NHL: hivatalosak a folytatás feltételei – elsején rajt!

2020.07.07. 10:31
Címkék
Hivatalossá váltak az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) folytatásának feltételei.

A liga vezetői és a játékosok képviselői aláírták a megállapodást, melynek értelmében a visszatérés harmadik fázisa július 13-án indul, amikor a csapatok megkezdhetik az edzőtáborokat, melyekben klubonként maximum 30 mezőnyjátékos és korlátlan számú kapus vehet részt. Ezzel egyidejűleg a játékosok rábólintottak a kollektív szerződésre is, amely a 2025–2026-os idényig szól.

Maga a bajnoki rajt – azaz a negyedik fázis nyitánya – augusztus elsején lesz, ezt megelőzően kell a csapatoknak megérkezniük abba a két városba – vélhetőleg Torontóba és Edmontonba –, ahol a 24 csapatos rájátszás meccseit rendezik majd.

Az első két szakaszban előbb egyéni tréningek zajlottak, majd kinyitottak az edzőközpontok, melyekben már kis csoportokban is lehetett edzeni.

A megállapodás része, hogy a jégkorongozók mindenféle retorzió nélkül dönthetnek úgy: a koronavírus-járvány miatt nem vállalják a játékot, de ezt kedd délutánig hivatalosan jelezniük kell a klubjuknak. Az edzőtáborokban, majd pedig a bajnoki folytatás során is napi rendszerességgel tesztelnek mindenkit a csapatoknál és a játékvezetők között, de a hotelek személyzetét, és mindenki mást is vizsgálni fognak, aki az NHL által kialakított, a külvilágtól elzárt "buborékokban" tartózkodik és dolgozik.

A jelenlegi tervek szerint az augusztus elsejei rajtot követően október elején avathatnak bajnokot az NHL-ben.

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen nyert Montréalban a Ducks, nagy verést kapott a címvédő Panthers az NHL-ben

Amerikai sportok
Tegnap, 8:46

Anze Kopitar lett a Kings pontrekordere, a Los Angeles tízgólos meccsen kapott ki – videó

Amerikai sportok
2026.03.15. 09:36

NHL: tizenöt év után lesznek ismét meccsek Németországban

Amerikai sportok
2026.03.14. 15:46

NHL: a St. Louis Blues hosszabbítás után verte az Edmontont – videó

Amerikai sportok
2026.03.14. 08:47

NHL: MacKinnon négy pontot is szerzett, a Colorado kiütötte a Seattle-t

Amerikai sportok
2026.03.13. 08:15

NHL: a Montreal nyerte meg a kanadai rangadót

Amerikai sportok
2026.03.12. 09:21

A Buffalo már nyolcmeccses nyerősorozatnál jár az NHL-ben

Amerikai sportok
2026.03.11. 07:44

NHL: a hosszabbításspecialista megint lecsapott, idegenben nyert a Kings

Amerikai sportok
2026.03.10. 09:27
Ezek is érdekelhetik