk a meccsre – és most más sem tudott előlépni. Serge Ibakának alaposan meggyűlt a baja Duncannel, a cseréktől egy-egy villanásnál többre nem futotta, egyedül Reggie Jackson dicsérhető – de ő is csak támadásban. A legnagyobb gondjuk az volt, hogy ma nem elsősorban Parkerről szólt a Spurs játéka, Tim Duncan remek támadójátéka miatt sokkal több helye nyílt a kinti dobóknak, és erre a sokoldalúságra nem talált megoldást az OKC szakmai stábja.

A Spurs legjobb dobói: Duncan 22, Ginóbili 19/9, Green 14/12, Leonard 14/3.
A Thunder legjobb dobói: Durant 25/6, Westbrook 21/6, Jackson 11/3.

NBA, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS

San Antonio Spurs–Oklahoma City Thunder 117–89
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a San Antonio javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik