NFL: 29 évesen visszavonult a Dallas egyik legjobbja

A 29 esztendős támadófalember döntése némileg meglepő: Travis Fredericknél 2018 augusztusában egy autoimmun betegséget, úgynevezett Guillan-Barré-szindrómát diagnosztizáltak, ami miatt a játékos ki is hagyta az idényt, ám a center az előző idényben már ott volt a pályán, s csapata mind a 16 alapszakasz-mérkőzésén kezdő volt, ráadásul nem is játszott rosszul.
Frederick hétfő este bejelentette, felhagy a profi futballal, ennek oka az, hogy betegsége óta úgy érzi, már nem tud a legmagasabb szinten teljesíteni, ami után be kellett látnia, profi futballistaként véget értek a napjai.
A támadófalember hét szezont töltött el az NFL-ben, s ötször is beválasztották a Pro Bowlba, egyszer az All-Pro-csapatba is bekerült. Összesen 96 mérkőzésen szerepelt, mindegyiken kezdett. Posztján a liga legjobbjai között tartották számon.
Összehozott egy cserét a Carolina Panthers, amely egy ötödik körös választási jogért odaadta irányítóját, Kyle Allent a Washington Redskinsnek. Allen a 2019-es kiírásban kezdő volt a Párducoknál Cam Newton sérülése miatt, ám nem tudta meggyőzni az új stábot, amely inkább elcserélte. A fővárosiak nem sokkal később lebonyolítottak egy másik üzletet is, és egy ötödik körért elpasszolták a Seattle-nek a védőjüket, Quinton Dunbart.
A New England Patriots Tom Brady után újabb ikonikus alakjától vett búcsút, s kivágta Stephen Gostkowskit, aki 2006 óta volt a gárda rúgója. A 36 éves játékos háromszor nyert Super Bowlt a Hazafiakkal, többek között ő a csapat történetének legtöbb pontot szerző rúgója.
Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!
| 1. | Cincinnati Bengals | |
| 2. | Washington Redskins | |
| 3. | Detroit Lions | |
| 4. | New York Giants | |
| 5. | Miami Dolphins | |
| 6. | Los Angeles Chargers | |
| 7. | Carolina Panthers | |
| 8. | Arizona Cardinals | |
| 9. | Jacksonville Jaguars | |
| 10. | Cleveland Browns | |
| 11. | New York Jets | |
| 12. | Las Vegas Raiders | |
| 13. | San Francisco 49ers | a Coltstól |
| 14. | Tampa Bay Buccaneers | |
| 15. | Denver Broncos | |
| 16. | Atlanta Falcons | |
| 17. | Dallas Cowboys | |
| 18. | Miami Dolphins | a Steelerstől |
| 19. | Las Vegas Raiders | a Bearstől |
| 20. | Jacksonville Jaguars | a Ramstől |
| 21. | Philadelphia Eagles | |
| 22. | Minnesota Vikings | a Billstől |
| 23. | New England Patriots | |
| 24. | New Orleans Saints | |
| 25. | Minnesota Vikings | |
| 26. | Miami Dolphins | a Texanstól |
| 27. | Seattle Seahawks | |
| 28. | Baltimore Ravens | |
| 29. | Tennessee Titans | |
| 30. | Green Bay Packers | |
| 31. | San Francisco 49ers | |
| 32. | Kansas City Chiefs | |
| CSERÉK | ||
| 1/13. | A San Francisco 49ers kapta az Indianapolis Coltstól a DeForest Bucknert érintő cserében | |
| 1/18. | A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében | |
| 1/19. | A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében | |
| 1/20. | A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében | |
| 1/22. | A Minnesota Vikings kapta a Buffalo Billstől a Stefon Diggst érintő cserében | |
| 1/26. | A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében | |








