Itt van Amerika
B. L. 2019.12.04 10:06 Frissítve: 2019.12.04 11:13

NFL: a Carolina megvált a klubot Super Bowlig vezető edzőjétől

A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Carolina Panthers megvált vezetőedzőjétől, Ron Riverától.

 

A játékosként a Chicago Bearszel bajnoki címet szerző 57 éves szakember 2011-ben lett a Párducok főedzője, 2013-ban és 2015-ben is a liga legjobb trénerének választották meg.


AZ 1–10. FORDULÓ EREDMÉNYEI
A 11–17. FORDULÓ MENETRENDJE
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE 

Az első idényében még 6–10-zel zárt, a következőben is csak 7–9-cel, de 2013-ban megjött az áttörés, sorozatban háromszor nyerte meg a csoportot a Carolina (igaz, a 12–4 után 7–8–1 is elég volt a következő idényben), a 2015-ös alapszakaszban pedig csak egy vereséget szenvedve (15–1) menetelt, és jutott el az 50. Super Bowlba, amelyben a Denver Broncos túl erősnek bizonyult (10–24).

A nagy visszaesést (6–10) újabb playoffszereplés követte (11–5), de ez csak egy meccsig tartott, épp a csoportrivális New Orleans Saints bizonyult túl nagy falatnak. Az előző idényben már csak 7–9-cel zárt a Panthers, most pedig a 0–2-es kezdés ellenére hiába állt már 4–2-vel és 5–3-mal is a csapat, négy zakóval 5–7-re romlott a mérleg, és a Redskins elleni blamát követően már megköszönték neki a korábbi ténykedését.

„Hiszem, hogy ez a döntés szolgálja legjobban a csapatunk hosszú távú sikerességét – érvelt a döntése mellett David Tepper klubelnök. – Rendkívüli módon tisztelem Ront és a csapatért és a közösségért tett szolgálatait. A legjobbakat kívánom neki. Én pedig rögvest keresésbe fogok, hogy megtaláljam a Carolina Panthers új vezetőedzőjét.”

 NFL 2019, ALAPSZAKASZ
13. FORDULÓ
2019. 11. 28., 18.30 Detroit Lions–Chicago Bears  20–24
2019. 11. 28., 22.30 Dallas Cowboys–Buffalo Bills 15–26
2019. 11. 29.,  2.20 Atlanta Falcons–New Orleans Saints 18–26
2019. 12. 1., 19.00 Baltimore Ravens–San Francisco 49ers  20–17
2019. 12. 1., 19.00 Carolina Panthers–Washington Redskins  21–29
2019. 12. 1., 19.00 Cincinnati Bengals–New York Jets  22–6
2019. 12. 1., 19.00 Indianapolis Colts–Tennessee Titans  17–31
2019. 12. 1., 19.00 Jacksonville Jaguars–Tampa Bay Buccaneers  11–28
2019. 12. 1., 19.00 Miami Dolphins–Philadelphia Eagles  37–31
2019. 12. 1., 19.00 New York Giants–Green Bay Packers  13–31
2019. 12. 1., 19.00 Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns  20–13
2019. 12. 1., 22.05 Arizona Cardinals–Los Angeles Rams  7–34
2019. 12. 1., 22.25 Denver Broncos–Los Angeles Chargers  23–20
2019. 12. 1., 22.25 Kansas City Chiefs–Oakland Raiders  40–9
2019. 12. 2.,   2.20 Houston Texans–New England Patriots  28–22
2019. 12. 3.,   2.15 Seattle Seahawks–Minnesota Vikings  37–30
 
14. FORDULÓ
2019. 12. 6.,   2.20 Chicago Bears–Dallas Cowboys  
2019. 12. 8., 19.00 Atlanta Falcons–Carolina Panthers  
2019. 12. 8., 19.00 Buffalo Bills–Baltimore Ravens  
2019. 12. 8., 19.00 Cleveland Browns–Cincinnati Bengals  
2019. 12. 8., 19.00 Green Bay Packers–Washington Redskins  
2019. 12. 8., 19.00 Houston Texans–Denver Broncos  
2019. 12. 8., 19.00 Minnesota Vikings–Detroit Lions  
2019. 12. 8., 19.00 New Orleans Saints–San Francisco 49ers  
2019. 12. 8., 19.00 New York Jets–Miami Dolphins  
2019. 12. 8., 19.00 Tampa Bay Buccaneers–Indianapolis Colts  
2019. 12. 8., 22.05 Jacksonville Jaguars–Los Angeles Chargers  
2019. 12. 8., 22.25 Arizona Cardinals–Pittsburgh Steelers  
2019. 12. 8., 22.25 New England Patriots–Kansas City Chiefs  
2019. 12. 8., 22.25 Oakland Raiders–Tennessee Titans  
2019. 12. 9.,   2.20 Los Angeles Rams–Seattle Seahawks  
2019. 12. 9.,   2.15 Philadelphia Eagles–New York Giants  

 

2020.02.26 10:13:12

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)

A Bulls pontgyárosainak remeklése ellenére győzött az Oklahoma City Thunder Chicagóban.

2020.02.25 09:28:08

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (kezdo5.hu)

A Suns egy húszast vert a Jazzre Salt Lake Cityben • Beal 55 pontja ellenére kikapott a Wizards.

2020.02.24 10:03:59

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Hetven pont fölé jutott a McCollum, Anthony páros, ezt közelítette a White, LaVine duó is.

2020.02.23 10:23:02

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Otthon kapott ki a Clippers, lenyomta a Dallast az Atlanta, javított a Miami.

2020.02.22 09:37:22

Amerikai sportok HEGEDŰS RÓBERT, GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

Bill Russellék tettét ismételte meg a Boston • Győzni tudott a Raptors, a Pacers és a Mavs is.