A dallasi triplaesőben kevés volt James tripla duplája is

Vágólapra másolva!
2011.06.10. 06:22
null
Nowitzki (jobbra) volt a mezőny legeredményesebbje (Fotók: Reuters)
Címkék
A Dallas Mavericks kosárlabdacsapata átvette a vezetést az NBA-nagydöntőben, miután a finálé 5. mérkőzésén hazai pályán 112–103-ra legyőzte a Miami Heatet. A Mavs 3–2-es előnyben van, igaz, „bajnoki labdáit" idegenben kellene értékesítenie.

1. NEGYED – CHALMERS A VÉGÉN CSENDRE INTETT

A Dallas úgy indult, mint ahogy elvárható is volt egy csapattól, amely nem akar hátrányban menni idegenbe az utolsó két meccsre: a Mavs jól kezdett, Shawn Marion duplája után 13–6 volt a hazai vezetés. A dallasiak (bár az előny picivel mindig csökkent) elég sokáig tartották a fórt, és érdekes módon nem az igazi nagyágyúk villogtak: Tyson Chandler igen hatékonyan dolgozott, Jason Terry és Brian Cardinal besegített, míg a másik oldalon Juwan Howard süllyesztgette el rendületlenül a tempókat.

No meg ott volt Mario Chalmers, aki az első negyed végén előbb egy messzeségből elengedett triplával hozta közelebb a Miamit, majd a dudaszó pillanatában valószínűtlen buzzer-beatert dobott be futtából – a Heat 2–0 után a végén, 31–30-ra vezetett csak a negyedben!

A jó hangerővel szurkoló dallasi tábor mellesleg nagyon mély csöndességet fejtett ki a Chalmers-kosár után... A Miami úgy került minimális előnybe, hogy Dwyane Wade sérüléssel küszködve játszott.

2. NEGYED – A DALLASIAK LOVAGOLTÁK MEG A HULLÁMOT

A Miami – ha nem is tudott komoly előnyt kovácsolni – egy orrhossznyi előnyben volt ezt követően, az eleinte igen jó ponttermelés visszaesett. Öt perccel a negyed vége előtt a Miami egy Dirk Nowitzki-dupla után, 50–46-os Heat-vezetésnél kért időt. Az extrát (addig) nem nyújtó Nowitzki 8, Terry 7, Kidd 5 pontnál járt, a másik oldalon Bosh 13, Wade fájdalmakkal játszva 11, James 8 egységnél tartott.

A Mavs szép lassan küzdötte vissza magát, Nowitzki egy védjegyszerű, gyönyörű ívű tempót dobott be, és bár Kidd elszúrt egy tiszta hárompontost, a nagy lelkesedéssel zúzó Chandler gyilkos erejű zsákolása után 52–52 állt az eredményjelzőn. Korábban 51–51-nél nem jutott előrébb a két csapat a nagydöntőben egy félidő alatt.

A dallasi nézősereget ezt követően Nowitzki ugrasztotta talpra, a felpörgő német pazar egyéni akciója után már vezetett a Mavs, mely 10–2-es jó szériában volt. Terry alapvonalon dobott emberrel (ráadásul Jamesszel) a nyakán jó tempót, cserébe Chalmers megint beemelt egy triplát. Rick Carlisle időt kért a félidő utolsó dallasi támadásához: be is jött, egy Kidd-Nowitzki akcióval keverték meg a hazaiak a miami védelmet, így a Dallas Mavericks nagyszünetben 60–57-re vezetett. A Mavs 65 százalékos (!) mezőnybeli dobóteljesítménynél járt, viszont a lepattanóharcban csúnyán, 12:23-ra alulmaradt – a házigazdák egy támadólepattanót sem szereztek egy félidő alatt, a Miami ötöt is.

3. NEGYED – KINTRŐL GYILKOL A MAVS

Wade az öltözőben maradt, a Dallas előbb elment 65–60-ra, majd James gyorsan gondoskodott arról, hogy megint egál legyen. A vendégmorálnak Dirk Nowitzki egy emberről elengedett, csodálatos ívű hárompontosa tett be rendesen (a német klasszis igencsak elkapta a fonalat, a Miami legnagyobb bánatára), ráadásul Bareának is sült távolról a keze – a hazaiak egy kicsit megléptek.

A Mavs rendkívül jól szórt távolról, Kidd hárompontosánál (78–71) őrjöngve ugrott talpra a dallasi nézősereg, majd a szemmel láthatóan szükséges esetben a palánkot is átharapni kész, teljesen bepörgött Chandler dobott kosarat – kilenc ponttal vezetett a Dallas, ekkora előnyben eddig az egész döntőben nem volt!

A pályára visszajött Wade-del megerősödött Miami küszködött, hogy közelebb kerüljön, de a mínusz öt-hét „beragadt", a Mavericks 84–79-es előnyből kezdhette az utolsó negyedet. Szokatlan pozíció a dallasiaknak a nagydöntő eddigi meccseihez képest...

Az első három negyedben a Miami nagy triójához (Bosh, James 15-15 pont, Wade 13) csatlakozott Chalmers (15) is, míg a másik oldalon Nowitzki 21-gyel vezette a dobólistát, Chandler és Terry (egyaránt 13) előtt.

4. NEGYED – VEZET, MAJD ELSÜLLYED A MIAMI

Rajtként Barea dobott bravúrkosarat, majd amikor megpróbálta megismételni betöréses hőstettét, belenézett egy ipari méretű blokkba. A Miami szép lassan elkezdte fogyasztani a Dallas előnyét, nyolc perccel a vége előtt feljött kettőre. A kapaszkodást a hatalmasat játszó Barea állította meg, megint besuvasztott egy hármast (immár a negyediket)!

JAMES JÓ TÁRSASÁGBAN

LeBron James – aki pocsék előző meccse után most igen jó teljesítményt nyújtott – lett 1993 óta a hatodik játékos, aki nagydöntőben tripla-duplát (tehát három statisztikai mutatóban is két számjegyű teljesítményt) ér el. A társaság nem gyenge: Scottie Pippen, Charles Barkley, Jason Kidd, Tim Duncan és Rajon Rondo a másik öt.

A Miami egy James–Wade akcióval válaszolt, LeBron James ekkor már csak egy asszisztra volt a tripla-duplától. Ezt egy gyors indításnál (Wade-del dobatott ziccert) teljesítette is a nem látványosan villogó, de most igen hasznos James, majd a Miaminak labdája volt a vezetés átvételéhez – Wade csodás passzal kínálta meg Udonis Haslemet, aki egyedül maradt és zsákolt egy nagyot – 95–96, Rick Carlisle riadót fújt és időt kért.

Nyakig ült a bajban a Mavs, főleg, hogy Wade dobott egy hármast (95–99), a Miami egy 9–0-s szériával villantott. Elsőként a Heat érte el a százat, Terry lélektanilag nagyon fontos pillanatban ráemelt egy hármast, amely be is vágódott – 100–100!

Nowitzki egy ellenállhatatlan alapvonal-betöréssel visszavette a vezetést a Dallasnak, ráadásul a játékvezetők támadó hibát fújtak James ellen. 102–100-nál a távolról gyengén dobó Jamest otthagyta szándékosan Jason Kidd, LeBron el is szúrta a triplát – bezzeg Kidd a másik oldalon bevágta a hármast. Túlélte a Dallas a krízist, összeszedte magát és ötpontos előnyt kovácsolt a véghajrára.

A HÁRMASOK HOZTÁK A HARMADIKAT

A Dallas hárompontosokkal végezte ki a Miamit: 13 sikeres triplakísérlete volt a Mavsnek, ami csak egy hármassal marad el az NBA-nagydöntők rekordjától.

TRIPLAZÁPOR DÖNTŐKBEN
ÉvCsapatHármasok száma Ellenfél
1995Rockets14Magic
1995Magic14Rockets
2011Mavericks13Heat
2008Celtics13Lakers

Jött az utolsó 1:10. Wade labdát vesztett, de Marion hibázott a lerohanásnál. Wade kapott egy nagy blokkot Chandlertől, majd a mérkőzés szétfújásával nem vádolható játékvezetők csak fütyültek egyet Chris Bosh inzultálásáért. Bosh egy büntetőt kihagyott (105–101), a dallasi akció elég tanácstalannak látszott, egész addig, míg Terry „emberrel a szájában" be nem dobott egy hárompontost. Terryt szétcincálták örömükben tomboló csapattársai, a miami kispad egésze pedig „ezzel nem lehet mit kezdeni" tekintettel bámult maga elé. 108–101-nél James egy betöréssel szépített, kezdődött a faultolás.

A Dallas már nem hibázott, nagy részben pazar hárompontos-mutatójának köszönhetően 112–103-ra megnyerte a nagydöntő 5. meccsét, megérdemelten, mert a 4. negyed kritikus pillanataiban félelmetesen összekapta magát. A Miami megint pocsékul hajrázott, a hős az extra teljesítményt nyújtó Terry lett – a Mavsnek két „meccslabdája" van, igaz, mindkettő idegenben.

Az újabb parádés meccset (és ötcsillagos negyedik negyedet) hozó nagydöntő állása 3–2 a Dallasnak – óriási csatákra számíthatunk még.

DALLAS–MIAMI 112–103

REAKCIÓK

„Jól dobtunk, fontos kosarakat is, de ki kell emelnem a jó védekezést, amely alapot biztosított a támadójátékra. Ez kulcsfontosságú, mert a sikerre csak az állandó, jól összeszedett védekezés biztosít esélyt.” (Rick Carlisle)

„LeBron most sokkal jobb és agresszívabb volt, tripla-duplát ért el, tudta a meccset befolyásolni a játékával – viszont így sem tudtunk nyerni. Úgy tűnik, a nehezebb utat választottuk a célba érésre... Meglátjuk, mennyit javul Wade állapota. Szerencsére van egy plusz pihenő napunk, kiderül, hogy ez elég lesz-e.” (Erik Spoelstra)

„Tudják jól, hogy nem beszélek a sérülésemről. Sajnos el kellett hagynom a pályát, de aztán visszatértem és ott voltam a meccs végéig. Ha egyszer a pályán vagy, akkor a pályán vagy, nem kereshetek kifogást. A hatodik meccsre rendben leszek.” (Dwyane Wade)

„Remekül elkaptam a fonalat, nagyszerűen éreztem magam a pályán, most elkaptam a ritmust. Agresszívak voltunk, ezt szeretnénk folytatni. A védekezéssel nem vagyunk teljesen elégedettek, de megmondtam előre, mi lesz, ha dobunk száz pontot. Nagy küzdő csapat vagyunk, és ezt ti is tudjátok. Hatalmas csatáink voltak az egész rájátszásban, és ennek nem is lesz vége. Innen már csak keményedik a harc, de készen állunk rá. Eltökéltek vagyunk. Eljött a mi időnk.” (Jason Terry)

SOSEM VOLT MÉG ILYEN SZOROS

Sosem volt még ilyen szoros a nagydöntő: az eddigi 20 negyedből 12 legfeljebb egy ponttal dőlt el, a negyedenkénti átlagos különbség 2.7 pont öt meccs után – amióta bevezették a támadóidőt, ehhez fogható még nem volt.

NBA
DÖNTŐ, 5. MÉRKŐZÉS
DALLAS MAVERICKS–MIAMI HEAT 112–103 (30–31, 30–26, 24–22, 28–24)
Dallas, American Airlines Center, 20 430 néző
Vezette:
DALLAS MAVERICKS: Kidd 13/9, Barea 17/12, Chandler 13, Nowitzki 29/3, Marion 8. Csere: Terry 21/9, Stevenson 4/3, Cardinal 4/3, Mahinmi 3. Nj: Brewer, Sztojakovics, Haywood. Vezetőedző: Rick Carlisle
MIAMI HEAT: Bibby 2, Wade 23/3, James 17, Bosh 19, Anthony 2. Csere: Haslem 10, Chalmers 15/12, M. Miller 9/9, Ju. Howard 6, House. Nj: Dampier, J. Jones. Vezetőedző: Erik Spoelstra
Dobószázalék. Mezőny: 56.5 (39/69), ill. 52.9 (37/70). Büntető: 77.8 (21/27), ill. 80.8 (21/26). Hárompontos: 68.4 (13/19), ill. 40 (8/20)
Lepattanók (támadó): 26 (4), ill. 36 (9)
Legtöbb lepattanó: Chandler 7, ill. Bosh, James 10-10. Legtöbb gólpassz: Kidd, Terry 6-6, ill. James 10. Legtöbb dobásblokkolás: Chandler 2, ill. Bosh, James, Wade, Haslem 1-1
Az eredmény alakulása. 1. negyed: 0–2, 7–4, 13–6, 21–14, 25–19, 30–26, 30–31. 2. negyed: 35–33, 38–38, 41–45, 44–49, 52–52, 58–54, 60–57. 3. negyed: 60–60, 65–60, 65–65, 70–65, 75–70, 80–71, 80–75, 84–78. 4. negyed: 87–81, 90–88, 94–90, 95–94, 95–99, 100–100, 105–100, 108–103, 112–103

AZ EGYIK FÉL NEGYEDIK GYŐZELMÉIG TARTÓ PÁRHARC ÁLLÁSA: 3–2 A DALLASNAK
A korábban lejátszott mérkőzések
Miami Heat–Dallas Mavericks 92–84
Miami Heat–Dallas Mavericks 93–95
Dallas Mavericks–Miami Heat 86–88
Dallas Mavericks–Miami Heat 86–83
A hátralévő mérkőzések időpontja és helyszíne (helyi idő szerint)
június 12., Miami
június 14., Miami (ha szükséges)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik