McCollum és Walker is klubrekordot döntött, nagyot harcolt a Cavs

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2018.02.01. 08:29
null
CJ McCollum franchise-rekordot döntött (Fotó: NBA)
Címkék
Pocsék támadójátékkal, de kőkemény védekezéssel, nagyot brusztolva nyerte meg a játéknap rangadóját a Cleveland az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) alapszakaszában, LeBron Jamesék 91-89-re gyűrték le a Miamit. Több franchise-rekord is megdőlt hajnalban, CJ McCollum, Kemba Walker és az Orlando Magic is gondoskodott erről, a Celtics harminc ponttal ütötte ki a New Yorkot Kyrie Irving nélkül, a Phoenix hátvédje viszont bokatörést szenvedett.

 

Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 105–101

Az utolsó másodpercig harcolt a Memphis. Végig kiélezetten alakult a találkozó, az első negyedet még négy ponttal megnyerték a vendégek, a nagyszünetig összesen kilenc alkalommal változott a vezető kiléte és bár a fordulás után kisebb fölénybe került az Indiana, a Grizzlies nem adta fel és visszatáncolt. 100-95 után még megrázták magukat Gasolék és Wayne Selden két triplájával fordítani tudtak az utolsó két percbe lépve, ezzel azonban ellőtték utolsó puskaporukat: elrontottak két dobást, a túloldalon Myles Turner elsüllyesztett két büntetőt, majd Gasol hibázott és bár Selden összeszedte a támadópattanót, az utolsó másodpercben eleresztett kettese lejött a gyűrűről. Ezt követően mondjuk elég hevesen reklamált faultot a játékvezetőknél, sőt, J.B. Bickerstaff is csatlakozott hozzá a pályán, de ennek csak annyi lett az eredménye, hogy Seldent kiállították...

Robog előre a Pacers. Sorozatban harmadik győzelmét könyvelhette el az Indiana, az utóbbi tíz meccsből hetet, 14 találkozóból pedig tízet nyert meg, ennek köszönhetően már ott liheg a keleti negyedik Miami nyakában, a győzelmek számát tekintve utol is érte ellenfelét. Ezúttal 50% feletti mezőnymutatóval és összességében sokoldalú támadójátékkal sikerült győznie az együttesnek, belefért Victor Oladipo haloványabb estéje is, mert Bogdanovic és Turner is remekelt, ráadásul összesen heten érték el a tízpontos határt, mindig volt kihez nyúlni. Rendkívül kiélezett lett a vége, de Turner keze nem remegett meg clutch helyzetben a büntetővonalon, így behúzták a derbit Collisonék–most a Hornetshez látogatnak szombat hajnalbaan.

A Pacers legjobb dobói: Bogdanovic 21/9, Collison 16/6, Turner 15/3
A Grizzlies legjobb dobói: Selden 24/18, Gasol 23/9, Harrison 13

Orlando Magic–Los Angeles Lakers 127–105

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a kezdo5.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a kezdo5.hu

A harmadik negyed döntött. Az első félidőben is inkább a Magic volt fölényben, de mindkét oldalon potyogtak a kosarak és csak hét pont volt közte a nagyszünetben, egyáltalán nem dőlt el semmi–a fordulás után azonban szintet léptek a hazaiak. Csak a harmadik negyedben bebombáztak kilenc darab triplát (franchise-rekord) és 43 pontot, valósággal szétlőtték a Lakers védekezését Speights vezetésével és ez az ihletett dobóforma döntőnek bizonyult–a húszpontos előny birtokában kényelmesen lehozhatta a záró etapot a társaság, a vendégek kezdőjátékosai pedig hamar mehettek is a kispadra. A különbség később karcolta már a harminc egységet is, az Orlando kiütéses győzelme pedig némileg azért meglepő, hiszen egyrészt back-to-backet játszott a gárda, másrészt nem volt bevethető Aaron Gordon, aki nélkül eddig 1-9-re álltak a szezon során.

Ez komoly pofon. A védekezéséről híres Los Angeles nagy verésbe szaladt bele ezúttal úgy, hogy különösebb esélye nem is volt a győzelemre, az első félidőben is hátrányban volt már–Kyle Kuzma szerint a liga legrosszabb mérlegével bíró csapatától így kikapni óriási probléma, bár azért a Magicet is megdicsérte. Valóban nem volt tartásuk, nem működött a védekezés, támadásban pedig ezúttal is nagyon szenvedtek a távoli dobásokkal (4/20), amit nem lehetett mivel ellensúlyozni, így egy méretes vereség után utaznak tovább Brooklynba, az idegenbeli túra negyedik állomására.

A Magic legjobb dobói: Speights 21/9, Fournier 19/15, Payton 15
A Lakers legjobb dobói: Randle 20, Clarkson 20/6, Ingram 13

Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 110–123

Kemba Walker ihletett napja. A Hornets irányítójára ezen az estén nem volt ellenszer, bármit védekezett ellene az Atlanta, ő könyörtelenül átdobta azt: végül 38 pontot szórt és bevert 9/13 (!) triplát, amellyel karriercsúcsot és franchise-rekordot döntött. Az ő elképesztő teljesítményének köszönhetően végig kisebb-nagyobb fölényben is voltak a vendégek, mellette egy szolid dupla-duplát szállított Dwight Howard (20 pont, 12 lepattanó), tripla-duplázott Nic Batum (10 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz) és az említett trión felül még négyen érték el a tízpontos határt, nagyon működött a Charlotte támadójátéka. Az X-faktor persze Walker és a triplaeső volt, így fontos győzelmet aratott a társaság idegenben és próbálja életben tartani playoff-reményeit–jelenleg semmi nincs veszve, négy meccsre van a gárda a keleti nyolcadik helytől.

Csak megszorítani tudta ellenfelét az Atlanta. Védekezésben képtelenek voltak érdemi munkát végezni a hazaiak, már az első félidőben volt tizenöt pont a hátrányuk, majd ugyan innen még egyszer felkapaszkodtak, de Walker dobófesztiválja végleg elvette az esélyüket és a kedvüket is a harmadik negyedben. Hiába szórt 25 pontot Kent Bazemore, hiába kezdett 4/4 triplával Marco Belinelli, ezúttal nem tudták tartani a vendégcsapat tempóját, Dennis Schröder ráadásul egy kisebb vállsérülést szenvedett az első félidőben, amivel ugyan pályán maradt, de eléggé zavarta a folytatásban–a vereséggel ismét ők a ligautolsók, szombat hajnalban Bostonban folytatják a szezont.

A Hawks legjobb dobói: Bazemore 25/9, Belinelli 22/12, Schröder 13
A Hornets legjobb dobói: Walker 38/27, Howard 20, Graham 14/3

Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 116–108

Összeállt a Nets. Sorozatban négy vereség után most kiválóan játszott a Brooklyn, Spencer Dinwiddie abszolút vezérként dolgozott (27 pont, 13/15 büntető, 4 gólpassz), térdműtétje óta most először volt igazán jó D'Angelo Russell (22 pont, 8/15 mezőnyből), összesen öten dobtak legalább 14 pontot és hatékonyan is céloztak–mezőnyből 50%-kal, kintről 40%-kal, a büntetővonalról pedig 89%-kal értékesítették a kísérleteiket. Ennek köszönhetően simán tartották a Philly tempóját, majd a negyedik negyed elején futottak egy 11-0-s rohamot, amivel eldöntötték a találkozót–az itt kiépített előnyt már nem rontották el, végig meg tudták tartani és szép győzelmet arattak. Ez pedig nem csak a csapatnak, de Jahlil Okafornak is sokat jelentett, aki kegyvesztett lett a Sixersnél és a szezon közben cserélték el Brooklynba, most pedig nyolc pontot és egy blokkot jegyzett korábbi csapata ellen.

Megint gödörben a Philly? Elég hullámzó szezont fut a Sixers és úgy fest, hogy most megint lefelé halad a társaság: egy szép szériával felkapaszkodott a playoff-csapatok közé, azóta viszont már sorozatban harmadszor kapott ki és ismét csak 50%-on áll. Hiába villogtak a vezérek (Joel Embiid és Ben Simmons is húsz pont fölé jutott, sőt, ezt a határt a visszatérő JJ Redick is elérte), védekezésben és fegyelmezettségben nem hozták, amit kellett volna és Brett Brown szerint egyelőre ők ennyire képesek–túl fiatalok ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak legyenek, képesek megverni bárkit, de ki is tudnak kapni akárkitől. Szombat hajnalban a Miamit fogadják, ott már meg kellene törniük a szériát...

A Nets legjobb dobói: Dinwiddie 27/6, Russell 22/6, Allen 16
A 76ers legjobb dobói: Embiid 29/3, Simmons 24, Redick 20/9

Cleveland Cavaliers–Miami Heat 91–89

Kiizzadta a győzelmet a Cavs. Nagyon fontos volt ez a meccs a Cleveland számára, hiszen egy back-to-back második felén, Kevin Love kéztörése után egy nappal fogadta a jelenlegi legnagyobb riválisát, de végül megoldotta a feladatot a társaság. Finoman szólva sem a támadójátékról szólt az összecsapás, mindkét gárda pocsékul dobott, a Cavsnek pedig végül 35%-os mezőnymutató, 23,1%-os triplázás és kilenc elrontott büntető is elég volt a sikerhez–Thompson, Rose és Green bedobott kosár nélkül, Thomas 2/15 jó dobással zárt, de most ez is belefért. A végjáték izgalmasan alakult, szűk másfél perccel a vége előtt Crowder triplájával került hárompontos előnybe a Cavs és ezt meg tudta őrizni, a végén Korver kihagyott büntetője után ugyan volt még egy lövése a Heatnek, de James Johnson nem tudta megverni LeBron Jamest az utolsó játéknál, így óriási küzdelemben hozta ezt a kiemelten fontos összecsapást Tyronn Lue együttese.

Elszalasztotta a lehetőséget a Miami. A Cavs helyzetét ismerve minden esélyük megvolt a vendégeknek arra, hogy idegenben győzzék le és ezzel megelőzzék a tabellán ellenfelüket, de nem tudták megcsinálni, a végjátékból a hazaiak jöttek ki jobban. Erik Spoelstra csapatának elsősorban a támadójátékkal volt gondja, a korábbiakhoz képest jelentősen felkeményedő clevelandi védekezéssel nem tudtak mit kezdeni, így hiába kapartak ők is hátul, hiányzott az átütőerő–a csapatszinten bedobott 3/28 tripla nem érhet győzelmet, hiába dobott botrányosan a hazai alakulat is. Whiteside-ék most Philadelphiában folytatják idegenbeli túrájukat, ott mindenképpen többre lesz szükségük támadásban.

A Cavaliers legjobb dobói: James 24/3, Frye 16/6, Thomas 13
A Heat legjobb dobói: Dragic 18/3, Richardson 15/3, T. Johnson 11/3

Boston Celtics–New York Knicks 103–73

Totális összeomlás. Talán a back-to-back, talán más miatt, de darabjaira hullott szét a Knicks a mérkőzés folyamán, hiába kezdett jól–a nagyszünetben még csak öt pont volt közte, de a második félidőt már 53-28-ra, a negyedik negyedet pedig 22-8-ra (!) veszítette el a gárda. A találkozó végére egészen vállalhatatlanná vált Porzingisék támadójátéka, összességében 32,2%-os mezőnymutatóval és 3/17 triplával zártak úgy, hogy az első félidőben még semmi különösebb gondjuk nem akadt, gyakorlatilag tálcán kínálták a győzelmet a Bostonnak. A harmincpontos verés után utaznak tovább Milwaukee-ba, hiába kapott ki a Philly is, egyelőre nem tudtak közelebb zárkózni a playoff-helyek felé.

Rozier nem viccel. A Celtics fiatal hátvédje előbb Marcus Smart sérülését kihasználva lépett előrébb a ranglétrán és bizonyította, hogy első számú cserehátvédként is lehet rá számítani, most pedig Kyrie Irving hiánya miatt a kezdőben is villogott: NBA-pályafutása során most először volt az első ötös tagja és rögtön tripla-duplával (17 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz) jelentkezett. Kiemelkedő produkciójával sima győzelemre is vezette a Bostont, a második félidőben mindenki tudott már pihenni is, egyedül Marcus Morris nem lehet teljesen elégedett, mert egy kőkemény esésnél csípősérülést szenvedett, amely miatt ki is vált a meccsből a harmadik negyed végén. Érdekesség, hogy Rozier mindössze a második olyan játékos az NBA történetében, aki első, kezdőként lejátszott meccsén rögtön tripla-duplát produkált.

A Celtics legjobb dobói: Morris 20/6, Rozier 17/9, Tatum 15/3
A Knicks legjobb dobói: Kanter 17, Porzingis 16/3, Beasley 12

Portland Trail Blazers–Chicago Bulls 124–108

A túl sima meccs fosztotta meg a még nagyobb extrától McCollumot. A Portland hátvédje hihetetlen produkciót nyújtott és az első negyedben gyakorlatilag egymaga eldöntötte az összecsapást: már ebben a 12 percben beszórt 28 pontot, amivel franchise-rekordot döntött, csapata pedig 43-19-es előnybe került. McCollum végül alig 29 játékperc alatt eljutott kereken 50 pontig, ami természetesen karriercsúcs, de tovább nem maradhatott pályán, mert annyira lelépte ellenfelét a Blazers, hogy Terry Stotts inkább kiültette, nehogy megsérüljön. A gárda így sorozatban negyedik győzelmével tovább zárkózott az OKC-Timberwolves pároshoz képest, következőleg Torontóban lép pályára.

Három kulcsember nélkül ennyi volt a Bullsban. Kris Dunn sorozatban hatodik mérkőzését ülte ki, Lauri Markkanen személyes okok miatt hagyta ki a találkozót, Nikola Mirotic esetében pedig a csapat döntött úgy, hogy nem játszatja–nagyon erősek a cserepletykák vele kapcsolatban, bár úgy fest, hogy a New Orleansszal egyelőre mégsem sikerült megegyeznie a Chicagónak. Ebben a formában viszont nem volt reális esélyük, főleg hogy McCollum ilyen napot fogott ki a túloldalon, így jobb híján örülhetnek annak, hogy Zach LaVine (23 pont, 8/13 mezőnyből, 3/4 tripla) jól játszott–zsinórban ötödször is kikaptak, hétvégén pedig a Clippers otthonában lépnek pályára.

A Trail Blazers legjobb dobói: McCollum 50/18, Lillard 13/3, Nurkic 12
A Bulls legjobb dobói: LaVine 23/9, Valentine 15/9, Felicio 12

Phoenix Suns–Dallas Mavericks 102–88

Ez nem támadójáték. Sorozatban hatodszor maradt száz és most már zsinórban harmadszor kilencven pont alatt a Dallas, az utóbbi kilenc meccsből a nyolcadik vereségét könyvelhette el a gárda, nagyon mélyen vanak most Nowitzkiék. Ezen az estén is borzasztóan hamar eldőlt a sorsuk, hiszen már az első negyed során húsz pont körüli hátrányt szedtek össze, amit ilyen tűzerővel lehetetlen volt ledolgozni, maximum időszakosan kozmetikázni tudtak rajta, ennyi volt tőlük a maximum. Nagy kérdés, hogy akarnak-e, tudnak-e javulni, következőleg a Sacramentóval játszanak, ahol az a tét, hogy "egyenlítenek-e" a nyugati utolsó helyen, vagy maradnak egyedül sereghajtók...

Szörnyű sérülés után győzelem. A hazaiak hátvédje, Isaiah Canaan szörnyű sérülést szenvedett az első negyed hajrájában, amikor egy betörés és kiharcolt fault után úgy ért földet, hogy maga alá gyűrődött a lába és eltört a bokája, ez alaposan rányomta a bélyegét a találkozóra. A Suns mindettől függetlenül végig kézben tartotta az összecsapást, magabiztosan vezetett, Josh Jackson 21 ponttal beállította karriercsúcsát, visszatért Devin Booker és öt vereség után újra nyerni tudott a társaság, de Canaan sérülése miatt közel sem lehet teljes az öröm–szombat hajnalban a Jazzt fogadják, de a decemberben leigazolt hátvédet sokáig nem látjuk majd a pályán.

A Suns legjobb dobói: Jackson 21/3, Warren 20, Chriss 15/3, Booker 15/6
A Mavericks legjobb dobói: Smith 17/3, Barnes 15/6, Nowitzki 14/9

NBA, ALAPSZAKASZ
Indiana Pacers–Memphis Grizzlies 105–101
Orlando Magic–Los Angeles Lakers 127–105
Atlanta Hawks–Charlotte Hornets 110–123
Brooklyn Nets–Philadelphia 76ers 116–108
Cleveland Cavaliers–Miami Heat 91–89
Boston Celtics–New York Knicks 103–73
Portland trail Blazers–Chicago Bulls 124–108
Phoenix Suns–Dallas Mavericks 102–88

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik