Pokolian jó torony – a 19 éves, 224 centi magas Victor Wembanyama megbabonázta az NBA-t

BERTA MIHÁLYBERTA MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2023.11.22. 14:56
null
Hozzá foghatót még nem látott az NBA: a 2023-as draftelső Victor Wembanyama forradalmasíthatja a sortágat (Fotók: Getty Images, Imago Images, Reuters)
LeBron James 2003-as berobbanása óta nem övezte akkora várakozás egy draftelső NBA-s bemutatkozását, mint idén a 19 éves francia Victor Wembanyamáét. A San Antonio Spurs hol földönkívülinek, hol „csaláskódnak” nevezett 224 centi magas „poszttalan” kosárlabdázójától azt várják, hogy játékával forradalmasítja a sportágat.

Van az a közismert vicc a székely bácsiról, aki fogja magát, és elmegy az állatkertbe. A majmoktól a tigrisen át a jegesmedvéig mindent megnéz, mígnem odaér a zsiráfok kifutójához. Nézi, nézi a hosszú nyakú állatokat, majd hitetlenkedve így szól: „Márpedig ilyen állat nincs.” Nyilván nem szó szerint értve, de valahol itt tart most a világ a San Antonio Spurs 19 éves draftelső kosárlabdázója, a francia Victor Wembanyama „besorolásával” kapcsolatban is. Látja, amit lát, csak éppen nem hisz a szemének.

Először is: a 2004. január 4-én a franciaországi Le Chesnay városában született Victor Wembanyama irgalmatlanul magas. Jelenleg 224 centiméter, de állítólag még növésben van. Az NBA történetében kilenc nála magasabb játékos lépett pályára korábban, míg a mostani mezőnyben csupán a Houston Rockets 35 éves szerb válogatott centere, a szintén 224 centis Boban Marjanovics állja vele a versenyt – ketten együtt a liga legmagasabb aktív kosárlabdázói.

Gyerekként is Spurs-mezt viselt
Gyerekként is Spurs-mezt viselt


Csakhogy amíg a délszláv kolléga virtigli centerként, 135 kilogramm testsúllyal „súlyosbítva” csatázik a palánk alatt, addig a Wembynek becézett „torony” kimondottan nyeszlett – öt kilóval alatta marad az egy mázsának. Ám ami ennél jóval érdekesebb, a szó klasszikus értelmében centernek sem nevezhető („Nem vagyok center, de tudok ott is játszani” – mondta önmagáról). Hogy egészen pontosan fogalmazzunk: annak sem. Merthogy a magát legjobban az erőcsatár pozíciójában érző Wembanyama tulajdonképpen a játék mind az öt szerepkörében alkalmas a minőségi és elsőrangú teljesítményre.

Persze az, hogy a sportágban nemhogy elmosódni, de egyenesen megszűnni látszanak a posztok, nem új jelenség, gondoljunk csak az alacsony vagy éppen magas szerkezetben pályára küldött ötösökre. Esetleg a Wembyhez hasonlóan a kosárlabda rendszertanába szintén nehezen beilleszthető „Görög Szörnyre”, vagyis az irányítótól az erőcsatár pozíciójáig mindenhol minőségi produktumra képes, 211 cm magas és 110 kg testsúlyú Janisz Adetokunbo (Antetokounmpo) játékára.

Ám Wembanyama még rajta is túltesz.

Gregg Popovichtól csak tanulhat a Spursnél
Gregg Popovichtól csak tanulhat a Spursnél


Voltaképpen sosem volt kérdés, hogy kosárlabdázó lesz belőle. Gyerekként ugyan kipróbálta magát a focikapuban és a cselgáncstatamin is, végül nem a kongói származású, amúgy két méter magas korábbi atléta édesapa, hanem a 191 centire nőtt édesanya sportágát érezte magáénak. De a nagyszülők is kosaraztak, akárcsak Wemby nővére és öccse is, igaz, egyikük sem jutott olyan magas szintre, mint Victor. Ő 15 évesen már a Nanterre 92 csapatánál szerepelt, ahol a felnőttek között is kapott néhány percet, de aztán a fejlődés jelszavát ismételgetve főleg az utánpótláscsapatokban jutott lehetőséghez. Itt már mind az öt poszton kipróbálhatta magát, akárcsak az utazások alatti, a koncentrációt pallérozó kvízjátékban, vagy a zsákba rakott labdát kapuskesztyűben pattogtató képességfejlesztő feladatokban.

Édesanyja, Elodie és apja, Félix is büszke rá
Édesanyja, Elodie és apja, Félix is büszke rá


2020-ban mutatkozott be a francia élvonalban, 2021-ben a további szintlépés remé­nyében a lyoni ASVEL csapatához került, hogy aztán újabb egy évvel később a Metropolitans 92 játékosa legyen. Ezt a klubot már egyértelműen az NBA előszobájának tekintette, mindent annak rendelt alá, ezért fejlesztette a különféle képességeit. Ma ott tart, hogy kivételes paramétereinek hála korlátlan úr a levegőben, fantasztikusan blokkol és nagyszerű az ütemérzéke, ebből fakadóan kifogástalanul védekezik. Ugyanakkor hiába 224 cm magas, mozgáskoordinációján és labdakezelésén mindez fikarcnyit sem látszik meg. Lendületesen vezeti a labdát, gyors, atletikus, jól lát a pályán, érzi, sőt diktálni is tudja a játék ritmusát. És nem csak akkor eredményes, ha a palánk alatt kerül a keze ügyébe a lepattanó labda, hanem középtávolról, sőt a hárompontos vonalon kívülről is hatékony, igaz, utóbbi mutatóban azért még van hova fejlődnie – az első 14 NBA-mérkőzésén 78 próbálkozásból 21-szer talált be (26.9 százalékos teljesítmény).


Mindez egyébként már jóval több mint sokoldalúság – a jövő kosárlabdájának nagyon is jelen időbe hajló eljövetele, az univerzális, minden szerepben egyformán ötcsillagos teljesítményre kész „biorobotok” kora.

Aligha véletlen, hogy az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő „parkett-társai” is nehezen találják a szavakat, amikor Wembanyamáról kérdezik őket. Tavaly ősszel, még a francia Metropolitans 92 játékosaként két edzőmérkőzésen lépett pályára az NBA G League Ignite alakulata ellen, s a két partin több mint 70 pontot szórt. A meccset a helyszínen megnéző LeBron James úgy fogalmazott, a fiatal francia nem holmi unikornis vagy földönkívüli, mint azt oly sok nagy ígéretről állítják, hanem generációs tehetség, amelyből nemzedékenként egy születik. A Golden State Warriors ásza, Stephen Curry azt mondta róla, úgy kosarazik, mintha egy videójátékból lépett volna elő, míg mások szerint Wembanyama nem is a valóság, hanem egy számítógépes csaláskód.

Teljesítménye támadásban…
Teljesítménye támadásban…


Ugyan a játéka senkiéhez sem hasonlítható, a közös „gyökök” azért beazonosíthatóak. Ő maga Adetokunbo és Kevin Durant játékát modellezi, a szakírók szerint védőjátéka a francia Rudy Gobert, távoli dobásai a 218 centis lett Kristaps Porzingis „öröksége” De volt olyan elemzés, amely Wilt Chamberlain és Kareem Abdul-Jabbar stílusával tudta a leginkább összevetni.

Még mielőtt azonban a sportág történetének legnagyobbjaihoz kezdenénk el mérni, gyorsan szögezzük le: Victor Wembanyama, alig több mint tíz NBA-mérkőzéssel a háta mögött egyelőre még lehetőség és ígéret, mintsem kiforrott és főleg kész játékos. Karrierje alakulását több tényező is befolyásolhatja: elsősorban az extrém testmagasságából fakadó sérülékenység vetheti vissza a teljesítményét, ugyanakkor arra is ügyelnie kell, hogy mielőbb magára pakoljon némi izomzatot, máskülönben bármennyire is sokoldalú kosárlabdázó, egyszerűen nem lesz majd képes állni a versenyt az izomkolosszus védőkkel, sem a 82 mérkőzéses alapszakasz kizsigerelő terhelésével.

…és védekezésben is elsőrangú
…és védekezésben is elsőrangú


Az látszik, hogy különösebb megrázkódtatás és mindenfajta beilleszkedési vagy átállási idő nélkül vette fel az NBA ritmusát: november másodikán, a Phoenix Suns ellen például laza 38 ponttal és 10 lepattanóval tette le a névjegyét. Meccsenként átlag 30 percet kap Gregg Popovich vezetőedzőtől, aki talán az új gyémánt megszerzése felett érzett örömében hosszabbított szerződést újabb öt évre – 79 esztendős koráig. Túl az idény nyolcadán 18.6 pontot, 9.1 lepattanót és 2.5 gólpasszt átlagol mérkőzésenként, amihez hozzájön még a 2.6 blokkolt dobás – utóbbi mutatóban ő a liga harmadik leghatékonyabb játékosa ebben az idényben. Mezőnyből 42.4 százalékos pontossággal céloz, büntetőből eddig 55 kísérletből 43-szor volt eredményes. Az Év újonca-versenyben egyelőre élen áll, de a tavalyi idényét egy véletlen, ám annál súlyosabb sérülés miatt kihagyni kénytelen Oklahoma City Thunder-csatár, Chet Holmgren éles versenyre késztetheti.

„Nem igazán lehetnek előttem példák, mert 220 centi fölött olyanokat csinálni, mint egy 190 centis játékos, szinte teljesen más sportágnak számít – próbálta definiálni a saját szerepét. – Úgy akarok játszani, hogy új dolgokat kelljen kitalálnom. A lehető legszélesebb repertoárt akarom alkalmazni, hogy a szurkolók sohase unatkozzanak. Ki akarom tágítani a lehetőségeket.”

Szép tervek, kíváncsian várjuk, mi valósul meg belőlük a gyakorlatban.


(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. november 18-i lapszámában jelent meg.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik