Végig irányította, majd meg is nyerte a döntő első meccsét a Toronto

Vágólapra másolva!
2019.05.31. 08:16
null
Pascal Siakam (fehérben) volt a döntő első meccsén a hős (Fotó: twitter.com/raptors)
Az első félidő végén meglógott, onnantól pedig kontrollálta az eseményeket a Raptors, amely kilencpontos győzelemmel nyitotta az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) idei nagydöntőjét.

 

Toronto Raptors–Golden State Warriors 118–109

A Raptors diktálta a tempót. A mérkőzés elején pár perc alatt bevert négy hármast is a hazai alakulat, amellyel azonnal megadta az alaphangot, jól mozgott Marc Gasol, beköszönt Danny Green, úgyhogy Kawhi Leonardtől egyáltalán nem kellett extra teljesítmény ahhoz, hogy bekezdjen a társaság. Nick Nurse alakulata gyakorlatilag végig előrébb járt, egyszer, az első félidőben fordított 40–41-re a Warriors, de a hátralévő öt percet 19–8-ra megnyerte a kanadai alakulat és kereken tíz egységgel vezetett a nagyszünetben – a második félidőben pedig már nem adta ki a kezéből a vezetést, sőt, bár a GSW közelített, a záró etapban a Torontóban volt még egy nagyobb futás, amellyel a győzelem kapujába került. Az utolsó percekben aztán a kulcsfontosságú dobások sem maradtak el, Leonard, VanVleet és Green is bezörgetett fontos helyzetben, úgyhogy tartotta tíz pont körüli előnyét a gárda, majd 55 másodperccel a vége előtt Pascal Siakam tette fel az i-re a pontot egy támadópattanóból szerzett duplával. Erre már nem érkezett érdemi válasz, úgyhogy a Raptors gyakorlatilag végig vezetve, a mérkőzést folyamatosan kontrollálva őrizte meg a pályaelőnyt és harcolta ki a sikert, melynek alapja az ismét szenzációs védekezés mellett főleg a hibázni szinte képtelen Siakam bődületes extrája (32 pont, 14/17 mezőnyből, 8 lepattanó, 5 gólpassz) volt – Leonard nem parádézott, de amikor kellett, akkor megoldotta a helyzeteket (23 pont, 5/14 mezőnyből, 8 lepattanó, 5 gólpassz), Marc Gasol remekül játszott (20 pont, 7 lepattanó, 6/10 mezőnyből), de VanVleet és Green is tíz pont fölé jutott. A Toronto összességében 50 százalékos mezőnymutatóval és 39.4 százalékos triplázással ért célba, úgyhogy magabiztosan várhatja a második mérkőzést.

Curry egyedül kevés. Nem nagyon tudott mit kezdeni a parádés torontói védekezéssel a Golden State, gyakorlatilag egyedül Steph Curry volt az, aki stabilan veszélyt tudott jelenteni a hazai gyűrűre – az irányító meg is tette, amit lehetett, sorozatban hatodszor jutott el harminc pont fölé (34 pont, 14/14 büntető, 5-5 lepattanó és gólpassz), de rajta kívül csak a hullámzóan teljesítő Klay Thompson (21 pont, 8/17 mezőnyből), valamint a tripla duplát elérő (10–10–10 pont-lepattanó-gólpassz) Draymond Green tudott két számjegyű pontot szerezni és bennük sem volt igazi átütőerő. Steve Kerr alakulata a mérkőzés nagy részében csak üldözni tudta ellenfelét és bár Curry kosaraival végig közel maradt, sőt, a harmadik negyedben a tíz pont feletti hátrányából visszajött három egységre, de a záró etapban már igazán nagy nyomás alá nem tudta helyezni a Raptorst – összességében csak 44 százalékkal dobott mezőnyből a gárda és az eladott labdákkal is hadilábon állt, emellett pedig képtelen volt megállítani a fantasztikusan játszó Siakamot. Mindezen DeMarcus Cousins (8 perc, 3 pont) visszatérése sem segített, ráadásul a végjátékban a combjához kapott és nem is tért vissza Andre Iguodala, úgyhogy nincs könnyű helyzetben a címvédő…

A Raptors legjobb dobói: Siakam 32/6, Leonard 23/9, Gasol 20/6
A Warriors legjobb dobói: Curry 34/12, Thompson 21/9, Green 10

A párharc állása: 1–0 a Raptors javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik