NBA: Durantet „összedrótozták”, játszhat a döntő 5. meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.06.10. 10:55
null
Kevin Durant visszatérhet (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy Kevin Durant pályára léphet a Golden State Warriors Toronto Raptors elleni NBA-nagydöntőjében, a párharc ötödik mérkőzésén.

 

Mint ismert, a 30 esztendős szupersztár május 8-án, a Houston Rockets ellen főcsoport-elődöntő ötödik találkozóján szenvedett vádlisérülést, ami olyannyira súlyos volt, hogy Kevin Durant csak néhány nappal ezelőtt kezdhetett el újra edzeni.

Steve Kerr, a címvédő Warriors vezetőedzője most elmondta, Durantnek zöld utat adtak az orvosok, így a játékos pályára léphet a Raptors elleni nagydöntő ötödik meccsén, amire magyar idő szerint kedd hajnaliban kerül sor.

Durant hivatalosan kérdéses státuszt kapott az összecsapásra, ám nem árt hozzátenni, hogy a párharc második találkozóján Klay Thompson dőlt ki, a következő mérkőzésen pedig nem lépett pályára, holott ő is kérdéses státuszt kapott a szóban forgó meccsre – persze a Golden State-nek sok választása most már nincs, a Raptors ugyanis összesítésben 3–1-re vezet, így a címvédőnek sorozatban háromszor kell diadalmaskodnia, ha meg akarja nyerni a nagydöntőt.

NBA, 2018–2019 – RÁJÁTSZÁS
DÖNTŐ
Toronto Raptors–Golden State Warriors AZ ÁLLÁS: 3–1
Toronto Raptors–Golden State Warriors
118–109
Toronto Raptors–Golden State Warriors
104–109
Golden State Warriors–Toronto Raptors
109–123
Golden State Warriors–Toronto Raptors 92–105
Június 11., kedd, 3.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors

*Június 14., péntek, 3.00 (Tv: Sport1): Golden State Warriors–Toronto Raptors
* Június 17., hétfő, 2.00: Toronto Raptors–Golden State Warriors
*Ha szükséges
A mérkőzések győztesei félkövérrel jelölve.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik