NBA: Gobert harmadszor lett az idény legjobb védője

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 09:23
null
Ismét Ruddy Gobert lett az idény legjobb védője (Fotó: AFP)
Pályafutása során harmadszor Rudy Gobert lett az Év védője az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA).

A Utah Jazz francia centere nagy fölénnyel nyerte a szavazást, hiszen a száz szakember közül 84-en tették az első helyre, összesen 464 pontot szerzett, míg a második Ben Simmons, a Philadelphia 76ers irányítója lett 287 ponttal, 15 első hellyel. A harmadik helyen a 2017-ben győztes Draymond Green végzett a Golden State Warriorsból.

A 28 éves Gobert a negyedik játékos az NBA történetében, aki legalább háromszor nyerte el a díjat, a rekorder Dikembe Mutombo és Ben Wallace négy-négy elsőséggel, míg Dwight Howard ugyancsak háromszor lett a legjobb védő.

Gobert vezetésével az alapszakaszgyőztes Utah Jazz statisztikailag a harmadik legjobb védelemmel rendelkezett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik