James Harden 40 pontja sok volt a New Orleansnak, javított a Bucks

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2020.02.03. 09:58
null
James Harden 40 ponttal vezette sikerre a Houstont (Fotó: Twitter/NBA)
Címkék
Parádés második félidőt produkált a Toronto, a Detroit hosszabbításban legyőzte a Denvert - ez történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) Super Bowlt megelőző játéknapján.

 

Detroit Pistons–Denver Nuggets 128–123 – hosszabbítás után

Kifulladt a Denver. Négy nap alatt harmadszor lépett pályára a Nuggets, ráadásul a korai kezdési időpont idegenben még inkább sűrítette a menetrendet, úgyhogy érthetően nem volt a helyzet magaslatán a gárda fizikailag - főleg, hogy továbbra is hiányzott a Murray-Millsap-Plumlee trió, illetve most Porter sem léphetett pályára. Az első negyedet azért még uralták, hiszen 16/20-szal (!) kezdtek mezőnyből, vezettek 28-7-re, majd 31-10-re és a nyitó játékrészt 44-30-ra húzták be, de aztán elfogyott a lendület és a nagyszünetben már hátrányban voltak - a fordulás után szorosan alakult a derbi, tartották magukat és a rendes játékidő végén még meg is úszták a helyzetet, a hosszabbításban azonban végül alulmaradtak. Hiába Nikola Jokics nagy meccse (39 pont, 10 lepattanó, 11 gólpassz, 3 labdaszerzés, 2 blokk, 16/23 mezőnyből) és Will Barton (20 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz), valamint Monte Morris (19 pont, 7 lepattanó, 7 gólpassz) remeklése, a végére egyszerűen elfáradtak és nem tudták megcsinálni a kulcsjátékokat - ennyi sérülttel, két bravúrgyőzelem után, ilyen erőltetett menetben ez bocsánatos bűn, mindenesetre az All-Starig nem lesz könnyű dolguk, egy Blazers-Jazz back-to-back után ellátogatnak Phoenixbe, majd fogadják a Spurst és a Lakerst.

Bravúrgyőzelem. Gyenge formában érkezett meg erre a meccsre a Pistons, ráadásul elég hamar, 13 játékperc után elvesztette egy sérülés miatt Derrick Rose-t, a parádésan kezdő Denver pedig könnyedén meg is törhette volna őket az első negyedben - mégsem így történt, volt tartásuk, a végén pedig valahogy a győzelmet is összekaparták. Sekou Doumbouya visszakerült a keretbe, sőt, a kezdőbe is és 17 pontos első félidőt produkált, majd később feljavult Andre Drummond (21 pont, 17 lepattanó, 4 gólpassz, 2 blokk) és igyekezett a hátára venni a társaságot, ám ő kipontozódott, úgyhogy végül másnak kellett előlépni. A negyedik negyed végén már kis híján nyerni tudtak, de Reggie Jackson ott még kihagyta a győztesnek szánt dobást, a túlórában viszont a maguk javára döntötték el a küzdelmet: több erejük maradt erre az időszakra, Bruce Brown bevert egy clutch hármast, Jackson is nagyon fontos kosarakat dobott és Thon Maker is a legjobbkor szólt hozzá, öt perc alatt szerzett 17 pontjuk pedig elég volt a sikerhez. Az utóbbi mérkőzéseiket és Rose sérülését tekintve ez azért bravúrnak számít, meglátjuk, hogy tudnak-e erre építeni a folytatásban.

A Pistons legjobb dobói: Drummond 21, Jackson 20/6, Brown 19/9
A Nuggets legjobb dobói: Jokics 39/3, Barton 20/6, Morris 19/6

Houston Rockets–New Orleans Pelicans 117–109

Ezt most Harden hozta. Ingadozó mérkőzést játszottak a felek és bár igazán egyik csapat sem volt éles, a hajrában James Harden pontjai döntöttek a Rockets javára: Szakállnak volt két fontos büntetője, majd egy clutch duplája és végül az ő két büntetője állította be a végeredményt is. Harden ezúttal lerázta magáról a korábbi gyenge szériáját, a legutóbbi javuló formája után most kereken 40 pontot dobott 12/24-es mezőnymutatóval, 7/15 triplával, 10 lepattanóval, 9 gólpasszal és 2 blokkal kiegészítve, abszolút korábbi önmagát idézte és nagyon hatékonyan kosárlabdázott - igazából főleg az első félidő volt az övé, mert már a nagyszünetben 26 pontnál tartott, de a végén is az ő dobásaira volt szükségük a sikerhez. Mellette Ben McLemore (22 pont, 4/9 tripla) is sokat tett hozzá a padról, House-nak is volt egy clutch triplája, Westbrook nem dobott jól, de mezőnyben ő is bőven dolgozott, a Rockets pedig végül behúzta ezt a fontos hazai meccset - méghozzá ismét center nélkül, hiszen Clint Capela nem játszott, így megint az extra alacsony szerkezetüket vetették be.

A vége hiányzott. Sokáig jó volt ezen az estén a New Orleans, a negyedik negyedet még egypontos előnnyel kezdhették a vendégek, 97-92-nél öt pont volt az fórjuk és csak 102-101-nél fordult át a helyzet a Houston javára. Még ezt követően is bőven volt esélye a társaságnak, de a szoros végjátékban kulcsfontosságú büntetőket hibáztak, nagyon kellő triplákat dobtak mellé és sem a gyenge meccset játszó Jrue Holiday, sem az egyébként jól teljesítő, de itt a végén eltűnő Brandon Ingram (28 pont, 12 lepattanó, 5/11 tripla) nem tudott rajtuk segíteni. Zion Williamson (21 pont, 10 lepattanó, 8/14 mezőnyből) most is hozta a számokat, a végén egy labdaszerzéssel és két büntetővel próbált hozzátenni, de ez már késeinek bizonyult, így ez a vereség most kicsit visszavetette őket a playoffért zajló harcukban.

A Rockets legjobb dobói: Harden 40/21, Westbrook 22/3, McLemore 22/12
A Pelicans legjobb dobói: Ingram 28/15, Williamson 21, Hart 16/9

Milwaukee Bucks–Phoenix Suns 129–108

Javított a Bucks. A Denver elleni váratlan hazai vereség után muszáj volt nyernie ezt a mérkőzést a ligaelső Milwaukee-nak és Mike Budenholzer csapata hozta is a kötelezőt, méghozzá különösebb nehézség nélkül. A négy ponttal nyert első negyed után a másodikat megnyomta a gárda és tizenöttel vezetett a nagyszünetben, a fordulás után pedig nem ingott meg és végig kézben tartotta az összecsapást - minden negyedben megdobták a harminc pontot és tükörsimán verték meg a Phoenixet. Egyénileg Giannis Antetokounmpo (30 pont, 19 lepattanó, 9 gólpassz) mellett Khris Middleton (25 pont, 8 lepattanó, 6 gólpassz) és a légelhárításban parádézó Brook Lopez (17 pont, 9 blokk) is kiemelendő, a csapatvédekezésük is egyben volt, a leindításokból pedig 27-8-ra nyertek, valósággal átrohantak ellenfelükön - jól reagáltak a legutóbbi vereségre és megerősítették pozíciójukat az NBA élén.

Nem nőtt fel erre a szintre a Suns. A vendégeknek nem volt túl sok esélyük a mérkőzés során, ugyan Devin Booker (32 pont, 7 lepattanó, 6 gólpassz) és Deandre Ayton (20 pont, 14 lepattanó) jó box score számokat hozott, de a csapat nem ment ezekkel semmire - igazából egyáltalán nem tudták megnehezíteni a Milwaukee dolgát. Csapatszinten 40% alatt dobtak mezőnyből, 26%-kal tripláztak, ezzel nem igazán lehetett megverni a listavezetőt, ráadásul Ricky Rubio és Dario Saric sem tudott pályára lépni, összesen csak tizenegyen tudtak náluk átöltözni - nem tudták borítani a papírformát, úgyhogy az utóbbi hét meccsükből az ötödik vereségüket szenvedték el.

A Bucks legjobb dobói: Antetokounmpo 30/3, Middleton 25/9, B. Lopez 17/3
A Suns legjobb dobói: Booker 32/6, Ayton 20, Oubre Jr. 15/3, Carter 15/9

Toronto Raptors–Chicago Bulls 129–102

A második félidőben már nem volt kérdés. A nagyszünetig eléggé akadozott a Gasol-Powell duót nélkülöző Toronto, de a fordulás után már egyértelmű volt a helyzet: a harmadik negyedet 35-22-re nyerték, a záró etapban is domináltak (34-17), úgyhogy összességében tükörsimán (30 ponttal...) hozták a második félidőt. A Lowry-VanVleet duó remekül mozgatta a többieket (14 gólpassz), Pascal Siakam hozta a szokásos sokoldalú játékát (17 pont, 9 lepattanó, 5 gólpassz 28 perc alatt), a padról pedig érkezett egy óriási és egy "csak" fontos extra: Terence Davis elképesztően nagyot játszott (31 pontos karriercsúcs, 6/7 tripla), de Chris Boucher 15 pontja is kellett a sima végeredményhez. A vége ugyanis tényleg sima lett, ugyan a félidőben még a Bulls vezetett, de a meccs hajrája odáig fajult, hogy a Toronto nyugodtan leültethette kulcsembereit, 30 perc fölé végül csak VanVleet jutott. Nick Nurse alakulata ezzel sorozatban tizenegyedik győzelmét arattak, amellyel beállította a franchise-rekordot és továbbra is két mérkőzéssel előzi meg a Boston-Miami párost.

A szünetig még minden jó volt. Az első két negyedben szoros meccset tudtak játszani a vendégek annak ellenére, hogy a kilenc mérkőzés után most visszatérő Daniel Gafford az első játékrészben megsérült és már nem tért vissza a pályára - a szünetben 63-60-ra vezetett a Chicago, teljesen nyílt volt az összecsapás. A fordulás után azonban már nem volt esélyük, elöl-hátul magasabb fokozatra kapcsolt a Raptors, rögtön futott egy 17-4-et, a játékrész végén pedig már tíz ponttal vezetett és bár ez még nem volt akkora különbség, hogy a Bulls ne jöhetett volna vissza, de a vendégek nem tudtak fordítani a játék képén, a záró etap is hasonlóan alakult. Összességében egy sima, nagyarányú vereség lett belőle, úgyhogy továbbra is tisztes távolból követik a keleti playoff-csapatokat, pedig nagyon szeretnének bekerülni közéjük...

A Raptors legjobb dobói: Davis 31/18, Siakam 17, Ibaka 16/3
A Bulls legjobb dobói: Young 21/9, LaVine 18, Hutchison 17/3

A tabella IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik